Délmagyar logó

2016. 07. 28. csütörtök - Szabolcs 20°C | 29°C

Kocsis Fülöp miatt mentek

Kocsis Fülöp miatt mentek
Makó- Makón járt, és a helyi közösséggel találkozott, majd a templomban liturgiát végzett szerdán a szegedi születésű Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita. Lapunknak elmondta, azért jött, hogy lélekben megerősítse az itteni, sok fiatalt is számláló közösséget - a böjt jegyében megtartott istentiszteletre meg is teltek a padsorok a templomban.
Kocsis Fülöp püspököt egy éve nevezte ki Ferenc pápa a Hajdúdorogi Metropólia, azaz a magyarországi görögkatolikusok számára újonnan megalapított magyarországi saját jogú egyház első vezetőjévé.
 
Kocsis Fülöp miatt mentek

Makón, mint Bíró István parókustól megtudtuk, 1740 óta vannak jelen élő egyházként a görögkatolikusok. A közösség jelenleg mintegy ezer fősre tehető, a vasárnaponkénti istentiszteleteken néhány tucatnyian szoktak megjelenni, de élet és erő van a közösségben – fogalmazott. A makói görögkatolikus templom egyike a legszebbeknek és a legrégebbieknek az országban. Felújítása időszerű volna, és bár a közösség ezt a maga erejéből nem tudja megoldani, próbálnak erre forrást találni – ígérte.
 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Most nem gyulladt ki a purhab a pitvarosi plébánián

Most nem gyulladt ki a purhab a pitvarosi plébánián
Félve fogott hozzá, de ezúttal baj nélkül megúszta a munkát a pitvarosi plébános, aki végül mégis purhabból készítette el a Szent Sír hátterét. Tovább olvasom