Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Makó-rákosi az év polgárőr pedagógusa

Makó-Rákos - Az év polgárőr pedagógusa címmel tüntették ki a makó-rákosi Martonosiné Görbe Erzsébetet. Tíz éve a helyi polgárőrök egyik vezetője, és tanít az egyik helyi szakiskolában. Azt mondja, jó lenne, ha minden iskolában lenne legalább egy polgárőr.
Az Országos Rendőr-főkapitányság budapesti székházában vette át a napokban Martonosiné Görbe Erzsébet azt az emlékplakettet, amely igazolja: idén ő az ország polgárőr pedagógusa. A két dolog – az oktatás és az önkéntes rendvédelmi munka – az ő esetében azért is kapcsolható össze, mert bár hosszabb ideje polgárőr, a helyi csapat egyik vezetőjévé éppúgy 10 esztendeje választották meg, mint ahogy egy évtizede tanít elméleti tárgyakat a Pápay Endre nevét viselő iskola szakképzésben részt vevő diákjainak.

Az egyébként 3 gyermekes édesanya a Makóhoz tartozó Rákoson él, ott kezdte a polgárőrködést. Az alelnöksége mellett működő csapatnak az utóbbi időben 40–50 tagja van. Irodával és két kocsival rendelkeznek, rendszeresen járőröznek, igyekeznek elrettenteni a vandálokat, a garázdákat, lefülelni a terménytolvajokat. Egyenruhát is viselnek – gyakran a rendőrséggel együttműködve biztosítják a város rendezvényeit. Az iskolákban drogprevenciós előadásokat tartanak.

Martonosiné Görbe Erzsébet az emlékéremmel. Fotó: Szabó Imre
Martonosiné Görbe Erzsébet az emlékéremmel.
Fotó: Szabó Imre

Azt mondja, jó lenne, ha minden iskolában lenne legalább egy polgárőr, ha már rendőr nem jut mindenhová – segíthetnének megelőzni például az erőszakos cselekményeket vagy a drogterjesztést. Ugyanakkor tudja, hogy kollégái nagyon leterheltek, és nehezen szánják rá magukat az efféle feladatra. Ő is előbb volt polgárőr – kezdetben Rákoson, aztán Makón –, mint ahogy pedagógus lett.

Olvasóink írták

  • 2. martonosie 2010. október 23. 11:42
    „Érdekes megjegyzés.... azért kiváncsi lennék az analógiára.”
  • 1. KolompárRómeó 2010. október 21. 07:13
    „Érdekes kategória.

    - Atomfizikus fejőslány
    - Sakkmester cipőfelsőrész-kikészítő
    - Nobel-díjas bodzaszedő
    - Utcai harcos óvónő
    - Tetőfedő vegyészprofesszor”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tízmillós, lopott Merci akadt fenn Nagylakon

Nagylak - A nemzetközi körözési listára röviddel azelőtt felkerült mintegy tízmillió forint értékű… Tovább olvasom