Délmagyar logó

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 30°C Még több cikk.

Két sáv, bicikliút, járda a Maros fölött

Az idei év szeptemberére várható, hogy elkészülnek a magyarcsanádi híd felújításának engedélyes tervei. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy rövid időn belül a munka is megkezdődik a Maros partján – előbb kiviteli terveket is kell készíteni, és egyelőre erre sincs pénz, nemhogy az építkezésre.
Ismét közelebb került egy lépéssel a megvalósuláshoz a magyarcsanádi polgármester, Farkas Jánosné és sok helybeli álma: hamarosan megkezdődik a falu szélén 1945-ig állt Maros-híd újjáépítését tartalmazó engedélyes tervek készítése. Az, hogy a falut ismét híd kösse őket össze a határ túloldalán álló romániai Csanáddal, régi vágya az itt élőknek. A második világháborúig vasúti és közúti összeköttetés is volt a két település között. A hidat a második világháború idején aláaknázták – ám nem szándékosan robbantották fel: villám csapott belé, ezért repült a levegőbe. Ma már csak a pillérei láthatók a vízben.

Mint korábban megírtuk, uniós támogatásból sikerült elkészíttetni a rekonstrukció tanulmányterveit, sőt egy újabb pályázatnak köszönhetően tavaly az engedélyes tervek készítésére is érkezett százhúszmillió forint. A mérföldkövek sorában a legújabb az, hogy az állami tulajdonú közútkezelő társaság sikeresen lezárta az engedélyes tervek elkészítésére kiírt pályázatot. A munkára hét jelentkező közül az Uvaterv Zrt. kapott megbízást, amelynek őszre kell teljesítenie a felkérést.

Vasúti hidat is szeretnének

A román oldalon egyébként nemcsak közúti, hanem vasúti hidat is szeretnének, éppen az ott működő üzemek kiszolgálására. Ha a híd megépül, Magyarcsanád újra fontos közlekedési csomópont lesz, ám a falu terhelése nélkül – a forgalom ugyanis a megépülő M43-asra csatlakozhat – mondja Farkas Jánosné.

Mint megtudtuk, a Maroson, egyúttal az országhatáron átívelő Szent Gellért-híd az előzetes elképzelések szerint százötven méter hosszú lesz, két forgalmi sáv, járda és kerékpársáv is lesz rajta. Meg kell tervezni ezenkívül a hídhoz vezető két kilométeres mellékutat is. A kerékpársáv jelentősége abban áll – mondja a magyarcsanádi polgármester – , hogy ennek révén akár dolgozni is járhatnak majd a falubeliek a bánáti térségbe. Mint köztudomású, Magyarcsanádon a legnagyobb a munkanélküliség az egész makói térségben, miközben a határ túloldalán nagy a gazdasági pezsgés, rengeteg a külföldi befektető, és lassanként a két ország bérszínvonala is kezd kiegyenlítődni.

Addig azonban még hosszú lesz az út: ha az engedélyes tervek el is készülnek, azokat tíz-tizenöt magyar és román hatósággal kell majd engedélyeztetni, ami legalább egy évet vesz igénybe. Még ezután is előbb kiviteli terveket kell készíteni, csak aztán kezdődhet az építkezés. Egyelőre nem hogy a beruházásra, de a kiviteli tervezésre sincs pénz – Farkas Jánosné azonban bizakodik: a folyamat indulásakor a tanulmánytervek és az engedélyes tervek megalkotására sem volt pénz, aztán az unió mégis segített. Ha ennyi pénzt ráfordítottak már, bízhatunk abban, hogy a megvalósítás is belátható közelségben van – vélekedett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makón volt a rendőrnap

Felavatták a makói kapitányság épületét a Csongrád megyei rendőrnapon. A felújított, átalakított ház… Tovább olvasom