Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Ma kezdődik Muki pere

Várhatóan módosítja korábbi vallomását ma kezdődő tárgyalásának első napján a 18 éves Pénzes Henrietta megölésével és más bűncselekményekkel vádolt 16 éves Kurai András (képünkön).
Várhatóan módosítja korábbi vallomását ma kezdődő tárgyalásának első napján a 18 éves Pénzes Henrietta megölésével és más bűncselekményekkel vádolt 16 éves Kurai András (képünkön). Az áldozat és a vádlott családtagjai – a magyarcsanádiak többségéhez hasonlóan – továbbra is hihetetlennek tartják, hogy a makói fiú egyedül végzett a nála jóval magasabb és erősebb lánnyal.

„A közölt tényállás alapján Fk. Kurai András gyanúsítottat vádolom (...) aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, (...) erőszakos közösülés bűntettével, (...) kifosztás bűntettével." – olvasható a vádat képviselő Lőrinczy György megyei főügyész által december 6-án a Csongrád Megyei Bírósághoz benyújtott vádiratban.

Joó Attila bíró vezetésével a megyei bíróságon ma kezdődik az utóbbi évek legszörnyűbb bűncselekményének a tárgyalása. A rendőrség és az ügyészség álláspontja szerint tavaly, július 19-éről 20-ára virradó éjszaka, valószínűleg 20-án, a kora reggeli órákban, az akkor még csak 15 és fél éves makói Kurai András a királyhegyesi úton egyedül követte el a közvéleményt napokig sokkoló bűntettet. Nincs más vádlott.

Az általános iskola ötödik osztályát még befejező, a hatodikban tavaly már elbukó fiú július 21-i letartóztatása óta több, egymásnak ellentmondó vallomást is tett, míg végül beismerte: ő gyújtotta fel a 18 éves magyarcsanádi Pénzes Henriettát, ugyanakkor azt állította, a lányra locsolt benzin véletlenül lobbant lángra. Az erőszakos nemi közösülést és a rablást pedig végig tagadta.

A vádlott szomszédja, Paku János látta az összeégett Henit. Fotó: Schmidt Andrea
Információink szerint a néhány napja új ügyvéd kirendelését kérő Kurai András ma újabb vallomást tesz. A nyomozás kezdeti szakaszában azt állította, Henrietta halálához köze van a lány volt barátjának, a 27 éves makói S. Norbertnek, de ezt semmivel nem tudta alátámasztani. Elképzelhető, hogy új vallomását ismét erre alapozza. Úgy tudjuk, a védelem oldalán olyan tanúk is felbukkanhatnak, akiket eddig még nem hallgattak meg.

– Minket ugyanaz a cél vezérel, mint az ügyészséget és a bíróságot! Mi is azt szeretnénk, ha a teljes igazság kiderülne – mondta Bene Zoltán, Kurai András új, kirendelt védője.

A szegedi ügyvéd elmondta, az idő rövidsége miatt megfordult a fejükben, hogy kérik a tárgyalás elhalasztását, de végül közösen úgy döntöttek, nem élnek ezzel. Bene Zoltán arra a kérdésre, hogy fel lehetett-e készülni néhány nap alatt a tárgyalásra, határozott igennel válaszolt. Az ügyvéd megerősítette, hogy a fiú új vallomást tesz, de annak tartalmáról nem nyilatkozott.

A vád tanúi

Tizenkét tanú és három szakértő meghallgatását indítványozta a Csongrád Megyei Főügyészség. A vád tanúi között szerepel többek között Pénzes Henrietta édesanyja és édesapja, a lány barátnője és barátja, a barátnak alibit biztosító férfi, valamint azok, akik az összeégett áldozathoz mentőt hívtak, majd értesítették a rendőrséget, illetve a vádlott két rokona.

Magyarcsanádon az általunk megkérdezett és a Pénzes családot régóta jól ismerő emberek kivétel nélkül azt mondták, a fiú egyedül nem bírt volna Henivel. Abban már megoszlottak a vélemények, hogy ez kiderül-e a tárgyaláson. Sári Tamás és Károly János másokhoz hasonlóan úgy vélte, a fiú négy-öt évvel megússza, a háromgyerekes Mika Elemér szerint a vádlott viszont ennek dupláját kapja. Az ő véleményét nem sokan osztották.

Henrietta volt barátja, S. Norbert továbbra is kerüli a nyilvánosságot, helyette ismét édesanyja beszélt. Az asszony megismételte amit korábban is mondott: a fiának semmi köze nincs a lány halálához.

Július 20-án a királyhegyesi úti földjében dolgozott Kuraiék szomszédja, Paku János. A középkorú férfi látta Pénzes Henrietta összeégett testét, hatósági tanúnak kérték fel a mentősök. Paku János szerint a fiú egyedül is elkövethette a bűncselekményt, szerinte legalább tíz évre ítélik.


Az áldozat apja


– Azt kívánom, hogy lányom gyilkosai sokáig, legalább száz évig éljenek, de ne tudjanak mozogni, önállóan ne tudjanak magukról gondoskodni, magatehetetlenül feküdjenek, közben újra és újra éljék át azt a napot – mondta Pénzes Sándor, amikor megkérdeztük, mit vár a tárgyalástól, mi jelentene nekik megnyugvást. Henrietta apja hangsúlyozta, nem nyelvbotlás volt, amikor gyilkosokról beszélt. Feleségével továbbra sem hiszik, hogy a fiú egyedül követte el a bűncselekményt.

A vádlott anyja


– A fiam megérdemli a büntetést, de csak azért, amit elkövetett. Ezt mondtam korábban is, és ezt mondom most is. Ítéljék el, de ne csak őt, hanem azt is, aki belerángatta ebbe, aki vele volt, akinek sokkal több köze volt ahhoz a szörnyűséghez, mint neki – válaszolta Kurai Andrásné arra a kérdésre, mire számít a ma kezdődő perben. A fiú anyja azt mondta, reméli, a bíróságnak mindent sikerül tisztáznia. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra a vámvitáról

A magyar és a román hatóságok képviselői, valamint fuvarozó vállalkozók találkoztak tegnap… Tovább olvasom