A szavazáson Makó csak négyszáz vokssal maradt le az első helyezett Sárospatak mögött, de megelőzte Nyíregyházát, Kecskemétet, Sopront, Siófokot. Összesen huszonhétezren szavaztak.
Második lett az MTV Főtér című műsorának szimpátiaszavazásán Makó. A Főtér a közszolgálati televízió egyik legsikeresebb produkciója, piacvezető a maga műsoridejében: vasárnap reggelenként az éppen tévézők több mint harminc százaléka rendszeresen az országjáró magazint választja. A sorozat stábja tavaly január–február fordulóján járt Makón, majd az itt forgatott negyvenperces összeállítást egy héttel később, egy vasárnap délelőttön tűzte műsorra a Magyar Televízió. Ennek köszönhetően, ezzel a filmmel került Csongrád megyéből egyetlen városként az Év települése címmel – ezúttal egyébként már negyedszer – meghirdetett versenybe, amelyet a nézők levélben, SMS-ben és e-mailben elküldött szavazatai alapján döntöttek el a múlt év végén. Makó húsz aspiráns közül lett a második.
 |
A Főtér című műsor szavazásán négyszáz vokssal maradtak le a makóiak az aranyéremről. Fotó: Karnok Csaba |
A helyezés több okból is figyelemreméltó. A város egyrészt olyan megyeszékhelyeket előzött meg, mint például Nyíregyháza, Kecskemét, illetve olyan idegenforgalmi központokat, mint Siófok, Szentendre és Sopron, másrészt mindössze négyszáz szavazattal maradt le az első helyezett Sárospatak mögött – összesen huszonhét ezren szavaztak levélben vagy a világhálón keresztül. Ráadásul Makóra nem éppen szerencsés időpontban, télen látogatott el a forgatócsoport, így a nézők nem láthatták például a Maros-part szépségét vagy az utcákat, tereket tavasztól őszig borító virágokat.
– Az, hogy mindezek ellenére másodikok lettünk, azt jelzi: vannak olyan értékeink, amelyek miatt nem csak a turisztikai főszezonban érdemes hozzánk ellátogatni – mondta lapunknak Rozsnyai Éva, a makói Tourinform-iroda vezetője. Mit nyert Makó az ezüstéremmel? A város polgármestere,
Buzás Péter úgy véli: annyit minden bizonnyal, hogy nőtt az érdeklődés a város iránt, hiszen a filmet már háromszor láthatták a nézők – legutóbb, decemberben 570 ezren.
Visszatér a stábA kistérségben öt napon át forgatott a Főtér stábja. Az elkészült film bemutatja például a makói Espersit-házat, a fürdőt, a jángori zsidó temetőt, valamint a magyarcsanádi ortodox templomot, az apátfalvi Szigetházat, a kiszombori Rónay-kúriát és Kukutyint is.