Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Kit gázolt halálra a kamion Makónál?

Makó - Nem voltak iratai és eddig senki sem jelentette, hogy eltűnt, így rejtély, ki volt az a férfi, akit csütörtök éjjel halálra gázolt egy kamion Makónál.
Az ismeretlen férfi a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának tájékoztatása szerint csütörtökön késő este a Makót elkerülő úton gyalogolt, amikor az ipari park bejáratánál egy Szeged felől Nagylak irányába tartó kamion elütötte. A helyszínre érkező mentők már nem tudtak rajta segíteni, csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Továbbra is ismeretlen a makói balesetben elhunyt férfi.
Továbbra is ismeretlen a makói balesetben elhunyt férfi.

A férfi személyazonosságát még nem sikerült tisztázni – információink szerint nem voltak iratai, ráadásul a környező tanyákról sem veszett nyoma abban az időben senkinek. Az elhunyt 65-70 év körüli, körülbelül 160 centiméter magas, alultáplált, sovány testalkatú, ősz hajú és szakállú férfi, fekete dzsekit, szürke szövetnadrágot, papucsot, szürke zoknit, fekete kardigánt, drapp mellényt, fekete rövid ujjú pólót és fekete alsónadrágot viselt. A Makói Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri, hívja a 62/562-423-as telefonszámot, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszám valamelyikét, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú ingyenesen hívható, 80/555-111-es számán, amely hétfőtől csütörtökig reggel 8-tól délután 4-ig, pénteken pedig reggel 8-tól délután 1-ig érhető el.

Korábban:

Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook-oldala, nem csak makóiaknak.

Csütörtök késő este a Makót elkerülő úton gyalogolt egy férfi, amikor az ipari park bejáratánál egy Szeged felől Nagylak felé haladó kamion elütötte. A helyszínre érkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A férfi személyazonosságát még nem sikerült tisztázni.

A baleset körülményeit a Makói Rendőrkapitányság vizsgálja.

Olvasóink írták

  • 16. Bmw316i 2013. november 09. 15:09
    „Mint arról hírt adtunk, november 7-én késő este a Makót elkerülő úton gyalogolt egy férfi, amikor az Ipari Park bejáratánál egy Szeged felől Nagylak felé haladó kamion elütötte. A helyszínre érkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A férfi személyazonosságát a helyszínen nem sikerült tisztázni, ahhoz a rendőrség a lakosság segítését kérte.

    A felhívás közzétételét követően lakossági bejelentés alapján sikerült megállapítani, hogy az elhunyt egy 65 éves kövegyi férfi.”
  • 15. sóska66 2013. november 08. 22:37
    „Túl sok itt a fekete. Mintha nem is akart volna látszani....”
  • 14. xenopus 2013. november 08. 21:31
    „Fénykép nincsen?”
  • 13. Francois 2013. november 08. 19:53
    „Lehet valamelyik bolgár várta az autó szállítmányt! Ez senkinek meg se fordult a fejében?! Lehet valahol lerobbant, vagy elvették a sárga rendszámát és gyalog indult a román határig trélerért! Naponta látok hasonlót!”
  • 12. X_Y 2013. november 08. 19:32
    „11. 1031rob 2013.11.08. 18:42
    "hogy a zsaruk akkor miért hagyták ott azt az embert, még ha csak részeg is volt, mert elég baleset veszélyes helyen volt a szitu..."

    Miért csodálkozol? Magyarisztánban a sünmalacoknak nem feladata a balesetveszély elhárítása vagy a rend biztosítása. Csak a büntetés, pénzlenyúlás. Szerinted egy részeg bringástól remélhettek volna fejenként 20 ezret zsebbe? Nem. Tehát nem foglalkoztak vele. Majd ha elütik, akkor kimegy a baleseti helyszínelő és szépen összerajzolja az úttestet.”
  • 11. 1031rob 2013. november 08. 18:42
    „Múlt hét péntek este, fél 11-kor a Honvéd utca és a Királyhegyesi utca kereszteződésében a szalagkorlátnál feküdt 1 részeg pasi a biciklijével 1ütt, és megálltak a rendőrök megnézték stb, kb fél óra múlva ismét arra jártam, a rendőrök elmentek, az ember pedig továbbra is ott feküdt, tehát lehet Ő volt az áldozat, de azért érdekes, hogy a zsaruk akkor miért hagyták ott azt az embert, még ha csak részeg is volt, mert elég baleset veszélyes helyen volt a szitu...”
  • 10. kispacni 2013. november 08. 18:05
    „9. Akkor esetleg akár öngyilkosság is volt az eset :-(”
  • 9. queenmargareth1 2013. november 08. 17:47
    „szegénykém, lehet, hogy senkije nem volt?:(ezek, azért nekem fájnak.”
  • 8. aniko900708 2013. november 08. 16:54
    „Sajnálom szegényt.
    Tényleg fontos körülmény,hogy volt-e rajta mellény,ki volt-e világítva,esetleg ittas volt-e.Az meg,hogy miért ott gyalogolt...gondolom nem jókedvéből mászkált ott a szerencsétlen sötétben.
    Nem ismerem az utat,lehet,hogy hivatalosan ott nem szabad kerékpározni (mondjuk mellény és világítás nélkül sötétben egyik sem célra vezető) ezt betartotta,vagy lekéste a buszt...”
  • 7. kispacni 2013. november 08. 12:34
    „6.
    Szerintem csutak is ugyanzt próbálta mondani amit valamennyiünk. A KRESZ előírásai és javaslatai szerint olyan sebességgel ugy kellene közlekedni minden járműnek, hogy minden körülmények között meg tudjon állni. Ugye azért te is elhiszed, hogy ez azért nagyon tág fogalom, és nerm mindegy ha egy láthatósági mellénynek köszönhetően már 100-150 méterrel korábban látja a gépjármű vezőte a kerékpárost vagy gyalogost, vagy csak kb 20-30 méterrel.
    Nem tudom mennyi a sebességkorlátozás azon a szakaszon, de szerintem több mint 50 km/h.
    Szerinted miért kell az autókon hátsó helyzejelzőmeg meg féklámpának lenni. Jelen körülmének között, egy sötét ruhában boklászó gyalogost, simán 50 méteres távon belül észlehjető. Akkor már nem biztos, hogy az autó biztonságal meg tud állni, még akkor sem, ha nem hajt gyorsan.”
  • 6. ráérő 2013. november 08. 11:03
    „Egyedül az autosoknak vannak mind a négy évszakhoz kötődő baleseteik.”
  • 5. X_Y 2013. november 08. 10:33
    „Vannak sajnos ilyen "évszakhoz kötődő" balesetek: ahogy jön az ősz, köd, hamar sötétedik: biciklisek és gyalogosok válnak áldozattá.

    Tavasszal meg a motorosok fogynak rohamosan...”
  • 4. szandokán 2013. november 08. 09:13
    „Esetleg ha nem ott gyalogol,akkor hir sincsen.”
  • 3. _csutak_ 2013. november 08. 09:09
    „Változott a KRESZ és a jogszabályi környezet változásáról nem igazán értesültek az érintettek!
    A 25§ leírja azt a gumiszabályt, mely szerint ugye a látási iszonyoknak (!) megfelelően kell vezetni.
    De!
    Csak arra a felbukkanó akadályra amelyik azon az úton valójában várható.
    Na ettől kezdve lehet kommentálni mindenkinek vérmérséklete szerint.”
  • 2. kispacni 2013. november 08. 08:55
    „1.

    Szerintem meg te kezdted, most a mózerolást. Ahelyett, hogy annyi jött volna neked is le, hogy egyesek azt hiszik, hogy az autóban ülők mindent látnak. November kifejezetten rosszak a látási körülmények, mert soxor ilyen nyálkás, nedves az út, és hiába van az autó fényszorója, a látási távolság rendkivül mértékben korlátozott. Meg kell tanulja minden gyalogosnak (és kerékpárosnak), hogy a láthatósági szabály nem csak egy jogszabály pont a KRESZben, hanem az életét menti. Hihetelenül jó termék a láthatósági mellény. Már nagyon messziról észrevehetővé teszi mint a gyalogost, mint a kerékpárost, és lehetőséget ad az autósnak, hogy idejében felékészüljön a kikerülésre. Egyszerűen nagyon nehéz észrevenni, a bizonytalnul sötét ruhában kolbászoló kerékpárost vagy gyalogost.”
  • 1. queenmargareth1 2013. november 08. 06:58
    „Részvétem.

    na, kerékpáros után jöhet a gyalogosok szidalmazása”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tehetséges diák: hat éves kora óta kitűnő a Návay-díjas Betti

Nemcsak a tanulásban mondhatja magát sikeresnek a Keri végzőse. Tovább olvasom