Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Kondé Lajostól kapta a lélekharangot Pitvaros

Pitvaros - Ezentúl lélekharang is szól az elhunyt hívek lelki üdvéért Pitvaroson. A felújított ravatalozót és a harangot Kondé Lajos pasztorális helynök, a szegedi dóm plébánosa áldotta meg november 2-án, halottak napján.
Fekete István Betlehem című novelláját idézte fel Kondé Lajos a temetőben megrendezett avatóünnepségen.

– A gyerekek a szomszéd faluba mentek. Időközben hóvihar kerekedett, a kicsik eltévedtek, s imádkoztak. Ima közben meghallották a falujuk harangját. A harangszó vezette őket haza. Ez a történet jutott eszembe itt, a harang tövében. Ha meghallom a harangot, Isten hangját, tudom, merre kell menni. Isten mindannyiunknak segít, hogy hazataláljunk – mondta a szegedi dóm plébánosa.

Az ünnepségen részt vett Csonka Zsuzsanna evangélikus lelkész, Kondé Lajos, a szegedi dóm plébánosa, Kasuba Róbert plébános és Radó Tibor polgármester. Fotó: Kovács Erika
Az ünnepségen részt vett Csonka Zsuzsanna evangélikus lelkész, Kondé Lajos, a szegedi dóm plébánosa, Kasuba Róbert plébános és Radó Tibor polgármester. Fotó: Kovács Erika

Kasuba Róbert helyi plébánostól megtudtuk, hogy a lélekharangot, amit 2008-ban Passauban öntöttek, Kondé Lajos ajánlotta fel Pitvarosnak. A haranglábat pedig az önkormányzat építette. A lélekharang egyházi temetéseken szólal majd meg, felekezeti hovatartozástól függetlenül.

A ravatalozó is megszépült halottak napjára. Radó Tibor polgármestertől megtudtuk, kicserélték a nyílászárókat, a ravatalozó ajtaját kovácsoltvas műalkotás díszíti. Az épület nemesvakolat borítást kapott.

Fotó: Kovács Erika
Fotó: Kovács Erika

– A munka ezzel még nem ért véget. Szeretnénk belülről világosabbá tenni a ravatalozót. A temető nagykapuja is készül. Jövőre a fősétány díszburkolatot kap, amit a közmunkaprogramban készítünk. A ciklus végére pedig a sírkert valamennyi utcáját térkövezzük – nyilatkozta a polgármester.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kopjafát kapott Ferencszállás

Mindenszentekkor kopjafát avattak a ferencszállási sírkertben. A rönk, amelyből az alkotás készült, az erdélyi testvértelepülés, Székelydobó ajándéka volt. Tovább olvasom