Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Kínában a H1N1 ellenszerét látják a fokhagymában - dupla lett az ára

Makó - Az új influenza is közrejátszik abban, hogy megélénkült az érdeklődés a fokhagyma iránt, Kínában ugyanis úgy vélik, ez megvéd a betegségtől. Az áremelkedéssel a Makó környéki termelők is jól járnak.
Óriási üzlet lett Kínában a H1N1-járvány felbukkanása óta a fokhagyma – adta hírül az utóbbi napokban több gazdasági szaklap. Ára a korábbi négyszeresére nőtt, mert a helyiek az újfajta influenza ellenszerét látják benne, így most jobb befektetés, mint az arany vagy a részvény. Sőt: vannak vidékek, ahol akár a negyvenszeres árat is hajlandók kifizetni a fokhagymáért. Egy kelet-kínai városban lévő iskola 200 kilogramm fokhagymát vásárolt, és arra utasította a diákokat, hogy fogyasszák el az egészségük érdekében – jelentette a China Daily.

– Bár a kutatások azt még nem bizonyították, hogy kifejezetten a H1N1 ellenszere volna a fokhagyma, az azonban tény, hogy a gyógyászatban sok mindenre használható – mondta lapunknak Barnóczki Attila címzetes egyetemi tanár. A népi gyógyászat nem véletlenül használja, és már Hippokratész görög orvos tankönyvében is szerepelt. Már a múlt század húszas éveiben bebizonyosodott, hogy olyan kénes vegyületeket tartalmaz, amelyek képesek a baktériumokat elpusztítani – azaz: a mai antibiotikumokhoz hasonló hatással bírnak. Szelént is tartalmaz, amely pedig az immunrendszert erősíti. De az is tudományosan igazolt, hogy jótékony hatása van a légúti fertőzésekre, csillapítja a köhögést, óvja a szívet és érrendszert, javítja az emésztést – sorolja a hagyma kutatásával évtizedek óta foglalkozó szakember.

– A fokhagyma iránti érdeklődés egyébként szerte a világon nő. Az európai piacokon például mérettől és minőségtől függően 2–3 eurót is adnak a legalább 40-es fokhagymáért, ami duplája a tavalyi árnak – mondta a külpiacokat jól ismerő fokhagyma-kereskedő, Mágori Józsefné. Szerinte most nemcsak az ár, de a kereslet is óriási. Úgy látja, az ár növekedéséhez hozzájárult az is, hogy Kínában visszafogták a termesztés támogatását, emiatt lecsökkent a termőterület, illetve az is, hogy az Európai Unió egy éve fokozottan védi határait, hogy ne jusson be a 33 ezer tonnás kvótánál több. A makói kereskedő szerint a jelenlegi európai ár értékarányos, és reméli, hogy tartós marad.

Olvasóink írták

  • 7. mar_ci 2009. december 04. 10:49
    „5. hozzászóló.
    Egy kis közgazdaságtan neked. A piacon az árat a kerslet és kínálat határozza meg. Ha tehát a kínaiak felzabálják a saját terméküket, akkor a mi piacunkra kevesebbet küldenek. Mivel kisebb a kínálat ezért nő az ár! Érted Emese! Senki sem mondta, hogy a mi hagymánkat eszik.”
  • 6. proli 2009. december 04. 09:46
    „Ne felejtsük el, hogy Kínában szocializmus van.
    Azért ezek a kommunisták tudnak valamit.
    Csak úgy mellékesen.”
  • 5. barkasz 2009. december 02. 20:41
    „Fekete Jani hol van??Hogy-hogy ő nem nyilatkozik??”
  • 4. SztrogofMihály 2009. december 02. 07:59
    „napiszar LOL:)”
  • 3. napiszar 2009. december 02. 07:04
    „Nyolc lehetséges új influenza

    1. Sárkány-influenza: Az influenza különös alfaja, leginkább családokon belül támad. Vírushordozó bárki lehet, azonban mindenhol csak a sárkányokra (ejtsd:anyós) veszélyes. Főbb tüntetei: rosszindulat, kötekedés, cigi közben sütésfőzés, esetleg mindezek együtt.
    2. Liba-influenza: A madár influenza egy alfajaként tartották számon az elmúlt évekig, míg aztán kimutatták, hogy attól jelentősen különbözik. Ez esetben ugyanis nincsen orrfolyás, láz, hasmenés, vagy hányinger. Jelentkezhet viszont plasztikszőke haj, sok hülye kérdés, túlfestett arc, vagy csupa rózsaszín ruha és kiegészítő. Eseteként minden együtt.
    3. Papagáj influenza: a betegséget elkapók hirtelen különféle, a szivárvány minden színében tündöklő hajkoronát kezdenek viselni. Öltözködésük egyöntetűen feketévé válik, ezekkel egy időben pedig agyi kapacitásuk a papagájok szintjére süllyed. Azt még a kutatók nem fejtették meg miért szomorúak, hiszen a papagáj elég vidám állat, kis agya ellenére is. Ismert gyógymód jelenleg nincsen.
    4. Kígyó-influenza: Az államigazgatásban, ügyvédi irodákban és bíróságokon dolgozókra a legveszélyesebb. Főbb tünetei között említik az állandó vádaskodást, perelést és az érdekszerű jogértelmezést. Időszakosan hazudnak, lopnak. Nevét onnan kapta, hogy egyesek szerint az ebben szenvedők, hidegek, csípősek és bőrük pikkelyessé válik (bár ez utóbbi még nem bizonyított).
    5. Béka-influenza: Nem kizárólag februárban, és nem kizárólag miskolciak kaphatják el, de a lakhely és egy bizonyos fesztivál fokozottan veszélyes lehet a gyenge immunrendszerűeknél. Tüneteire jellemző, hogy az illető összefüggéstelenül brekegni kezd, majd mivel senki sem érti őt, dühödten elugrál a helyszínről. Nagy mennyiségű kocsonya fogyasztása is előidézheti.
    6. Marha-influenza: A közhiedelemmel ellentétben a betegség nem azonos a kergemarha-kórral. Mert bár ez a betegség is érintheti az embereket, mégsem a marháktól ered. Előidézheti az aluliskolázottság, legfőbb tünete, hogy a beteg ,,marhaságokat" kérdez, beszél.
    7. Patkány-influenza: Az első eseteket kisvállalkozóknak tartozó konzorciumok vezetőinél mutatták ki, nevét is onnan kapta, amit a pénztelen vállalkozó az elszáguldó fekete autócsoda után kiáltott. A megfertőzöttek legfőbb tünete, hogy minden különösebb ok nélkül lopnak nagyobb összeget. Verejtékezés, hőemelkedés vele járhat.
    8. Sün-influenza: az ebben szenvedő emberek hobbija az igazoltatás, és a vízágyú mögött masírozás, egyes elemek azonban - melyeket a süntársadalom is kivet magából - néha ok nélkül megvernek más állatokat is...”
  • 2. lacipapa68 2009. december 01. 20:06
    „Csak Mágoriné ért Makón a fokhagymához?Egyszer megkérhetnék már pl. Sirokmánné Anikót is,ő jobban naprakész az ilyen dolgokban.”
  • 1. napiszar 2009. december 01. 14:10
    „Lassan 2-hónapja tele van Kínai fokhagymával Pesten a nehezek hűtőháza,már csak át kell csomagolni magyar terméknek!:):)Szép papírdobozban 1-kilós kiszerelésekben!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Éjjel 40-nel lehet menni a 43-as makói szakaszán

Makó - A balesetek megelőzése érdekében csak 40 kilométeres sebességgel haladhatnak este 10 és… Tovább olvasom