Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Közel a vezeték, még sincs áram

Kocsisék tanyája mellett megy el a nagyfeszültség, mégis tízmilliót kellene fizetniük azért, hogy háromszázezer forintot érő tanyájukban villany legyen. Makó környékén több tanyában is kénytelenek nélkülözni a vezetékes elektromos áramot. Az önkormányzati képviselő azt mondja, a város csak a megfelelő pályázatra vár, hogy segíthessen a „kint" élőkön.
Kocsis Jánosék egyelőre még kitartanak: áram nélkül is lehet élni a XXI. században. Fotó: DV
Sokáig azt hitték, hogy nincs is a légvezetékekben áram. Egyszerre csak megjelentek a szolgáltató emberei, remény gyúlt az ott élők szívében: hátha a Makótól távolabb eső tanyákra is bevezetik a villamosságot. De a „szakik" senkit sem biztattak, sőt óva intették a helybelieket attól, hogy esős-nedves időben a póznák közé menjenek: a nagyfeszültség ugyanis átüthet. Több ezer volt száguldozik ma is Kocsistanya hátsó kertje fölött, odabent a hűtő mégis gázpalackról működik.

– Borzasztó nehéz az élet vezetékes áram nélkül, de költséges is – summázza szomorúan Kocsis János, aki feleségével, fiával és édesanyjával él a Makó határától hat kilométernyire álló tanyán, a rákosi út mellett, szerencsére még a „csurgón innen". Azért szerencsére, mert egyéb nehézségek mellett akkor még a mindent kegyetlenül átáztató belvízzel is meg kellene küzdeniük. – Nagy a drágaság, a petróleum literje ötszáz forintnál is többe kerül, télidőben pedig öt-hat liternyi is elfogy belőle hetente. Világítani azonban kell, ha máshogy nem, hát úgy, mint őseink, úgy, mint száz évvel ezelőtt.

Ez még azonban nem minden. A tanyán ugyanis – természetesen – kell, hogy legyen hűtőszekrény is, ezt gázpalackról, áramfejlesztővel üzemeltetik, a szórakozás – tévé, rádió – pedig akkumulátorról megy, ezt hetente töltetik fel Kocsisék kedves ismerősüknél Makó-Rákoson. Egyéb, sokunk számára teljesen természetes elektromos eszköz működtetése szintén külön kín. Mégsem költöznek be a városba, vagy át, egy másik, jobban közművesített tanyabokorba, hiszen a földek itt vannak, megélni még mindig csak ebből lehet.

– Az áramszolgáltatónál azt mondták, hogy tízmillió forintból hoznák ide az áramot, ami egyébként a háztól alig pár méternyire fut. A vezetéket a földben húznák el, nem is ez a drága, hanem a transzformátor.

Összehasonlításképp: a biztosító felbecsülte a tanyánk értékét, ami eszerint háromszázezer forintot ér. Elképesztő az aránytalanság, de ha tízen-tizenöten összefoghatnánk, még elviselhető lenne a költség, hiszen ezzel az ingatlan értéke is növekedne. A környéken azonban már csak néhányan élünk, a szomszéd épület is lakatlan, romos – mondta el a tanya tulajdonosa, aki még egyszer biztosított róla: a bizonytalanért még a kényelem miatt sem hagyná el a biztosat. Nem maradnak egészen magukra a villamosságot nélkülöző tanyák lakosai, hiszen a Makóhoz tartozó választókerület képviselője, Nagy György József kiáll a tanyai életformához ragaszkodók mellett.

– Nagyon várunk egy olyan pályázati lehetőségre, amivel pénzt szerezhetnénk a tanyák áramosításához, ebben az áramszolgáltató is partner lenne, hiszen jól tudjuk, hogy ennek a közműnek a kiépítése a tanyák értékének többszörösét is kiteheti. A rákosi út mentén egyébként még néhány család él villanyáram nélkül, hiszen sokan beköltöztek már a városba – fogalmazott a képviselő, aki még elmondta: minden lehetséges önkormányzati támogatást biztosítanak a nélkülöző családok számára, ám ez nem pótolhatja az áramot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makón dübörögtek a haverock

A vártnál is nagyobb sikerrel zárult az idei makói rockfesztivál, a Haverock Party. A nézőszám… Tovább olvasom