Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Korzóhangulat a tévéstúdió vitaestjein

Korzóhangulat uralkodott a Makói Városi Televízióban a választási kampányban. Az igazgató szerint minden polgármester- és képviselőjelölt magát adta: akadtak felkészületlenek és profi nyilatkozók.
– A játékszabályok lefektetésével kezdődött a kampány a Makói Városi Televízió számára, és az utóbbi két hónap legfontosabb eredménye a televízió szempontjából, hogy pártállástól függetlenül minden polgármester- és képviselőjelölt maradéktalanul tartotta magát a megállapodáshoz – vallja Czibolya Kálmán. A makói VTV igazgatója elmondta: ettől függetlenül jó néhány izgalmas pillanatot is megélhettek a kampány során. A televízió riporterei elmondták: mindenki magát adta a vitaestek alkalmával, így rögtön kiderült, ha valaki felkészületlen, ugyanakkor profi nyilatkozók is akadtak.

– Számomra igazán meggyőző volt a makói kampányban, hogy egyetlen veszekedés, sőt kamerán kívüli vita sem hangzott el a stúdióban, pedig volt, hogy órákon át össze voltak zárva a politikai ellenfelek. Inkább korzóhangulat kerekedett a folyosón. A megye települései közül a legtöbb képviselőjelölt, 121 Makón indul. Mi mindenki számára biztosítottunk rövid bemutatkozási lehetőséget – tette hozzá az igazgató.

A kampány alaposan felpörgette a stúdió körüli eseményeket, hiszen a három polgármesterjelölti vita mindegyike gyakorlatilag éjszakába nyúló feladatot adott a tévés csapatnak, de az elmúlt hetek eseményei miatt is nem egyszer lépték túl a tervezet adásidőt. Czibolya szerint bebizonyosodott, hogy a politikailag objektív tévéközvetítés a demokrácia elengedhetetlen kelléke egy kisvárosban is.

– Az Árkádia rádióban nem különítettünk el adásidőt a vitaműsorokra, ám minden jelentkező számára ingyenesen biztosítottunk három percet. Ez idő alatt mindenki elmondhatta elképzeléseit. Érdekes, hogy sok jelölt nem élt ezzel a lehetőséggel – mondta Sipos Jenő, a rádió igazgatója.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Információs központ lesz a Honvédban

– A most kibontakozó gazdasági válság hamarosan szociális katasztrófához vezet, ami a… Tovább olvasom