Délmagyar logó

2018. 09. 25. kedd - Eufrozina, Kende 8°C | 16°C Még több cikk.

Lezárult a Polgári Szó ügye Makón

Bűncselekmény hiányában megszűnt az eljárás Makó jelenlegi parlamenti képviselője, Martonosi György kampányfőnöke és titkárnője ellen a Polgári Szó című kiadvány megjelentetése miatt. Endes Zsigmond nem tartja kizártnak, hogy kártérítést fog követelni. A rendőrségi bejelentő, a szintén fideszes Szabó Sámuel lapunknak úgy nyilatkozott: a lap mögött baloldali provokációt sejtett.
Lezárult az az eljárás, amit Martonosi György jelenlegi makói honatya két munkatársa, Endes Zsigmond kampányfőnök és Erdélyi Tünde személyi titkár ellen indítottak sajtórendészeti vétség gyanújával. A nyomozás bűncselekmény hiányában megszűnt. A határozat ellen senki sem fellebbezett, így az jogerőre is emelkedett. Mint emlékezetes, az eljárás – állampolgári bejelentésre – azért indult, mert tavaly októberben megjelent egy négy és fél oldalas, ingyenesen terjesztett politikai kiadvány, amelynek nem volt szabályos impresszuma. A Makói Rendőrkapitányság álláspontja szerint ezzel a lap készítői – mint a nyomozás során kiderült, a két munkatárs – megsértették a sajtótörvényt, míg ők ezzel szemben azt állították: a sajtótörvény hatálya alá nem tartozó röplapról volt szó.

Erre a vitára most pontot tett a Központi Nyomozó Főügyészség határozata. Endes Zsigmond lapunknak az ügy lezárásával kapcsolatban elmondta: egyelőre gondolkoznak azon, hogy kérjenek-e kártérítést a történtek miatt, hiszen a határozatból kitűnik, ártatlanul hurcolták meg őt és a titkárnőt, hallgatták ki őket, vettek tőlük ujjlenyomatot. Kérdésünkre, kitől követelnének ilyen kártérítést, azt mondta: az országos média azon részétől, amelyik eleve bűnösnek kiáltotta ki őket. Hozzátette, véleménye szerint az ügy, a nyomozás a politikai kampány része volt.

Megkérdeztük a történtek kapcsán Martonosi György parlamenti képviselőt, illetve az ugyancsak fideszes Szabó Sámuelt, aki a rendőrségi bejelentést tette. Martonosi György nem kívánt nyilatkozni lapunknak, Szabó Sámuel azonban igen. Elmondta: azért tett bejelentést, mert azt gyanította, hogy a lap kiadása baloldali provokáció, ráadásul azt szerette volna, ha a kampányt nem zavarja meg a városban egy ilyen igénytelen kiadvány. Azt, hogy a bejelentést megteszi, a párt elnökségének előre jelezte is – senki sem kifogásolta, mert ahogyan ő sem, mások sem tudták, hogy a lap mögött valójában kik állnak. Továbbra is úgy gondolja, rosszindulatú lépés volt a Polgári Szó kiadása, mert az alkalmas volt a polgári körösök hírbe hozására. Mint fogalmazott, ezt azért csak most mondta el lapunknak, mert nem akarta a Fidesz esélyeit rontani Makón.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezen a nyáron megújul a makói fürdő

A makói termál- és gyógyfürdő területe a kétszeresére nő, és nyitott, illetve fedett… Tovább olvasom