Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Keresi, de nem találja egymást az önkormányzat és az egyház

Magyarcsanád - A következő tanévtől az állam fizeti ki azt a pénzt, amely a magyarcsanádi református iskola működéséhez szükséges a normatíván felül. Rendeződik tehát a helyhatóság és az egyház közötti vita, ettől azonban nem lett béke. Igaz, háború sincs.

Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook-oldala, nem csak makóiaknak.

Miután egyre nagyobb terhet jelentett az általános iskola fönntartása, a helyi önkormányzat tavalyelőtt döntött úgy a szülők, pedagógusok egyetértésével, hogy átadja az intézményt és az óvodát a református egyháznak. A felek megállapodtak, eszerint az önkormányzat havonta hozzájárul a működés költségeihez. Erre azért volt szükség, mert – mint Kondrát Zoltán, a Makó-Belvárosi Református Egyházközség lelkésze elmagyarázta – a létszám alapján kapott állami normatívából akkor tudná nullszaldósan működtetni az egyház az iskolát, ha legalább 200 diákja lenne. Most ennek fele jár ide, de ugyanannyi pedagógusra van szükség. Az önkormányzat azonban idén tavasszal, a költségvetés készítésekor rájött, hogy nem tud fizetni. Az új jogszabályok ugyanis nem teszik lehetővé, hogy forráshiánnyal tervezze költségvetését. E helyzet miatt meg is romlott a kapcsolat az önkormányzat és az egyház között. A reformátusokat nagyon kellemetlenül érintette a pénzhiány mellett az is, hogy a szülők azt gondolhatják, nem azt adja az egyház, amit ígért. A lelkésszel idén februárban beszéltünk, akkor várta az önkormányzat hivatalos értesítését a testület döntéséről, és arra készült, hogy a következő tanévtől egyháza visszaadja az iskolát. A diákok, pedagógusok pedig úgy mentek nyári szünetre, hogy nem tudták, szeptembertől ki lesz a fenntartó.

– Lényegében azóta sem változott a helyzet, minden bizonytalan, csak az biztos, hogy az iskolát a jelenlegi feltételekkel mi nem tudjuk tovább működtetni – mondja Kondrát Zoltán. – Az önkormányzat nem kommunikál velünk, nem tudom, mi a szándéka. A polgármester úr azt mondta, többször is keresett, és nem ért el. Ott tartunk, hogy én emiatt híváslistát kértem a telefonomról.

– Az iskola egyházi kézben marad, és azt a pénzt, amelyet mi nem tudunk odaadni, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fogja kifizetni helyettünk, erről nemrég értesítést kaptunk – felelte most érdeklődésünkre Guba István, Magyarcsanád polgármestere. A község önkormányzatának az óvoda fenntartásához továbbra is hozzá kell járulnia, mert az önkormányzati feladat. – Az iskola sorsa innentől a KLIK és az egyház megegyezésén múlik. A KLIK-től kapott értesítést mi egy hónapja elküldtük az egyháznak, de reakció nem érkezett erre. Az egyház dolga, mit tesz vagy nem tesz ebben az ügyben ezután – mondta a polgármester.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. drCzinderPéter 2013. július 23. 15:25
    „dareki, örülök hogy meglátta a lényeget....a többi smafu.
    Macs: az egyház szerintem fölmérte. Ennyit tud adni, és nem többet. Ő teljesítette a ráeső részt!”
  • 28. macs 2013. július 23. 14:54
    „26. drCzinderPéter,
    részleteket nem tudok.
    Én csak azt tudom, hogy azért kezdték a kisebb települések az egyházaknak átpasszolni az iskoláikat, mert nem volt pénzük. Az egyházak dupla fejkvótát kapnak az államtól, mert az önkormányzatiak a központi kvóta mellé még a tulajdonostól is kaptak pénzt, tehát a korábbi fenntartó nyugodt lélekkel mondott le a suliról.
    Hogy nálatok ki és milyen szerződést írt alá, nem tudom. Egy biztos, a gyerekek, a családok és az alkalmazottak érdekében rendezni kell a dolgot. És bocsáss meg, de az egyház is átgondolhatta volna, hogy ne mondjam, végig számolhatta volna fussa-e a rendelkezésére álló pénz az iskola működtetésére.”
  • 27. dareky 2013. július 22. 19:40
    „26. drCzinderPéter 2013.07.22. 17:44

    http://www.kormany.hu/download/0/e5/f0000/Nemzetis%C3%A9gi%20%20t%C3%A1mogat%C3%A1s%20.pdf”
  • 26. drCzinderPéter 2013. július 22. 17:44
    „25. macs igen, "amit az önkormányzatok adnak" a szerződés szerint. De itt az önkormányzat fölmondta a szerződést azzal, hogy nem adta a szerződésben vállat pénzt. ( talán Te is tudod - ha már tegeződünk - hogy volt egy szavazás, ahol 3 -3 arányban úgy döntöttek, hogy a fele pénzt fizetik csak, a P.M. is erre szavazott, így alakult ki a végeredmény. Valaki csúnyán nézett a P.M.re, szünetet rendelt el, kivonultak tárgyalni, majd a P.M. új szavazást rendelt el, most már ő is arra szavazott, hogy ne adjanak egy fillért sem! Nagyon érdekes volt...)
    ?Más lenne, ha az iskolát "nemzetiségi iskolának" nyilvánítanák, de nem az, csak nemzetiségi nyelvoktatás folyik, ez egy más kategória. ( az előző esetben sokkal nagyobb lenne az állami támogatás, persze ennek is utána kellene járni és kiharcolni, mint oly sok más mindent is. ( lásd: Maroslele, Ferencszállás, Apátfalva, ahol zsinórban nyernek - sokszor önerő nélküli - pályázatokat. De mit lehet várni egy olyan vezetéstől, ahol egy 1500-as lélekszámú települést "lenyel" egy ötszáz lakosú falvacska?)”
  • 25. macs 2013. július 21. 15:31
    „24. drCzinderPéter,
    a gyerekek és a település érdekében talán le kéne ülnie az egyház és az önkormányzat képviselőinek, hogy megkeressék a megoldást. Az senkinek se jó, a mindketten sértődötten egymásra mutogatnak és sorsára hagyják a diákokat és az alkalmazottakat.
    Javíts ki, ha tévedek, az egyházi iskolát azért kapnak az államtól több pénzt, mert egyrészt megkapják a támogatást, másrészt pedig azt, amit az önkormányzatok adnak/adtak a kezelésükben lévő intézményeknek. Innentől kezdve nem világos az önkormányzat szerepe.”
  • 24. drCzinderPéter 2013. július 21. 11:58
    „Először is szeretném leszögezni, hogy megvetem az álnév mögé bújva kommentelőket, akik nyíltan nem merik vállalni a véleményüket. ( mondjuk az többnyire annyit is ér!)
    Másodszor: nem vagyok református, jelen esetben mégis nekik van igazuk. Segítő kezet nyújtottak Magyarcsanádnak, hogy működhessen az iskola, - minden NORMÁLIS ember tudja, mivel jár, ha az iskolát megszüntetik. Azon kívül, hogy az a település, amelyiknek megszűnik az iskolája, halálra van ítélve, nézzük a jelen helyzetet: Sok, főleg roma származású gyerek helyzete szinte lehetetlenné válna a tanulás szempontjából.Köztük sok halmozottan hátrányos helyzetű gyereké!
    Az itteni pedagógusok évek óta küszködnek értük, van már tapasztalatuk a feladat elvégzéséhez, stb. Ha most őket áthelyezik más iskolába, olyan pedagógusokhoz, akik erre nincsenek fölkészítve, az eredmény borítékolható. Ha egyáltalán lesz pénze a szülőknek a buszoztatásra, az élelmezés megoldására, stb...
    A gyerekek után állás nélkül maradnak a pedagógusok is, szaporítva ezzel a segélyért sorbanállók számát, nem beszélve arról, hogy néhányan 1-2 évre vannak a nyugdíjtól!
    Nagy valószínűséggel a konyhát is be kell zárni, 40 óvodásért teljesen gazdaságtalan fönntartani - újabb munkanélküliek!
    De nézzük csak az egyszerű tényt: köttetett egy szerződés, ahol az önkormányzat ( jel. "Ö" ) azt mondta: adok X forintot, az egyház ( jel. "E" ) azt mondta, én meg adok Y forintot. És a dolog ment a maga útján. A református egyház nem keresztelt át senki, nem akart a saját vallására kényszeríteni senkit! ( egyébként - nagyon helyesen - ez évtől kötelező lesz az iskolákban vagy hit,- vagy erkölcstan órákat tartani!!!) Ám egyszer csak "Ö" úgy döntött, hogy nem fizet tovább egy fillért sem ( egy nagyon érdekes, teljesen szabálytalanul megismételt szavazás után!!!) és ezt hónapokkal később közölte "E"-vel. Aki erre úgy reagált, hogy akkor szeptembertől nem működteti tovább az iskolát.
    Addig azonban kifizette a béreket, működtette az iskolát! Nem kell hozzá jogásznak lenni, hogy "Ö" megszegte a szerződésben vállat kötelezettségeit, "E"-nek jogában áll a szerződést fölbontani.
    De fentieken túlmenően is jól látható, hogy Magyarcsanádon vannak, akiknek érdekében áll hogy ne legyen iskola
    (pl. dareky és társai - kb. sejtem, kik ők?!) és vannak józanul gondolkodók, akik megértik ,milyen katasztrófális következményekkel járna az iskola bezárása. És vannak, akik tesznek a bezárás ellen, és vannak akik semmit nem tesznek a falu érdekében, csak arra ügyelnek, hogy annyi legyen a kasszában, hogy a fizetésüket fölvegyék.”
  • 23. dareky 2013. július 19. 19:25
    „22. fukusima 2013.07.19. 18:06

    Egyszerűen úgy látom, hogy mindkét fél meggondolatlan volt. A települési önkormányzat a pillanatnyi állapotot akarta rendezni, nem gondolt a jövőre, pedig a folyamatok láthatók voltak. Az egyház pedig jól ki akarta magát biztosítani a finanszírozás tekintetében, hiszen a szerződés nélkül rendelkezésre álló források már az átvételkor sem voltak elegendőek a fenntartáshoz. Tehát az egyház is meggondolatlan volt, mivel az köztudott, hogy az önkormányzat a szerződés aláírásakor is forráshiányos volt. Egyik fél sem gondolt szerkezeti átalakításokra az iskolában, amely megtakarításokat eredményezhetett volna. Szeptember 1-től valóban változni fog a finanszírozás.”
  • 22. fukusima 2013. július 19. 18:06
    „21. dareky
    Ezek szerint ön úgy látja,hogy a 2011-ben aláírt szerződés mindkét fél részéről pontatlanságokat tartalmazott,illetve hazug adatokkal,számokkal kalkuláltak.Talán még azt is meg meri kockáztatni,hogy az egyház eltitkolt az önkormányzat elől valamit,vagy az önkormányzat nem megalapozott,és alátámasztott adatok,számok-normatíva-birtokában döntött a kiegészítés mellett.Furcsa egy elmélet,vagy vádaskodás?!Kérem jelölje meg azt a forrást ,ahol le van írva,hogy ilyen nagy lenne az egyházak állami normatív támogatása.
    2013 09.01-től új finanszírozás lép életbe." A jelek szerint azonban az érintett egyházak egyelőre nem látnak tisztán, nem tudják pontosan, ,,mi lép a kiegészítő normatíva helyére" az új finanszírozási rendszerben, amely a jogszabály szerint 2013. szeptember elsején lép hatályba. Vagyis ekkortól vezetik be a már említett ,,költségvetési hozzájárulást", az egyenlő finanszírozást a jelenlegi szabályozást megváltoztatva pedig már nem az önkormányzati, hanem az állami intézményeknek adott támogatással határozzák meg."
    Teljesen megváltozik minden,kár volt az önkormányzatnak meggondolatlanul cserbenhagynia,majd kikiáltania bűnbaknak az egyházat.Ráadásul eltelt közel 8 hónap és csak odáig jutott el a polgármester és persze azt kommunikálja,hogy nincs pénz,illetve majd az állam segít. Nagyon gyenge kísérlet annak érdekében,hogy szinte az egyetlen magyarcsanádi intézmény/melytöbb száz ember életét befojásolja nap-mint nap/megmaradjon.Kár érte.”
  • 21. dareky 2013. július 19. 14:53
    „Csak azt nem értem, hogy miért nem tud pénzből kijönni az egyház. Hiszen megkapták az alapnormatívát, az egyházi kiegészítő támogatást, valamint a nemzetiségi támogatást is. A két utóbbinak összege 460 ezer forint gyerekenként.”
  • 20. _csutak_ 2013. július 18. 23:32
    „@ dareky:
    Köszönöm a pontosítást!
    Az ökuméné szellemében nézve keresztény egyházak azonos alapról indultak, de ott is az emberi igények amik torzítják az eszmeiséget:(”
  • 19. kormoska 2013. július 18. 21:31
    „Minek is keresik egymást??
    Az egyház a híveivel keress egymást az önkormányzat pedig a település ügyeivel foglalkozzon és segítse az emberek boldogulását!
    Mi lenne,ha egyszer mindenki azt csinálná ami a dolga?...Tudom,csoda.”
  • 18. dareky 2013. július 18. 20:50
    „Ortodox keresztény: görög keleti”
  • 17. NP1 2013. július 18. 20:47
    „fukusima

    A vatikáni szerződéssel az a bajom, hogy a kárpótlás terén kivételezett helyzetbe hozta az egyházakat.

    Egyébként pedig a kárpótlási törvény egyáltalán nem a jogos igényekről, hanem részleges kárpótlásról szól.
    "1991. évi XXV. törvény a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról" címmel és tartalommal.
    Tehát nagyon sok olyan szervezet, személy volt akinek ugyan járni járt volna de nem jutott....ellentétben az egyházakkal.”
  • 16. _csutak_ 2013. július 18. 20:46
    „@dareky:
    Bocs az indiszkrécióért, de mit értesz ortodox alatt?
    A zsidókat vagy az őskeresztényeket?”
  • 15. dareky 2013. július 18. 20:36
    „Magyarcsanádon 45 % a katolikusok, 15 % az ortodoxok és 7% a reformátusok aránya.”
  • 14. dareky 2013. július 18. 20:25
    „Forrás az előbbihez: http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepsz2011/nepsz_03_06_2011.pdf”
  • 13. dareky 2013. július 18. 20:23
    „9. fukusima

    Tudod-e, hogy ebben az alig 23 ezres 600 fős városban hetven százalék az egyházi iskolában tanuló gyerekek aránya? A 2011-es népszámlálás adatai szerint ebben a városban 16% a reformátusok aránya, miközben a gyerekek 40% jár református általános iskolába.”
  • 12. fukusima 2013. július 18. 20:09
    „10. NP1
    "Egy csomó szervezet: egyesületek, olvasó körök, önsegélyző egyesületek stb. szintén nem kapták vissza a vagyonukat.. a magánszemélyekről nem is beszélve."
    Gondolom,hogy ez az Ön értékrendje szerint is helytelen.A rendszerváltás után létezett egy úgynevezett kárpótlási törvény-1991. évi XXV. törvény.,mely szerint a jogos kárpótlási igényüket foganatosíthatták a károsultak.
    Amit az előző hozzászólásomban is írtam : TÁJÉKOZÓDNI EMBEREK ÉS CSAK UTÁNA KINYILVÁNÍTANI BÁRMIT!!!!!!!!!!”
  • 11. _csutak_ 2013. július 18. 19:39
    „@ pachakuti:
    Nyugi, nem sok a rokker ellátmányom, de minden esetben adakozom ilyen célra (Református vagyok) és a neten fellelhető a hitközség mennyit tud egy egy esetben ilyen célra összedobni.
    Mi csak az egyenlő elbánást szeretnénk a többi iskolával.
    Azt a pluszt amit még tud adni az egyház, hidd el nekem, hogy jobban jár vele mint ha narkózni, vedelni járna a kocsma mellé.”
  • 10. NP1 2013. július 18. 19:34
    „8. fukusima 2013.07.18. 19:17

    "Ha ez nem történik meg akkor most nem írnánk erre a felületre a magyarcsanádi iskoláról semmit,mert egyszerűen nem lett volna már iskola ." - és ha az állam (azaz mi mindannyian) nem nyúl a zsebébe akkor nem is lesz iskola...

    A vatikáni szerződésről....
    Egy csomó szervezet: egyesületek, olvasó körök, önsegélyző egyesületek stb. szintén nem kapták vissza a vagyonukat.. a magánszemélyekről nem is beszélve.”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Civil diplomácia makói módra

Civil diplomácia hagymával és kultúrával: Makót, a város kulturális értékeit népszerűsítette a morvaországi, szórványban élő magyaroknak a helyi Marosvidék kulturális folyóirat baráti köre. Tovább olvasom