Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Kit támogatnak az autóvásárlással?

Makó - 600 ezer forintos autóvásárlási támogatást vehetett volna igénybe a makói Trényi házaspár, mert a feleség mozgáskorlátozott – ám miután a férj utánaszámolt, és úgy találta, a pénz nagy része nem őket, hanem bankot, biztosítót és autókereskedőt segít, inkább saját erőből vettek kocsit.
Trényi Gyula számolt – kiderült, nem éri meg a támogatás. A szerző felvétele
Trényi Gyula számolt – kiderült, nem éri meg a támogatás. A szerző felvétele
Bár az ügyintézés közel két hónapos tortúrával járt, a makói Trényi házaspár végül lemondott a Csongrád Megyei Kormányhivatal szociális és gyámhivatala által nekik megítélt 600 ezer forintos autóvásárlási támogatásról. Ez azért járt volna nekik, mert a feleség mozgáskorlátozott. Később azonban, miután Trényi Gyula megtudta, hogy milyen feltételei vannak a támogatás igénybevételének, számítása szerint az derült ki, hogy az összeg nagy részével ténylegesen nem őket támogatják, így inkább lemondtak róla. Történetét azért mesélte el lapunknak, mert úgy véli, a jelenleg érvényes támogatási rendszer igazságtalan.

Trényi Gyula elmondása szerint az autó megvételének feltételeként kötelezték volna hitelfelvételre, annak garanciájaként, hogy az pénzintézeti tulajdonban maradjon a hitel törlesztéséig, és így 3 évig ne tudja eladni a kocsit. Ennek a kamatkiadása 150 ezer forintot tett volna ki. A banki szerződéskötés díja további 50 ezer, a kijelölt márkakereskedő közvetítési díja ugyancsak 50 ezer, az átvizsgálás díja további 50 ezer lett volna. Kötelezték volna továbbá egy egyébként felesleges Casco-biztosítás megkötésére, amelynek díja 3 évre 150 ezer forint.

Olvasónk mindezt összeadva úgy látta, a 600 ezer forint támogatásból valójában mindössze 150 ezer forint segíti őket, a többi a bankot, a márkakereskedőt és a biztosítót támogatja. Trényiék ezt követően inkább saját erőből vásároltak egy célnak megfelelő használt autót. A férj azt is elmondta, hogy korábban ugyan csak 300 ezer forintos támogatás járt ilyen címen, de azt teljes egészében az autó vételárára fordíthatta, és a 3 éves elidegenítési tilalmat sem felesleges banki hiteltartozáson keresztül érvényesítették.

* * *

Nincs rálátásuk, beleszólásuk

Csak a kérelmek befogadása, a döntést elősegítő hiányzó dokumentumok beszerzése, a döntés meghozatalát elősegítő bizottsági ülés megszervezése, majd a bizottság által felállított sorrend megállapítása tartozik a támogatott gépkocsivásárlások esetében a szociális és gyámhivatal hatáskörébe – tájékoztatta lapunkat a kormányhivatal szóvivője, Varga Márta. A vásárlást az erről szóló rendelet értelmében kell a kormány által pályáztatás útján kijelölt hitelintézeten keresztül lebonyolítani, a vásárlás egyéb feltételeit már az autókereskedők és a hitelintézet hatáskörébe adja át a kormányrendelet. A hitelfelvétel részleteit a bank állítja össze, az autó vásárlásának költségeit az autókereskedések. Ezekre a járulékos kiadásokra a hivatalnak rálátása nincs, beleszólási joga sincs.

Olvasóink írták

  • 4. nagysegűtündike 2012. november 13. 21:23
    „Trényi Gyula, ugye ön azért nincs erre rászorulva?! Kíváncsi lennék hány rászorult kapta egyébként meg!?”
  • 3. kilo 2012. november 12. 10:30
    „A zorbanhaver torocskei bankjan keresztul *kell* intezni ezeket a tamogatasnak hivott lenyulasokat.”
  • 2. klj-54 2012. november 12. 10:01
    „Orbán ugye vegzálta a csicskásain keresztül a "bankárkormányt" és kiderül, hogy ő is csak egy báb a bankárok kezében.
    Ráadásul az ostobább és gonoszabb fajtából...”
  • 1. anzseliza 2012. november 12. 09:23
    „Nesze semmi, fogd meg jól! -tipikus esete.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felsőoktatási ösztöndíj Pitvaroson

A község önkormányzata – együttműködve az Emberi Erőforrások Minisztériumával – meghirdette a jövő évi Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázatot. Tovább olvasom