Délmagyar logó

2018. 09. 18. kedd - Diána 13°C | 27°C Még több cikk.

Kilenc ingyentelek Makón

Makó - Ingyen ad kilenc összközműves telket a makói önkormányzat a Gerizdes városrészben fiatal pároknak. A családi ház építésére alkalmas telkekre november 5-éig lehet pályázni.
A korábbi évek tapasztalatától eltérően idén rendkívüli volt az érdeklődés Makó ingyenes építési telket kínáló programja iránt, így még ebben az évben is elnyerheti az építés jogát kilenc fiatal pár – tudtuk meg Buzás Péter polgármestertől. A nyílt, egyfordulós pályázat célja, hogy javítsák a makói fiatalok lakáshelyzetét, illetve itt tartsák, vagy a városba vonzzák azokat az egzisztenciával rendelkező értelmiségieket, szakembereket, akik képesek vállalni egy építkezés költségeit.

Nagy Lajos, az önkormányzat tulajdonosi bizottságának elnöke elmondta: a kilenc elidegenítésre szánt, eddig városi tulajdonban lévő telek a Velnök utcában, a Gerizdes városrészben található. Mindegyik összközműves, és különálló családiház-építésére alkalmas. A pályázatok benyújtásának határideje egyébként szűkös: november 5-éig postára kell adni a jelentkezéseket.

A város által támasztott feltételek között az első: a házaspárok vagy élettársi kapcsolatban élők egyikének életkora sem haladhatja meg a negyven évet, és legalább egy gyermeket kell, hogy neveljenek, vagy nyilatkozniuk kell arról, hogy ezt vállalják. A jelentkezők mindegyikének legalább érettségivel, vagy szakmunkás- és mestervizsgával kell rendelkezniük, valamint igazolniuk kell, hogy munkahellyel és állandó jövedelemmel bírnak. Feltétel még az is, hogy lakáscélú megtakarításuk összege eléri a kétmillió forintot. A város feltétele emellett, hogy szakember által készített költségvetést kell a pályázathoz mellékelniük.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb paneltömböt szigetelnek Makón

Makó - Már ebben a fűtési idényben megfeleződhet a távhőszámlája azoknak a lakóknak, akik a makói… Tovább olvasom