Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Keresem a világ szívének ajtaját

Makó - Ezzel a Tamási Árontól kölcsönzött címmel szerveztünk kirándulást a makói József Attila Gimnázium 7. osztályosai számára. Olvasói levél.
A Határtalanul program keretében 2011-ben meghirdetett pályázat a 13 éves korosztályt érintette, azzal a céllal, hogy a diákok megismerkedjenek a határon túli magyarság kultúrájával, történelmi múltjával, természeti környezetével és néprajzi hagyományaival. A József Attila Gimnáziumból 36 diák utazott Romániába, az utazást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 761 ezer 300 forinttal támogatta.

Erdélyben jártak a makói József Attila Gimnázium 7. osztályosai.
Erdélyben jártak a makói József Attila Gimnázium 7. osztályosai.

Mi Erdélyt választottuk úti célul, ezen belül egy 6000 fős kis település, Zetelaka volt a célállomás. Arad, Déva, Vajdahunyad, Szováta, Szeben, Farkaslaka, Korond, Segesvár, Székelykeresztúr, Fehéregyháza, Zetelaka volt utunk főbb állomása – megannyi irodalmi és történelmi emlékhely!
Az előkészítő órákon és a kirándulás 4 napja alatt többek között Petőfi, Tamási Áron, az aradi tizenhármak, a Hunyadiak története hangzott el. De nemcsak szellemileg volt sokrétű a program, fizikailag is: autóbuszos és gyalogos városnézés, séta erdőben, hegyek között, patakparton és tó mellett, mindezt esőben és napsütésben is megtapasztalhattuk.

Találkoztunk a zetelaki iskola diákjaival, könyvtáruknak könyveket ajándékoztunk, tanultunk tőlük népdalt és néptáncot is. Hódoltunk az erdélyi konyhának, vendéglátóink tájjellegű ételekkel kínáltak bennünket. Megtudtuk, milyen Erdélyben a csorba, a csörögefánk, a töltelékes káposzta.

Utazás, szállás, étkezés, programok, múzeumok, természeti látnivalók: bármelyik szempontból tekintünk is vissza erre a 4 napra, utazásunk nagyszerű élmény volt! Leginkább mégis azt a szeretetteljes fogadtatást emelhetnénk ki, amellyel a vendéglátóink fogadtak bennünket. Az a figyelem, érdeklődés, udvariasság, kiegyensúlyozottság, amivel felénk fordultak, örök élmény marad. A korondi cserépedényeken kívül rengeteg élménnyel tértünk haza, és ezután már kicsit ismerősként hallgatjuk az Erdélyből érkező híreket.

Martinuszné Korom Gabriella igazgatóhelyettes,
József Attila Gimnázium, Makó
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Arany Kezek a Hagymatikumban

Kézműves termékek, ruhák és kelmék töltötték meg a Hagymatikum auláját. A Makovecz-fürdő előtere a megyei kézműves nap bemutató termévé alakult át. Tovább olvasom