Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Lopással vádolják a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom makói elnökét

Makó - A 29 éves makói férfi garázdaság miatt már volt büntetve és jogerősen két év – 5 évre felfüggesztett – börtönnel sújtotta társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.
Lopás vétségének gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség egy 29 éves makói férfit, aki egy helyi lakásból értéktárgyakat vitt el – tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.

Az MTI információja szerint a gyanúsított a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) makói elnöke és a radikális szervezet országos vezetőségi tagja, aki garázdaság miatt már volt büntetve, 2011 decemberében pedig a Csongrád Megyei Bíróság jogerősen két év – végrehajtásában öt esztendőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

A rendőrség közleménye szerint egy Deák Ferenc utcai lakó vasárnap hajnalban arra ébredt, hogy a házuk elé felépített állvány irányából hangokat hall. Felkelt, majd egy férfit látott, akinek a kezében egy serpenyő volt. Felelősségre vonta, mire a konyhai eszközt a nyitott ablakon keresztül visszakapta. Az elkövető annyit mondott: "csak poén" volt. A feljelentés adatai szerint a lakásból készpénz és Zsolnay porcelán tűnt el.

A makói nyomozók még az esti órákban azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható T. Csabát, akit elfogtak. A férfi részben beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Tagadja a HVIM, hogy a vezetőség tagja lenne a lopás gyanúja miatt őrizetbe vett férfi

Tagadja a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), hogy a szervezet vezetőségének tagja lenne az a 29 éves makói férfi, akit lopás vétségének gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség.

A HVIM az MTI-vel hétfőn azt közölte, "helytelenül szerepel" a szervezet honlapján, hogy a férfi a vezetőség tagja.

A rendőrség hétfőn tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a férfi egy helyi lakásból értéktárgyakat vitt el.

Az MTI saját információjára hivatkozva azt írta, hogy a gyanúsított a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) makói elnöke és a radikális szervezet országos vezetőségi tagja, aki garázdaság miatt már volt büntetve, 2011 decemberében pedig a Csongrád Megyei Bíróság jogerősen két év – végrehajtásában öt esztendőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

A rendőrség közleménye szerint egy Deák Ferenc utcai lakó vasárnap hajnalban arra ébredt, hogy a házuk elé épített állvány irányából hangokat hall. Felkelt, majd egy férfit látott, akinek a kezében egy serpenyő volt. Felelősségre vonta, mire a konyhai eszközt a nyitott ablakon keresztül visszakapta. Az elkövető annyit mondott: "csak poén" volt. A feljelentés adatai szerint a lakásból készpénz és Zsolnay-porcelán tűnt el.

A makói nyomozók még az esti órákban azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható T. Csabát, akit elfogtak. A férfi részben beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Magvasi Adrián, a HVIM elnökségi tagja, az MTI-vel azt tudatta: T. Csaba nem vezetőségi tagja a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak.
Az MTI a cikk megírása előtt megnézte a honlapon, és a vezetőség tagjai között feltüntették T. Csabát is. Erre a közlésre válaszul Magvasi Adrián azt írta: "Helytelenül szerepelt a szervezet oldalán, amit a bíróságra benyújtott adatok igazolnak is."


Állványra mászott, majd serpenyővel távozott volna a makói tolvaj

A Makói Rendőrkapitányság lopás vétsége miatt indított nyomozást, miután bejelentés érkezett arról, hogy 2015. július 26-án a hajnali órákban egy férfi egy Deák Ferenc utcai házból lopott. A sértett arra ébredt, hogy a házuk elé felépített állvány irányából hangokat hall. Felkelt, majd egy férfit látott, akinek a kezében egy serpenyő volt. Felelősségre vonta, mire a konyhai eszközt a nyitott ablakon keresztül visszakapta. Az elkövető annyit mondott: „csak poén" volt. A feljelentés adatai szerint a lakásból készpénz és Zsolnay porcelán tűnt el.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

A makói nyomozók még az esti órákban azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható T. Csabát, akit elfogtak. A 29 éves helybeli férfi részben beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

A rendőrök kihallgatását követően lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását - írta a police.hu.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szent Anna ünnepe

Július 26-át, Szent Anna napját fogadalmi ünnepként tartják számon Apátfalván az 1831. évi kolerajárvány megszűnésének emlékére. Tovább olvasom