Délmagyar logó

2018. 11. 19. hétfő - Erzsébet 1°C | 5°C Még több cikk.

Kvartettben fújják a klarinétot

Négy klarinétos fiú együttest alakított Makón. A magánzene- és művészeti iskola diákjai már föl is léptek közösen. Tanáruk, Nagy Árpád azt vallja, nem biztos, hogy minden zenét tanuló diákból hivatásos muzsikus lesz, de a fellépés, az érvényesülés lehetőségét mindenkinek meg kell adni.
Nagy Árpád (jobbra) és a kvartett tagjai. tó: Dékány Dóra
Nagy Árpád már tíz éve okítja a fúvós hangszereken tanuló diákoknak a zene nemzetközi nyelvét a makói magánzene- és művészeti iskolában.
– A kötelező órák mellett, ha a növendékeknek megvan a lelkesedésük és a kitartásuk, szívesen támogatom őket fellépések szervezésével. Tavaly négy klarinétos tanítványom is együttest alakított – magyarázta a tanár. – Annak idején főiskolás társaimmal mi is formáltunk egy ötfős együttest. A cél akkor is az volt, ami most: igényes zenét játszani populárisan, hogy a klasszikus zenére is fogékonyak legyenek a hallgatók.

Nem minden növendék számára adódik lehetőség, hogy rendszeresen közönség előtt léphessen fel. A tanár szerint a mai világban egyébként nem könnyű sikereket elérni, és ismertségre szert tenni, zenészként úgy érvényesülni, hogy az embernek meg is érje. Nem biztos, hogy a négyes minden tagja zenész lesz, de mindenkinek joga van esélyt kapni.

– Egymásra vagyunk utalva, itt egyikünk sem lehet a leggyengébb láncszem – mesélte Vízi Zsolt az első fellépésük élményét. – Számunkra minden szereplés egy mérce, és minden alkalommal magasabbra kerül a léc.

– Azok a gyerekek, akik zenét tanulnak, érzelmileg és mentálisan is sokkal gazdagabbak lesznek, mint kortársaik – véli a pedagógus. – Komolyan zenélni olyan, mintha valaki hivatásos sportoló lenne. Fizikai teljesítményben és gondolkodásban folyamatos fejlődésre van szükség. A zenélés sok mindenre megtanít, például egymás tiszteletére, és egy jól sikerült koncert nagy erőt tud adni az élet más területén is – mondja a tanár.

Vízi Zsolt, Juhász Gergely, Török Zoltán és Varga Bence határozott tervekkel kezdik pályájukat, s az is céljuk, hogy minél több országos versenyen érjenek el jó eredményt.

D.D.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tízéves a makói tűzoltólaktanya

Továbbra is csökken a lakástüzek, ugyanakkor nő a műszaki mentést igénylő közlekedési balesetek… Tovább olvasom