Délmagyar logó

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 31°C Még több cikk.

Kínai–magyar húsos tészta

Makó - Ha egymás mellé állítanánk a Föld összes emberét, a sorban minden ötödik kínai lenne – sokkolta diákjait egy meglepő adattal a József Attila Gimnázium igazgatója, Rója István péntek délelőtt az iskolában rendezett kínai napon.
– Basszus – mondta mellettem halkan egy fiú. A Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete a kínai kultúrát népszerűsítő rendezvényt tartott az aulában. Be lehetett öltözni kínai ünneplő ruhába, volt többféle, kézügyességet és földrajztudást próbára tevő foglalkozás. Aki a „Ping pong" feliratú asztalnál egy perc alatt legalább öt pingponglabdát át tudott rakni egyik tányérból a másikba evőpálcikákkal, bögrét kapott. Miután megmosták a kezüket, a gimnazisták kilapított, féltenyérnyi tésztába kanalazhattak húsos tölteléket. A tésztát később az iskola konyháján, forró vízben megfőzték a diákoknak.

Makói gimnazisták töltik a tésztát, segítséggel. Szeptembertől akár a nyelvet is tanulhatják. A szerző felvétele
Makói gimnazisták töltik a tésztát, segítséggel. Szeptembertől akár a nyelvet is tanulhatják. A szerző felvétele

Most tárgyal az iskola és az intézet arról, hogy szeptemberben a József Attila Gimnáziumban is lehessen kínai nyelvet tanulni. – Amikor én 1989-ben eldöntöttem, ezt választom, az osztálytársaim kinevettek. A legutóbbi érettségi találkozókon már senki sem nevetett – érzékeltette a távol-keleti ország szerepének változását az intézet magyar igazgatója, Mohr Richárd, akit elkísért Cao Hang – másképpen András – is, a kínai igazgató. A rendezvényen látszott, a kínai kultúrának régóta vannak magyar barátai: a dobszóval tuningolt harcművészeti bemutatót magyar shaolin szerzetesek tartották, a rituális táncot járó kínai sárkány eleje és hátulja is magyar volt.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vérengző kutyától rettegnek Kiszomboron

31 házi szárnyast tépett szét egy ismeretlen kutya a kiszombori Lakatos Sándor hátsó udvarában. A vérengző eb nem került elő – a férfi retteg, hogy visszatér. Tovább olvasom