Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

M43: csak jövőre kezdik

A jövő év tavasza előtt biztosan nem indul el az M43-as gyorsforgalmi út építése. Eredetileg idén tavaszra tervezték a kezdést, a késlekedés fő oka az, hogy új terveket kellett készíteni.
Szinte elviselhetetlenné vált az élet a 43-as főútvonal mentén Románia és Bulgária uniós csatlakozása óta, az elmúlt hetekben lapunk több írása is ezt a helyzetet járta körül. A forgalom ugyanis nem harmadával-negyedével nőtt – mint ahogyan a szakemberek kalkulálták – hanem a háromszorosára, óriási balesetveszélyt, zajt és környezeti károkat okozva. A probléma végleges megoldását az érintettek az M43-as főútvonal megépülésétől remélik. Az előkészületeknek azonban – bár a munka kezdetét az idei évre ígérték – egyelőre semmi jele. A makói képviselő-testület emiatt legutóbbi ülésén úgy döntött, levélben sürgeti az építkezés mihamarabbi indítását a közlekedési szaktárcánál, Buzás Péter polgármester pedig a parlamentben interpellálni fog.

Információink szerint a jövő hét után kér majd szót.
Azt, hogy mikor kezdődik az első, Szeged és Makó közötti szakasz építése, biztosan egyelőre nem tudni, annyi azonban tegnap kiderült: a jövő év tavasza előtt semmiképp sem. Ezt Csicsely Gábor, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

projektvezetője nyilatkozta lapunknak. Mint mondta, a korábbi elképzelésekhez képest legalább egy évet azért csúszik a beruházás, mert új terveket kellett készíteni a szakminisztérium gazdaságosabb elképzeléseihez, másrészt a szakmai igényekhez igazodva. Időközben eldőlt, hogy nem kétszer egy-, hanem kétszer kétsávos lesz a Tisza-híd és az M43-as első szakasza is. Az új tervek engedélyezési eljárása jelenleg is folyik. Csicsely Gábor ugyanakkor hangsúlyozta: társaságuk csupán végrehajtja azt, amivel a minisztérium megbízza – azaz: jövő tavasszal is csak akkor kezdődik a munka, ha akkor erre felkérést kapnak és a pénzt is rendelkezésükre bocsátják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsvéti szertartások Makón

Tovább olvasom