Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Lágy tojást tojt a makói tyúk

Makó - Három különleges tojást hozott be a minap szerkesztőségünkbe a makói Szénási László.
Tojásritkaságok a makói Szénási László tyúkjaitól: apró, óriási, puha héjú. A szerző felvétele
Tojásritkaságok a makói Szénási László tyúkjaitól: apró, óriási, puha héjú. A szerző felvétele
Az egyik egészen apró, mindössze 3 centis, de van egy nagy, 7,6 centis is közöttük. A harmadik mérete a szokásos, de a héja nem kemény, hanem lágy – úgy néz ki, mint egy vízzel töltött léggömb. Melléjük tettünk egy teljesen átlagos méretűt is, hogy fotónkon látszódjék a különbség. A rendkívüli méretű, küllemű tojásokat egy héten belül tojta a büszke gazda 17 tyúkja.

Szénási László először találkozott ilyen jelenséggel, de mindössze 2 esztendeje tart szárnyasokat. Azért, hogy az udvaron – nyírás helyett – rövidre csipegessék a füvet. Nem tudja, mi lehet a magyarázat a három tojásritkaság felbukkanására, azt sem tudja, egy tyúktól származnak-e a produktumok.

A különleges tojások közül a puha héjút nem meri feldolgozni, az óriásiból viszont minden bizonnyal tortaalapanyag lesz. Az apróról azt hallotta, hogy a szomszéd udvarára, annak háttal állva kell dobni, hogy többet ilyet az ő tyúkjai ne tojjanak. Ezt könnyű szívvel teszi majd meg: a szomszéd telek évek óta lakatlan.

Olvasóink írták

  • 12. WSS 2012. május 10. 16:44
    „Ha aranyból lenne akkor lenne hírértéke a cikknek. így csak azoknak érdekes akik csak a lábasból ismerik a tyúkot.”
  • 11. Meracska 2012. május 10. 11:14
    „Nálunk is előfordult már, pedig kapnak meszet a tyúkok... egy nap kettőt tojt, a másodiknak már nem volt ideje teljesen "éretten" világrajönni. ennyi. otthon megcsodáltuk, aztán vacsorára megettük. Azon kívül hogy a héja nem kemény, az égvilágon semmi baja nincs az ilyen tojásnak. Nagy méretű tojás is szokott lenni, az egyik tyúk szinte csak olyat tojik, nem lehet a tojástartót lecsukni, akkora. Már tavaly mondták hogy jajj akkor azt le kell vágni, mert ekkora tojást mire megtojik, bele fog pusztulni... azóta is vígan kapirgál az udvaron, és tojja naponta a tojásokat. ezeken a dolgokon nem kell fennakadni, inkább a panellakóknak lehet ez érdekes hír, akik azt se tudják hogy a tojásnak köze van tyúkhoz...”
  • 10. 1makói 2012. május 09. 07:01
    „Szerintem sincs semmi gond ezzel, érdekesnek találta, és megosztotta velünk a gazda ezt a dolgot. Akit nem érdekel, legfeljebb nem olvassa el!”
  • 9. makoilakos86 2012. május 08. 20:39
    „állatvédők,nem nagy szám... sok hülyeséget hallok :D (ami persze igaz is lehet..) Viszont jó látni ,hogy van aki ezzel tisztában van! Nagy dobra verni nem kéne? Ritka jelenség, ez a lágy héjú tojást tojás és úgy gondolta, hogy ezt megossza a többiekkel. Ezzel gond van? Szerintem nincs, egy cikk és kész :)
    Megoldás még az is lehet,hogy ha van az udvarban megkeményedett mész akkor azt kell szórni a tyúkudvarba, viszont mi homokot is szoktunk beszórni a tyúkokhoz.

    azért készithettek volna picivel nagyobb méretű képet is...”
  • 8. Racoon 2012. május 08. 15:22
    „A tulaj helyében ezt nem verném nagy dobra. Ásványi anyag hiány okozza a jelenséget a nem megfelelő táplálás miatt.
    Az állatvédők erre harapnak. A nem megfelelő táplálás állatkínzásnak minősül és szabadságvesztéssel is büntethető.”
  • 7. macs 2012. május 08. 13:52
    „6. Queenmargareth,
    mielőtt valaki félreérti, a tojás héja lágy. :-D”
  • 6. Queenmargareth 2012. május 08. 12:54
    „Ami persze megkeményedik! De lágyan jön ki a tojás!!”
  • 5. Queenmargareth 2012. május 08. 12:45
    „Amúgy tudja a gazda, hogy lágyan jön ki a tyúkból a tojás?????????”
  • 4. Minibusz 2012. május 08. 11:11
    „pl. a főtt tojás héját is vissza kell forgatni a tyúkoknak, és az is egy (tüneti) kezelés.
    Persze érdemes annak előtt alaposan széttördelni.”
  • 3. KamuNeni 2012. május 08. 10:50
    „Volt ra engedelye a kojaltol hogy ilyen tojasu tyukokat tartson?”
  • 2. öregvegyész 2012. május 08. 10:21
    „A kis tojást, melynek nincs sárgája se KÁRTOJÁS-nak nevezték eleink és messze eldobták hogy elő ne kerüljön több. Az meg hogy a másiknak nincs szilárd héja mészhiány. Tavasszal a tanyák alját el szokták volt húzni mésszel bővel,mert akkorra mindig leették a tyúkok. Két megoldás lenne, vagy mésztartalmú tápszert venni 8régen ez volt a FUTOR és a PECK), vagy még jobb levágni és megenni a tyúkot és megenni.,mert ha mészanyagcserebaja van azt nem növi ki. Mindenesetre csodlálkozni ilyen régóta jól ismert dolgokon nem kellene.”
  • 1. TELSTAR 2012. május 08. 09:45
    „Az lett volna igazán érdekes, ha főtt tojást tojik...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hulladékhegyek az M43-as makói lehajtójánál

Nem éppen vendégcsalogató a kép, amely Makó előtt azokat fogadja, akik az M43-asról letérve Újvárosnál hajtanak a városba: nagy területen halmokban áll a szemét. Tovább olvasom