Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Két és fél évet vártak a pénzükre Makón

Két és fél évet várt végkielégítésére Makón a felszámolt Háziipari Kft. ötven volt dolgozója – most végre megkapták a pénzt. Összesen hétmillió forintot osztottak szét köztük.
Végleg lezárul az utolsó időkben ötven embert foglalkoztatott Háziipari Kft. története: a volt alkalmazottak két és fél év után végre megkapták a nekik járó végkielégítést. Mint korábban megírtuk, az egykori dolgozók korábban csak a felmondási időre járó bért és egyéb juttatásaikat kapták meg, a törvény szerinti végkielégítést, összesen mintegy hétmillió forintot viszont nem. Hosszú várakozás után tavaly ősszel kezdtek reménykedni, hogy megkapják járandóságukat, mert akkor sikerült a háromezer négyzetméteres, ezerhétszáz négyzetméternyi beépített területtel rendelkező üzemépület-együttest eladni. A Szegedi utcai ingatlan, amelyet egy mezőgazdasági profilú helyi vállalkozás vásárolt meg, és amelyben azóta bútorüzlet működik, bő huszonöt millióért talált gazdára, ám az érintettek még két hónapja is arról panaszkodtak lapunknak: nem tudják, mikor jutnak pénzhez.

Az egyik volt dolgozó, Balázs Ferencné jó hírrel kereste fel szerkesztőségünket: lényegében mindenki megkapta a neki járó pénzt. Már csak egy-két embernek kell várnia, de nekik sem sokáig, akiknek az esetében valamiért bonyolultabb kiszámolni az összeget. Az eljárás azért húzódott el ennyire, mert a cégvezetés ugyan – bízva abban, hogy a társaság vagyona elég lesz mind a szerződéses partnerek, mind a dolgozók kifizetésére – végelszámolást indított, ez azonban az időközben keletkezett új követelések miatt felszámolásba fordult. A Háziipari Kft. felszámolását végző szegedi Pactorex Kft. irodájában két hónappal ezelőtt éppen azt ígérték érdeklődésünkre, hogy volt alkalmazottak leghamarabb márciusban kaphatják meg a nekik járó összeget, ám nem az értékesítés során befolyt vételárból, hanem az állami bérgarancia-alapból.

Az egykori, 1951-ben alapított, és fénykorában háromszázhatvan embert foglalkoztatott Háziipari Szövetkezet jogutódjának sorsát egyébként a könnyűipar általános válsága pecsételte meg: nem tudták állni a versenyt az olcsón dolgozó távol-keleti konkurenciával, ráadásul mára telephelyük is túlméretezetté, kihasználhatatlanná és drágává vált.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makón Kaszáék és a Party aratta le a babérokat

Makóra látogatott lakodalmas zenekaros versenyünk. A sikert jól mutatja: a mulatós zenére… Tovább olvasom