Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Kétélű kerékpárút Makón

Makó - Közel tíz kilométernyi bicikliút épül Makó utcáin uniós pénzből. Biztonságosabb lesz a közlekedés, sokan mégsem örülnek mondván: legyen kerékpárút, de ne a mi házunk előtt.
– Mi újság az Erdélyi püspök utcán? – szegezte a kérdést az újságírónak Horváth Bernadett, a makói önkormányzat műszakiosztály-vezetője a fürdőben tartott csütörtöki sajtótájékoztató előtt. Nem árulta el, honnan tudja, hogy pár perccel azelőtt a bicikliút-építés ellenzőivel találkoztunk. Nem is mosolyog. A városban uniós pénzből, 330 millió forintból jelentős kerékpárút-építés indult, eddig 4,2 kilométer út volt a bicikliseké, most 9,2 kilométer épül, tehát nő a közlekedők biztonsága. Makón három év alatt 63 biciklist ért baleset, a Kossuth utcán – ahol most építenek – egy télen iskolás kislányt gázolt halálra autó. A makóiak általánosságban örülnek a beruházásnak, de amikor a brigád megjelenik az ablak alatt, már nem olyan nagy az öröm. A közérdek és a magánérdek ütközik, ami komoly konfliktusforrás: emiatt kellett megépíteni például a Balatonnál a völgyhidat is.

Néhány helyen már elkezdődött az építés. Az is baj, ha nincs – de az is, ha a házam előtt építik. Fotó: Miskolczi Róbert
Néhány helyen már elkezdődött az építés. Az is baj, ha nincs – de az is, ha a házam előtt építik. Fotó: Miskolczi Róbert

A makói bicikliút közterületen épül, az önkormányzat mégse keménykedhet, mert a ház elejét a lakóknak kell rendben tartaniuk – és rendben is tartják. Virágos kertek, fák lesznek útban. Az Erdélyi püspök utcán lakó Kiss Géza – 1998 és 2002 között önkormányzati képviselő volt – 30 tiltakozó aláírást gyűjtött össze. Igaz, akadt a környéken lakók között, aki lapunknak azt mondta, a békesség – mármint a Gézához fűződő jó viszony megőrzése – érdekében írta alá a tiltakozást. Kiss azt mondja, egyszerűen nem logikus, amit az önkormányzat tesz. Ha a mostani tervek szerint, a házak előtt, a két fasor között vezetik az utat, nem lehet beállni autóval majd a bejáróra, az eke, az utánfutó is rálóg, ami szabálytalan. Másrészt: miért nem az aszfaltút mellé építi a város, vagy miért nem a túlsó oldalon vezeti majd el azt az irdatlan biciklisforgalmat, ott, ahol az óvoda és az iskola is van?

Adottság – 1742 óta

Nagyon régen alakultak ki azok az utcák, ahol most kerékpárutat próbálnak építeni: az Erdélyi püspök utca például eredetileg Nagyorosz utca volt; Tóth Ferenc helytörténész azt mondja, azért, mert a városba 1742-től erre a részre betelepített görög katolikus ruszinok liturgikus nyelve sokáig az orosz volt. Az utca ívén látszik is, hogy nem mérnök tervezte. Amikor a portahatárok kialakultak, még elég volt ilyen széles utca: az emberek gyalog, lóval vagy lovas kocsin vagy szánon jártak.

– Azért, mert a szabályok szerint az óvoda felőli oldalán az utcának a csatorna gerincvezetékét kell letenni. Az később épül, a bicikliutat pedig nem lehet fölverni, miután elkészült, mert akkor a törvény szerint vissza kell fizetni az uniós támogatást – feleli kérdésünkre Lajtár Líviusz irodavezető. Ő az önkormányzat által kinevezett kerékpárútügyi biztos, aki mindenkivel szívesen tárgyal arról, hogyan mehet a ház előtt a nyomvonal. Makón van már kerékpárútügyi zöldszám is:
06-80/820-039, ez üzenetrögzítős telefon, de minden bejelentésre, kérdésre reagálnak.

– A törvények és a lehetőségek határain belül bármit kérhetnek tőlünk, csak azt kérem a makóiaktól, ne kérjék, hogy a kerékpárút ne épüljön meg – mondta a helyi tévé kamerájába nézve Buzás Péter polgármester. – Mindenkivel egyeztetünk, fát is adunk, ha az útépítés miatt ki kell venni egy régit. Úgy ültetjük el, hogy ne zavarja a parkolást, és azért meg lehessen állni az úttal párhuzamosan a ház előtt.
Az építkezés egyes helyeken már elkezdődött, az Erdélyi püspök utcán még nem. Itt hétköznap délelőtt is nagy a forgalom, piacos napokon pedig még nehezebb elférni. Pedig muszáj lesz valahogy.

Mindenki okulhat

A kerékpárút-építéssel kapcsolatos lakossági aggályokat először Orosné Spák Hedvig (Fidesz) és Bakos Gáborné (PSZM) hozta szóba a képviselő-testület ülésén. A hozzászólásokból vita lett, a polgármester azt mondta, Orosnénak el kellene döntenie, hogy néhány szavazat megtartásáért politizál, vagy a város érdekében dolgozik. A képviselő erre azt mondta, ő annak idején megszavazta a bicikliút-építést – de hát neki ezek az emberek is szavazói, az ő érdekeiket is képviselnie kell. A polgármester azt mondta, szavait ne vegye kioktatásnak Orosné, ő viszont annak vette. „Akkor okuljál" – zárta le a vitát a polgármester.

Olvasóink írták

  • 18. 6281 2008. szeptember 25. 13:49
    „Sajnos nagyon sok buta, irigy, korlátolt ember él Makón(nagytöbbség)
    Tisztelet a kivételeknek-szerencsére van néhány- szóval szerintem az előbbiek miatt tartunk ahol tartunk és ez az egész országra is sajnos igaz. Az emberek hiszékenyek megvásárolhatóak , és országos probléma az iskolázatlanság,és ami ezzel sok esetben együtt jár. A média is politikailag egy bizonyos oldal befolyásoltsága alatt áll,és mindig úgy színezi a tényeket, hogy azok a másik felet lejárassák. Persze ehhez mögé kell látni dolgoknak. De a legtöbben erre nem képesek.Különböző okokból. Valaki nem tud, valaki nem akar.”
  • 17. Nagy Margit 2008. szeptember 24. 10:47
    „Kedves Oknyomozó!

    Éveken keresztül különböző fórumokon állandó lakossági kérés volt, hogy LEGYEN MAKÓN TÖBB BICIKLI ÚT!

    Most végre lesz, és az a baj, "nem egyeztettek a lakossággal!"

    Amikor a Vásárhelyi utcán épült sok évvel ezelőtt a bicikli út, ez bennünk -ott lakókban- fel sem merült!
    Egyszerűen örültünk neki!
    Örültünk, mert tudtuk, hogy e miatt mennyivel biztonságosabb lesz óvódába vinni biciklivel a gyerekeket, meg az iskolásoknak a suliba jutás!

    És most? Mi változott?
    Sok ember nincs tisztában a demokrácia jelentésével, ami kb ez:többségi akarat, többségi érdek.
    Márpedik a bicikli út ha tetszik ha nem: többségi akarat, és többségi érdek!”
  • 16. Oknyomozo 2008. szeptember 23. 17:36
    „,,Oknyomozó" sosem volt a Bakos.
    Nem is lesz. Csicskásból nem lehet.

    Makón sok utcában nagy a felháborodás a kerékpár miatt.
    Vajon miért nem kérdezte meg Bakos az Uri utca lakóit?
    Talán ők nincsenek ugyan úgy felháborodva? Dehogy nem.

    Vagy miért nem kérdezte meg a Kálvin utca lakóit?
    Azért nem, mert ők is fel vannak háborodva.

    S a többi utcák? Ugyan ez a helyzet.

    A makóiak azért vannak felháborodva, mert az önkormányzat nem egyeztetett velükelőre, csak utána közlik a dolgokat.

    Ez is hasonló, mint a fürdő ügye.
    Először beadni a pályázatot, majd utána a fórumok.
    Ennyi.

    Ami pedig a cikkben megjelent:
    ,,Mindenkivel egyeztetünk.." nem igaz. Legalábbis sok lakos ezt gondolja.

    De ezt már ismerjük a csicskástól.

    !!”
  • 15. Nagy Margit 2008. szeptember 21. 20:28
    „Szerintem!
    Egyetértünk! Zavart ez a világ! Az emberek egyrészt gyakorolják polgári alapjogukat, másrészt akadályoznak másokat annak gyakorlásában.

    Vagyis: ha érdekük úgy kívánja, és főleg nincs tét, nincs rizikó kiabálnak.
    Ha viszont kényelmetlen, utóhatás lehet, vagy esetleg számon kérhető miért, akkor csönd!
    Pl:Nagy szájjal követelik a tüntetők, hogy legyen a rendőr azonosítható, miközben ő fekete maszkot húz az arcára, miközben kővel hajigál, vagy autót gyújt fel!

    Szerintem!
    Szerintem azt akartam mondani, hogy Géza barátunk akkor is szóljon, ha nem csak az ő érdeke!Azért 30 ember ugye még nem tömeg?

    A többi felesleges hőbörgés a hozzászólásban. Vannak emberek, mint Ön, kedves Szerintem, akik azt hiszik, ha elég sértők, akkor befogja a másik a száját. Mert ugye a legjobb védekezés a támadás!
    És még valami: Én, vállalom ki vagyok! És Ön, gyáva módon csak név nélkül mer durván kioktatni! Bocs! De mint ahogy ezt már egy párszor leírtam: a név nélküli pocskolások nem
    Számítanak!”
  • 14. Szabó Sámuel 2008. szeptember 21. 15:05
    „Tisztelt 3atlonos!

    Segítene, ha célzottabban tenné fel kérdését. Általánosságban kerülném a makói POLKRESZ leírását, mert ugyan mi célból is tenném!”
  • 13. Szerintem 2008. szeptember 20. 08:50
    „Javaslom a balos betegségben szenvedő Nagy Margitnak, hogy jelentse fel Kis Gézát!
    Miért?
    Azért mert Géza gyakorolja azt, amihez alkotmányos joga van: a véleményét kinyilatkoztatja.
    Amilyen zavart ez a világ és N.M. is, lehet, hogy még le is csukják a felháborodott Gézát.

    Mert a pártgyűlésen nem tanították meg N.M.-nak, hogy elvileg demokrácia lenne Magyarországon.

    Az ilyen zavartak, mint N.M.-ok csak avval foglalkoznak, hogy elvegyék a polgárok alapjogát.
    Valószínűleg még fizet is valaki ezért, nem?”
  • 12. Kukubenkó 2008. szeptember 18. 17:10
    „Nekem van némi ellenérzésem a kerékpárúttal kapcsolatban.Pontosabban szeretném,ha egyszer az életben Makón úgy lenne valami átadva,ahogyan az műszakilag tökéletes,hogy az nem egy választási ciklust él át,hanem évtizedekre szól!

    Valamint TISZTELT Makóiak!Tanuljunk meg végre kerékpárosként a kerékpárúton közlekedni!Ha már egyszer van.PL.:Vásárhelyi u.....60% az úton teker....”
  • 11. triatlonos 2008. szeptember 18. 11:34
    „Tisztelt Samu!
    Nagyon tetszik ez a MAKÓI POLITIKAI KRESZ kifejezés. Gondolom, hogy olyanok vannak benne, mint "bal kéz szabály", vagy "balra tarts",. vagy mindent a "centrumba". Ha erről egy kicsit részletesebb infót kaphatnánk!”
  • 10. Szabó Sámuel 2008. szeptember 18. 10:48
    „Én örülök a bicikliútnak, városon kívülinek és belülinek egyaránt. Sokat biciklizem Makón belül, de régebben kerékpáron jártam Vásárhelyre dolgozni.

    Gyuree, számomra első a praktikum, az ,,ügyfél"-barát megoldás, természetesen a szabályok adta keretek között. Van néhány útmérnök barátom, voltak jobbító javaslataik a fiókom számára, no de hát ismerem és tiszteletben tartom én a helyi Szabályokat és a MAKÓI POLITIKAI KRESZ-t.

    Jó lesz ez a bicikliút.”
  • 9. Gyuree 2008. szeptember 17. 23:02
    „Szabó Sámuel: Kit érdekelnek a behajló fák, meg a "messze van az úttól-elv"? Szabály van, törvény, kresz, hívd aminek akarod: Kimondja hogy 13 vagy 14 fölöttinek ha van bicikliút az úttest mellett azon kell mennie. Punktum. Nem a behajló fa, meg a kerékpáros lelkivilága fogja eldöteni azt, hogy hol akar közlekedni.”
  • 8. Nagy Margit 2008. szeptember 17. 20:04
    „Sajnos KIss Géza igen érdekesen szemléli a világot! Ha az Ő érdekét -vélt érdekét - sérti vcalami, igyekszik világra szóló botrányt csapni.
    Ez azért furcsa, mert van egy fura történet: kb. 3 éve, az ő házával szemközti ház ablakait behajították kővel . Egyetlen ember látta, ki volt, ez Kiss Géza volt.
    De! Ami a legfurcsább! Még a rendőröknek sem igazán akart erről beszélni, mondván " Nem avatkozik bele!"

    kEDVES Géza! Én most pusztán csak arra kérem,m int szavatartó embert: tartsa magát ehhez: Ne avatkozzon bele!”
  • 7. Szabó Sámuel 2008. szeptember 17. 11:58
    „Szerintem az a legfőbb cél, hogy sok makói ember használja ezeket a kerékpárutakat makói ügyeik intézése során, azonban a térképre tekintve mindenki előtt világos lehetett volna már korábban is, hogy azok turisztikai szempontból kerültek kijelölésre. Nem a makóiaknak épülnek, nem a legnagyobb bicikliforgalmú területeken, hanem a turistáknak a szegedi, vásárhelyi vagy éppen Maros parti irányba történő továbbhaladásra. Az elv hasonló a fürdő építéséhez. A kerékpárút-építés ELSŐSORBAN turisztikai beruházás, MÁSODSORBAN a makóiak életét biztonságosabbá közlekedésfejlesztés. Buzás úr és Horváth kisasszony hivatkozása a szomorú sorsú Kossuth utcai kislányra, számukra kézenfekvő demagógia.

    Makón meg a széles utcák is szűkek, ellehetetlenítik a bejáróra parkolást. A Kálvária utca például egész évben olyan lesz mint halottak napján: szlalomozás dodzsempályán. A Vásárhelyi utcai kerékpár út meg bizonyíték arra, hogy ha a kerékpárút messze van az autóúttól, tele behajló fákkal, akkor a biciklisek kerülni fogják”
  • 6. verébpisti 2008. szeptember 17. 09:43
    „Lehet elektronyos" biciglivel is normálisan közlekedni ha mindenki figyelne...a másikra.
    Van mikor gyerekek direkt kimennek elébük..és még az idősebbek is..ja és megállni már nem 1mp.alatt lehet ezzel sem....”
  • 5. Aldenneuer 2008. szeptember 16. 13:32
    „Sajnos megint beigazolódik ,vannak akiknek semmi nem jó.
    Gondolom Ők azok akik a Vásárhelyi utcán már meglévő kerérpár út helyett az úttesten szerencsétlenkednek kettessével a csomagtartón gyerekkel,miközben az öklüket rázzák a rájuk dudáló autósokra.A megépülő kerékpárútra szükség van de a fejekben is fel kellene nőni az európai közlekedési morálhoz.
    A rend őrei fokozottan "segíthetnék" a renitens kerékpározókat a kresz betartására. Az elektromos biciklihez elég a kéthavi nyugdíj aztán meneküljön ki merre lát.”
  • 4. zolcsi44 2008. szeptember 16. 12:12
    „Háááát nem azért mondom, de nagy az Isten állatkerje. Szégyeljék magukat azok az "emberek"-idézőjel szándékos- akik tiltakoznak az ut ellen. Nemhogy örülne a viszonylagos kis fejlődésnek is és annak, hogy a gyerekeink biztonságosabban közlekedhetnek. Szégyeljék magukat!!!”
  • 3. Kicsi 2008. szeptember 16. 11:18
    „A gyalogosoknak lassan már repülni kellene,ahogy egynémelyik kerékpáros közlekedik.Meg kellene tanulni hol,hogyan lehet kerekezni”
  • 2. egyszerű vállalkozó 2008. szeptember 16. 07:37
    „Az apa, a fiú meg a szamár meséje jut eszembe erről.Kíváncsi lennék ha a kedves reklamáló gyermekét gázolták volna halálra bicikliút híjján, akkor is ilyen vehemensen tiltakozna a kerékpárút ellen?”
  • 1. anonim 2008. szeptember 16. 07:36
    „Megtudom érteni a méltatlankodók álláspontját,de azért felmerül bennem a kérdés!Holtartana a város a fejlődésével,ha az egyéni érdekek és kivánalmak szerint formálnák.Bizony mindannyiunknak kell esetenként a köz érdekében kompromisszumot kötnünk.Majd hozzászokunk az új állapotokhoz is ugyanúgy,mint ahogy megszoktuk már a régit.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csanádpalota városi rangról álmodik

Csanádpalota - Megkapta a csanádpalotai önkormányzat a helyi szennyvízberuházás előkészítéséhez… Tovább olvasom