Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Kis Polski, nagy öröm

Makó - A makói Juhász József tegnap megkapta azt a használt kis Polskit, amelyre lapunk olvasói gyűjtötték össze a pénzt. A rokkantnyugdíjas férfi öreg autóját május utolsó napján lopták el.
Megírtuk: Juhász József öreg autóját, egy kis Polski Fiatot májusban lopta el két magyarcsanádi fiatal, mert lekéste a hazafelé induló buszt. Bár a rendőrök pár nap alatt megtalálták az autót egy fémátvevőtelepen, de már szétszedve, felgyújtva, hasznavehetetlen állapotban. A rokkantnyugdíjas férfi kétségbeesett az amúgy csak pár tízezer forintot érő, számára mégis nélkülözhetetlen kocsi elvesztése miatt: élete egy darabját vették el, ráadásul ezzel hozta-vitte beteg édesanyját orvoshoz.

A nem mindennapi történet több olvasónkat is arra ösztönözte, hogy segítsen. Elsőként egy szegedi vasúti dolgozó, Monoki Attila vetette fel, hogy jó lenne gyűjtést rendezni egy hasonló használt kiskocsi megvásárlására, s mindjárt fel is ajánlott erre a célra 5000 forintot. Ezután sorra érkeztek a felajánlások, és a spontán szerveződött gyűjtés alig egy hét alatt tegnap célhoz ért: Juhász József megkapta az összegyűlt pénzből 45 ezer forintért megvásárolt és teletankolt kis Polskit. Az autó emlékeztet a régire, a színe mustársárga, és érvényes műszakival is rendelkezik.

A szegedi Monoki Attila (balról) és a makói Móra Ferenc adta át a kocsit Juhász Józsefnek (középen). A szerző felvétele
A szegedi Monoki Attila (balról) és a makói Móra Ferenc adta át
a kocsit Juhász Józsefnek (középen). A szerző felvétele

A kocsit Monoki Attila és az akció egyik makói szervezője, Móra Ferenc adta át. Pénzt összesen 11-en ajánlottak fel, a legtöbben Szegedről és Makóról, de Bács-Kiskun megyéből is volt adományozó. Mint megtudtuk, szinte kizárólag egyszerű emberek, nagycsaládosok, nyugdíjasok, egyetemisták jelentkeztek 1000 és 5000 forint közötti összegekkel, akik ragaszkodtak a névtelenséghez. Miután összegyűlt a pénz, több autót is megnéztek, mire kiválasztották a megfelelőt. Azt akarták, hogy nagyjából ugyanolyan legyen, mint amilyentől megfosztották Juhász Józsefet. A rokkantnyugdíjas férfi mosolyogva hálálkodott a slusszkulcs átadásakor. – Nagyon örülök a kocsinak, köszönöm a jóságot, emberséget mindenkinek! – mondta. Aztán beült mellé a gyűjtés két szervezője, és tettek egy tiszteletkört a kiskocsival.

Olvasóink írták

49 hozzászólás
  • 49. delmagyar888 2010. július 03. 22:58
    „T.Tony_Soprano, kgb666, kismocsok!
    Akkor még egyszer: nem fikázás, leszólás, irigység miatt írtam (van szép családom, egészségem, jó állásom, lakásom, autóm (és nem kispolski). Nem vagyok senkire, semmire rászorulva, így nem is fogadok el adományokat - merthogy ez az volt, az ajándékot szülinapra adják), hanem azért, hogy felhívjam az adományozók figyelmét: a kevés pénzüket (merthogy az most is kiderült, mint mindig: nem a gazdagok ajándékoznak, hanem azok, akiknek egyébként sincs sok) azoknak juttassák el, akik valóban rászorulnak.
    T. kismocsok!
    Olvasd el az első sorom, egy véleményen vagyunk: "Tényleg szép kezdeményezés egy rászoruló megsegítése.". DE! Csak akkor, ha a megsegítés tényleg rászorulónak megy... Jogos, hogy a telefon nem mércéje a gazdagságnak. Viszont a kocsmázás nem kevés pénzbe kerül, annak elhagyásával már neki se jelentett volna gondot pótolni az autót, és mehetett volna a pénzetek jobb helyre! Ennyi erővel ajándékozhatnátok Gyurcsánynak is, nemrég majdnem leégett a háza! De miért is nem adott neki semmit? Mert nincs rászorulva...”
  • 48. rudi 2010. július 02. 13:21
    „42. Utólag okoskodni könnyű. De ez az ember nekem egyáltalán nem tűnik olyannak mint aki hú de jól él. Én személy szerint- a hozzászólásod ellenére is- szívesen adtam, amit adtam, és egyáltalán nem sajnálom tőle.”
  • 47. kismocsok 2010. július 01. 11:12
    „Nagyon jó, hogy vannak még ilyen emberek akik segítenek másokon:)

    delmagyar888 neked csak annyit, hogy az érintőképernyős telókat olcsóbban is meg lehet venni, ha nem irigység beszél belőled akkor nem kellett volna egyáltalán megírnod ezt, az ajándék akkor is ajándék ha olyannak megy aki nem teljesen van rászorulva!!!!! Sztem te is szoktál ajándékot kapni vagy nem???? Randa dolog másokat leszólni, ja és ha téged meglátnak kocsmázni akkor már neked se adjanak ajándékot? Húúú begurítottál:P”
  • 46. kgb666 2010. július 01. 06:57
    „Tisztelt:BATMAN&delmagyar888
    Nézed a civileket, mert időd van bőven,
    És a fikázáson kívül más nem telik tőled.”
  • 45. Tony_Soprano 2010. július 01. 05:15
    „T:delmagyar888
    Tudtommal tesztelésre ment mennyien olvassák a délmagyart, és hány ember segít, írod nem irigység hát mi?! Ja érintőképes telefon, hűség esetén 900 forintért is kapsz, 2 jól fizető fusi állása van, valóban csak sokan elfelejtik kifizetni!”
  • 44. BATMAN 2010. június 30. 23:26
    „De hogy még hidat is elneveznek róla,nah ez a nem semmi emberek,ez a fickó tud valamit:)”
  • 43. BATMAN 2010. június 30. 23:23
    „Arra gondoltam NICK név mondjuk ÁRPÁD :) :) :) Tévedtem,de az új se rossz :)”
  • 42. delmagyar888 2010. június 30. 21:15
    „Tényleg szép kezdeményezés egy rászoruló megsegítése. Csak legközelebb ELŐTTE le kellene csekkolni, hogy kinek is megy az ajándék... Van szerencsém ismerni az illetőt: jól fizető fusi állása van, rendszeres vendég az egyik helyi vendéglátóipari egységben (kocsma). És ha jól rémlik nemrég egy érintőképernyős telefont láttam nála (azok kb annyiba kerülnek, mint a kispolski). Szóval nem hiszem, hogy problémát okozott volna neki egy ilyen autó megvásárlása.
    Ja, és mielőtt bárki megvádolna: NEM vagyok irigy, nem sajnálok senkitől semmit. Csak ha már ajándékozás, akkor valóban annak kéne adni, aki tényleg rászorul.”
  • 41. Egyolvasó 2010. június 30. 06:23
    „39. apekos65

    Ezzel a hozzászólásoddal ütöd a 18. hozzászólásodat.”
  • 40. magdi1970 2010. június 27. 16:47
    „Kamerát minden rendőrautóba, mint az amerikaiaknál, akkor kisebb esélyük van az ilyen figuráknak, vagy gyorsabban megbuknak.Telefonbeszélgetéseik rögzítése és a GPS sem lenne hülyeség, kötelezően minden NBH-snál és rebiszes-nél, és akkor nincs mese, hogy hol volt, mit mondott. Nem az állampolgárokat kellene jobban ellenőríni, vámosokat, rendőrőket, NBH-t, stb...”
  • 39. apekos65 2010. június 27. 12:14
    „Még egyszer gratulálok a kispolskihoz, és kérek mindenkit aki korrupcióról tud BM- dolgozókról még az idén jelezze! 2011 ben belép Románia Sengenbe , és elévül a vagyonosodási vizsgálat ellenük, tehát akár névtelenül is lehet, levél vagy elektronikus úton! Köszönöm szépen!”
  • 38. mattil 2010. június 26. 20:35
    „Én nem változtatok nicknevet, de tényleg nem volt szép dolog kiírni az egyik felajánló nevét még akkor sem, ha -feltételezem-, nem rossz szándékból történt!!! Móra Feri és jómagam vállaltuk a teljes nevünket. A felajánlók nagy része nem. És nem azért mert szégyenleni való lenne a nevük, hanem azért, mert lehetőségeikhez mérten tényleg tiszta szívből és jószándékúan adakoztak, és nem kivagyiságból, vagy nagyzolásból. Én ezt végig tiszteletben tartottam, és tartom a továbbiakban is!
    Kérem más is tegyen így, még akkor is, ha tudja melyik nicknév alatt ki rejtőzik!”
  • 37. Tony_Soprano 2010. június 26. 20:13
    „Ez így van, túl van már tárgyalva!”
  • 36. sunyifigyelő 2010. június 26. 19:32
    „Tisztelt fórumozók, megkérnék mindenkit neveket ne írjunk ki,1 nick nevek nem tartoznak senkire ezért sokunknak váltani kell, 2 az adakozók kérték névtelenségüket, zárjuk itt le a fórumot! Pénz összejött autó meglett véve, itt a vége fuss el véle! Én is utoljára jelentkeztem ezen a nick néven be, sajnos az emberek nem a segítést nézik hanem egymás csesztetését! További szép estét mindenkinek, találkozunk ugyan itt egy másik nick név alatt!”
  • 35. ada1001 2010. június 26. 13:25
    „Meg szeretném köszönni a főszervezőnek, Attilának, hogy Józsit egy másik autóhoz segíthettük! Örülök, hogy én is hozzájárulhattam a sikerhez. Viszont attót tartok, ha Attila nem vetette volna fel az ötletet, akkor nem lenne meg a kis autó. Sok embet szivesen ad, de kezdeményezni nem sokan szeretünk.”
  • 34. Black&Red 2010. június 25. 23:48
    „Ja, és amúgy tényleg létezett szegénységi bizonyítvány:) lehet újra be kell vezetni:)”
  • 33. Black&Red 2010. június 25. 23:41
    „rkj 2010.06.25. 22:26 ! Ha ezt most irigységből írtad, akkor ez bizony elég nagy szegénységi bizonyítvány részedről!
    Ez az ember nem kérte a segítséget, megjelent egy cikk és az olvasók gondoltak egyet és elkezdtek gyűjteni, pusztán érzelmi alapon, de ezzel nem csak a Juhász Úrral tettek jót, hanem az édesanyjával is hisz ha a múltkor elolvastad volna rendesen a cikket, akkor tudhatnád, hogy az orvoshoz autóval viszi és bizony ez nagy segítség, mert nem taxira kell költeni a pénzt ami nem olcsó mulatság, és nem kell a betegszállítóra sem várni órákat, hogy haza jusson a beteg. Amúgy meg ne irigyeld, nem Te fogod az autó tankját teletölteni, gondolom...

    Legyen Rólad is egy cikk;):) s majd segítünk:) ha megérdemled...”
  • 32. 3évesférfi 2010. június 25. 23:39
    „31: Mindenre rá lehet tromfolni, van akinek semmi nem jó. Te is ilyen vagy és még írni sem tudsz.”
  • 31. rkj 2010. június 25. 22:26
    „de menyi embernek kenyére nem jut.bezzeg azoknak senki nem gyüjt éhen loehet halni csak kocsi legyen a segg alatt.”
  • 30. sunyifigyelő 2010. június 25. 20:58
    „Köszi mindenkinek aki segített, annyit hozzátennék 2- Makói vállalkozó adakozott , az egyik fiatal srác köszi neki is !”
49 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elvitte az ennivalót a víz Királyhegyesen

A jégverés után elöntött földről, sok helyen vízben járva szedik föl a még menthető fokhagymát a királyhegyesi termelők. Tovább olvasom