Délmagyar logó

2018. 08. 18. szombat - Ilona 20°C | 31°C Még több cikk.

Luigit is átvágta a makói szélhámos

Luigit is átvágta a makói szélhámosEgy kocka Luigi egyik klipjéből. Az énekes is bedőlt a csalónak.
Főként időseket károsít meg, de az énekes Luigitól is kért pénzt egy makói szélhámos. A rendőrség nyomoz.
– Határozott a fellépése, jó a szövege – ezzel magyarázta Luigi, a makói születésű énekes, miért tudta átverni a közelmúltban egy szélhámos. Mint mondta, a férfi arra hivatkozott, hogy zenés estet szervez, ahol Luigi lenne az egyik fellépő, pénzt pedig azért kért, mert a vacsorát az embereknek már megrendelte, és előre ki kell fizetni. Mivel még egy régi, becsületes ismerősre is hivatkozott, az énekes fizetett. – Soha többet nem láttam viszont, ez volt a tanulópénz – mondta Luigi.

A lapunk által alapított Facebook-csoport, a Makón élek tagjai többtucatnyi hasonló esetet soroltak fel hozzászólásaikban, miután az egyik károsult figyelemfelkeltési céllal nyilvánosságra hozta, hogy járt. Ezek alapján tipikusan néhány ezer forintot kér kölcsön, főként idősektől, állítólagos közös ismerősökre hivatkozva. Volt, akitől nyomravezetői díjat kért az elveszett kutyáért, de az állatot aztán mégsem hozta. Másutt azt mondta, lerobbant a kocsija, és olyan is volt, hogy a polgármester, Farkas Éva Erzsébet öccseként bemutatkozva kért kölcsön. A pénzt természetesen soha nem adja vissza – többen megjegyezték, hogy iszik. Az N. Attila néven emlegetett férfit 175 centi magas, zömök testalkatú, fekete hajú, kopaszodó emberként írták le.
 
Nyomoz a rendőrség

Megkérdeztük a megyei rendőr-főkapitányságot az ügyről. Megtudtuk, a rendőrség nyomozást indított, a makói kapitányság sértettek jelentkezését várja a 06-62/511-260-as számon.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dalra fakadtak a makói sürgősségin

Dalra fakadtak a makói sürgősségin
Egy otthoni baleset miatt felrepedt a szemhéja egy 2 esztendős makói kisfiúnak, Eriknek, de a helyi kórházban nemcsak szakszerűen ellátták, még kedvesen meg is nyugtatták. Tovább olvasom