Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Kínai fokhagyma makóinak tűnő jelmezben

Kínai fokhagyma makóinak tűnő jelmezben
Makó- Volt olyan fővárosban élő makói, aki a csomagolása alapján első pillantásra otthoninak vélte az egyik áruházlánc üzleteiben kapható kínai fokhagymát. A forgalmazó családi vállalkozás szerint a címkézés igenis korrekt.
A furcsán csomagolt hagymára a Budapesten élő makóiak Facebook-csoportjában hívták fel a figyelmet. Többen jelezték: az egyik áruházlánc üzleteiben többen is találkoztak vele. Mivel ilyen áruház Makón is van, besétáltunk, és vettünk egyet. Ha valaki gyorsan vásárol, és nem nézi meg aprólékosan a hálóba csomagolt 3 szem fokhagyma címkéjét, csakugyan elképzelhető, hogy félreérthetőnek találja.
 
Visszája és a fonákja. Az egyik makói nagyáruházban is kapható a csomagolása alapján helybelinek is vélhető fokhagyma. fotó: Szabó Imre

A címke elülső oldalán ugyanis makói fokhagymára utaló honlapcím és cégnév olvasható – azt, hogy importhagymáról van szó, csak a legalsó sorban tüntették fel, ráadásul a címke színvilága piros-fehér-zöld. Azt pedig, hogy valójában kínai fokhagyma lapul a hálóban, csak a címke hátoldalán, apró betűvel jelezték.

A címkén olvasható honlapcím egy makói családi vállalkozásé, amely bemutatkozó szövegében azt írja, 1991-ben alakult, és 1992-ben a Makói Hagymafesztivál díjnyertes kiállítója lett. Megjegyzik, nemcsak termesztik, de fel is vásárolják a hagymát, sőt a folyamatos ellátás érdekében esetenként importterményeket is forgalmaznak. Az áruházláncnak egy évtizede beszállítói.

A cégvezető felesége, Németh Lászlóné lapunknak azt mondta, ők egyáltalán nem tartják félrevezetőnek a csomagolást. A címke színvilága a vállalkozás logója miatt olyan, amilyen, a cég nevében pedig valóban szerepel a fokhagyma és Makó, és a székhelyük is Makón van.

Felvetésünkre, hogy nem volna-e egyértelműbb, ha a címke előlapján kiemelten jeleznék, hogy ez kínai fokhagyma, azt mondta, az oda van írva, hogy import hagymaféléről van szó, a hátoldalon pedig a származási ország is szabályosan fel van tüntetve. Egyébként pedig nem tudnak külön címkét készíteni minden egyes hagymafajtának.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megrongálódott a házuk a kamionok miatt, most Lázárral egyezkednének

Megrongálódott a házuk a kamionok miatt, most Lázárral egyezkednének
Lázár János hétfőn segítséget ajánlott azoknak, akik még mindig kártérítésre várnak, mert a 43-ason 2007 után megnövekedett kamionforgalom miatt megrongálódott a házuk. Tovább olvasom