Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Kisbusz segíti az időseket Makón

Fogyatékkal élők, idősek és súlyos betegek utaztatását és ellátását támogató szolgálatot indított Makó és több környező település. A társulás egy kisbuszt szerzett be, ami a taxiköltség töredékéért szállítja a rászorulókat.
Makón még évekkel ezelőtt részletesen felmérték, hogy az idős vagy fogyatékkal élő emberek milyen körülmények között laknak, miben szenvednek szükséget. Ennek alapján célszerűnek látszott egy, a város határain is túllépő szolgáltatás beindítása, hiszen sokak számára a közlekedés jelenti a legnagyobb gondot – tájékoztatott Buzás Péter polgármester. A rászorulók szállítását vállaló kistérségi szolgálat elindult.

A jogszabályban előírt minden követelménynek megfelel a kistérségi ellátó szolgálat, amely elsősorban az időseknek, mozgás- és látássérülteknek nyújt segítséget. Egy előre egyeztetett időpontban a kívánt hivatalhoz, esetleg kórházhoz, rendelőhöz vagy bárhová segíti eljutni azokat, akik máshogyan nem tudnak közlekedni. Ehhez egy 9 személy szállítására alkalmas kisbuszt szerzett be az önkormányzat – mondta el Rózsa Istvánné, az Egyesített Népjóléti Intézmény vezetője.

Makó városa 9 és fél millió forintot költött a kisbusz beszerzésére, emellett az önkormányzat vállalta négy új munkatárs foglalkoztatását is, tehát a szolgálat négy állást is teremtett: egy szolgálatvezető, egy sofőr és két gondozó státuszára lesz szükség a szállítások során. A rászorulókat ugyanis otthonukban is segítik.

– Ez a szolgálat nem végez mentési feladatot, előre a 06-80 -820-072-es zöldszámon, egyezetett időpontban vehető csak igénybe. Az előzetes felmérések alapján lesz igény a szolgálatra annak ellenére is, hogy nem tudjuk teljesen ingyenesen biztosítani a szállítást és a gondozást sem – fogalmazott Csomor Ágnes, a makói önkormányzat hatósági osztályának vezetője. A térítést alacsony összegben határozták meg: kilométerenként 50 forintba kerül a szállítás, és óránként 350 forint az ápolás – ezt a nyugdíj arányában mérsékelhetik. A szolgálat működtetésére egyébként normatív támogatást is kap az ENI.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A politika ma már nem fiúsítja a hölgyeket

A polgármesterré választott nő hamar megtanulja, mikor kell határozottnak lennie. De azt is… Tovább olvasom