Délmagyar logó

2018. 05. 28. hétfő - Emil, Csanád 16°C | 28°C Még több cikk.

Késszúrás okozta a nő halálát - 72 éves a gyanúsított

Makó - A rendőrség halált okozó testi sértéssel gyanúsítja a makói asszony a férjét, aki azóta beimerő vallomást is tett.
Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook-oldala, nem csak makóiaknak.

Március 12-én délután a 72 éves C. János hívta a mentőket és bejelentette, hogy felesége rosszul érzi magát, valószínűleg infarktusa van. A makói Justh Gyula utcába érkező mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Azonnal értesítették a rendőrséget, ugyanis a 66 éves nő vizsgálata során szúrt sérülést találtak.

A helyszíni szemle és az adatgyűjtés után a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a férjet, aki részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a feleségével összevitatkoztak. Ennek során szúrta meg egy késsel. Sokáig nem szóltak senkinek. Csak azután hívott segítséget, miután az asszony ájultan összeesett, de ekkor már nem lehetett megmenteni a nő életét.

A rendőrség C. Jánost őrizetbe vette és előterjesztést tett az ügyészségen, hogy tegyenek indítványt a bíróságon a férfi előzetes letartóztatására.

Korábban írtuk:

– Nem láttam, hallottam semmi rendkívülit. A feleségem szólt 4 óra körül, hogy itt a mentő, aztán nem sokkal később több rendőrautó is érkezett – mondta szerdán az egyik közelben lakó idősebb férfi a Justh Gyula utcai tragédia helyszínétől nem messze. Azt mondta, a házaspár tudomása szerint 5-6 éve költözött a jó módról árulkodó, szép családi házba. Nem ismerte őket igazán, szinte csak köszöntek egymásnak. Egy másik szomszéd azt találgatta, ha gyilkosság történt, mi állhatott a háttérben. Tippelt rablógyilkosságra is, de azt tartotta valószínűbbnek, hogy családi dráma történt. Ő úgy hallotta, a házaspár nem élt békességben, előfordultak veszekedések.

A gyilkosság helyszíne, néhány perccel a rendőrség érkezése után. Fotó: Szabó Imre
A gyilkosság helyszíne, néhány perccel a rendőrség érkezése után. Fotó: Szabó Imre

Az esettel kapcsolatban a megyei rendőr-főkapitányság este 8 után adott ki közleményt. Ebben az áll, a délutáni órákban Makón, a Justh Gyula utca egyik családi házában egy női holttestet találtak. A helyszíni szemle elsődleges adatai az idegenkezűséget valószínűsítették, és a rendőrség a bűncselekmény elkövetésével a sértett férjét gyanúsítja. A 72 éves C. János ellen halált okozó testi sértés gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság – a rendőrök őrizetbe is vették. A férfit egyébként a helyszínen láttuk beszállni egy rendőrautóba, akkor azonban még nem lehetett tudni, tanúként vagy lehetséges elkövetőként faggatják.

Felesége 65 esztendős volt, a város egyik köztiszteletben álló könyvelője. Nyugdíjba vonulása után is dolgozott.

Korábban írtuk:

Március 12-én a délutáni órákban Makón a Justh Gyula utca egyik családi házában egy női holttestet találtak. A helyszíni szemle elsődleges adatai szerint idegenkezűség történt. A rendőrség a bűncselekmény elkövetésével a sértett férjét gyanúsítja. A 72 éves C. János ellen halált okozó testi sértés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A terheltet a rendőrök őrizetbe vették.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idősek gondozásában segítenek a diákok

Életre szóló élménnyel gazdagodott az a négy makói gimnazista lány, aki úgy döntött, az előírt közösségi szolgálatot az óföldeáki szociális otthonban teljesíti. Tovább olvasom