Délmagyar logó

2018. 07. 23. hétfő - Lenke 18°C | 26°C Még több cikk.

Makó: Lenin a libás asszonnyal a fűben

Makó - Szoborparkban szeretnék elhelyezni, egyelőre azonban a makói múzeum udvarán várnak sorsukra a rendszerváltás után eltávolított szobrok: így a szegedi Lenin és a libás asszony is. Így kevesen nézik meg őket, jövőre viszont a megyei múzeum szegedi látványraktárába kerülhetnek.
Azok, akik bejutnak a makói József Attila Múzeum udvarára, mindig meglepődnek. Itt áll ugyanis annak a hősi emlékműnek az alsó együttese, amely 1991-ig a József Attila Gimnázium előtt állt, és amelyhez a rendszerváltás előtt koszorúkat, virágokat volt szokás vinni április 4-én – akkor úgy mondták: a felszabadulás emléknapján, tisztelegve a szovjet katonák előtt. Akik még látták a helyén, rácsodálkoznak. Kevesen tudják, hogy még mindig megvan, más, múltbeli relikviákkal együtt ezeket is őrzik – és még nagyobb kíváncsisággal méregetik az egykori, ötágú csillagos szovjet és magyar címert, no meg a bronzkatonákat azok, akiknek már természetes, hogy a Csanád vezér téren nem ez az alkotás, hanem egy második világháborús emlékmű áll.

A múzeum kertjében persze más, a múlt rendszerre emlékeztető szobrok is találhatók, igaz, ezek egy elkerített, elzárt területen. Más darabok, például sírkövek és egy Szentháromság-szobor társaságában itt van minden rendszerváltás előtt politikai indíttatásból állított szobor, ami a megyei múzeum birtokában van. Azért itt – mondja Halmágyi Pál, a makói intézmény igazgatója – , mert nekik van akkora kertjük, amiben ezek elférnek. Itt pihen a fűben fekve például Lenin elvtárs, illetve a köznyelv által libás asszonynak nevezett tanácsköztársasági emlékmű – mindkettő Szegeden állt –, de például Kun Béla mellszobra is, amely a mai Kálvin téri makói iskolaépület udvarán hirdette a Tanácsköztársaság emlékét. Halmágyi Pál azt mondja, olyan látogatók nemigen érkeznek hozzájuk, akik kifejezetten ezekre a szobrokra lennének kíváncsiak. Azt viszont jó ötletnek tartaná, ha összegyűjtenék szerte a megyéből a hasonlókat, és egy nagyjából tizenöt darabos szoborparkban, együtt állítanák ki őket valahol Szegeden.

Két évtizede nem kaptak koszorút. Fotó: Dobó Dolli
Két évtizede nem kaptak koszorút.
Fotó: Dobó Dolli

A Móra Ferenc nevét viselő megyei múzeumnak pontosan ez a szándéka, ám hogy mikorra valósulhat ez meg, egyelőre nem tudni – tájékoztatta lapunkat Medgyesi Konstantin sajtóreferens. Ez mindenekelőtt pénz kérdése. Ám már nem sokáig lesznek ezek a szobrok egy elkerített udvari fertályban. Jövő ősszel-télen elkészül a múzeum raktárbázisa a megyeszékhelyen, és oda fogják szállítani őket. Itt, miután megtisztították, helyreállították valamennyit, úgynevezett látványraktárban fogják tárolni – vagyis aki akarja, megnézheti őket.

Olvasóink írták

  • 4. viccmail 2009. április 07. 13:21
    „SEGÍTSÉG !!
    ebből lessz a kis lenin !”
  • 3. RépásMargit 2009. április 06. 16:29
    „A közterületen lenne minden szobornak a helye, mert mindent elvettek már tőlünk, de a múltunkat még sem kellene! Nem gondolják? Vagy rosszabb volt talán a mostaninál? Mert, ami most van, az egyenlő a magyar nép halálával!”
  • 2. FűzfaVessző 2009. április 04. 22:04
    „Így néz ki a történelem süllyesztője /szemétdombja/.
    F.V.”
  • 1. napiszar 2009. április 04. 16:31
    „Vörösmarty szobrát kordon veszi körül. A kordonon belül munkások, rendőrök, szakemberek. Egy öreg bácsika megszólít egy rendőrt:
    -Mi lesz itt, fiam?
    -Megy a szobor, jön helyette egy Rákosi.
    -Kár lenne, hiszen csak egy betűt kellene változtatni rajta.
    -Vörösmarty-ból Vörös Matyi.
    -Jó, jó, de hátul ki van írva: "Hazádnak rendületlenül"
    -Itt is csak egy betűt kellene változtatni.
    -"Hazudnak rendületlenül"!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

100 millióból épült út Apátfalván

Makó - Több mint 3800 méternyi utat újítottak fel, valamint egy kilométer hosszú új út is létesült… Tovább olvasom