Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Kiköltözőkre számítanak Klárafalván

Klárafalva lakossága nő: az önkormányzat arra számít, hogy a városból kiköltözők számára később is vonzó hely lesz a minden közművel rendelkező község. Építési telkek alakítására készülnek. Tavaly eldöntetett: a falu is létesíthet ipari parkot. Az önkormányzat számára nagy segítség a közeli tollüzem, amely sok embernek ad munkát ad, de már nem csak az iparűzési adó segíti a fejlődést: legutóbb egy család 700 ezer forinttal járult hozzá a falu szépítéséhez.
Kószó Aranka ötletgazdája és motorja a Deszki Hírnöknek és titkára a Falunkért Egyesületnek. Fotó: Schmidt Andrea
A magyarországi kistelepülések – kevés kivételtől eltekintve – egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek, ám mégis akad olyan falu, ahol a problémák ellenére is fejlődés tapasztalható. Klárafalván például nem fogy, hanem szaporodik a népesség, és vannak olyan fejlesztések, amelyek nem állami pénzből valósulnak meg.

– Nyugat-Európában a Szeged nagyságú nagyvárosok húsz kilométeres körzetében határozottan fejlődnek a kis falvak is, nálunk ez nem egészen így van – mondja Fekete József, Klárafalva polgármestere. – Azért mindent megteszünk, hogy élhetőbbé tegyük a települést. Egy-két szilárd burkolattal nem rendelkező utca kivételével elmondható, hogy összközműves a település. Emellett az oktatási feladatokat is maradéktalanul képesek vagyunk ellátni, hiszen számítógépes oktatásra alkalmas általános iskolával, tornateremmel és minden kritériumnak megfelelő óvodával rendelkezünk. Ezért fájlalom, hogy sokan mégis más település iskolájába hordják a gyermekeiket.

2005 decemberében döntés született arról, hogy Klárafalva is létesíthet ipari parkot. A kedvező döntéshez hozzájárult a Németh Toll Kft. jól prosperáló helyi üzeme és nyertes pályázata, aminek értelmében hamarosan egy, a megyében eddig egyedülálló biogáz-
üzem létesül majd az ipari területen. A park létesítéséhez a falu önkormányzata is felajánlott 13 hektárnyi területet.

– Reméljük, hogy az ipari parkba új betelepülőkre számíthatunk, ami a bővülést jelenti majd a falu számára is. Ennek reményében készítjük közösen Ferencszállással a településrendezési tervet, amiben új építési telkeket is kijelölünk. Hiszen további betelepülőkre számítunk – mondta az önkormányzat vezetője. Aki szerint a sikeres tollfeldolgozó üzemből származó iparűzési adó mellet más, hasonlóan eredményes vállalkozásokra is szükség lenne ahhoz, hogy az adóbevételekből származó hozzájárulás jelentősen javítsa az önkormányzat helyzetét.

A klárafalvi civil élet is megélénkült. Nemrég a község egyik szülötte, Pásztor Sándor és neje, Tolnai Margit közel 700 ezres magánadományt ajánlott fel a falunak. Ebből a pénzből egy haranglábat építettek a községi temetőben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnyílt Makón a Tesco

Tegnap reggel megnyílt a Tesco áruházlánc legújabb, makói üzlete. Az első vevők nagyon elégedettek… Tovább olvasom