Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Makói Honvéd city

A makói Ferenczi János Dávid filmje, a Honvéd city is meghívást kapott az európai dokumentum- és antropológiai filmfesztiválra, melyet április 10-étől rendeznek meg Budapesten.
A Dialektus Fesztiválon Európa legkreatívabb és legérzékenyebb dokumentumfilmjei versenyeznek négy napon keresztül az Aranyszarvas-díjért, és a kontinens 28 országából több mint 300 filmet neveztek be. Idén a 19 év alatti filmeseknek külön versenyszekciót indítottak a szervezők, ahova az előzsűri hét filmet választott be, köztük a 15 éves Ferenczi János Dávid Honvéd city című alkotását. A Makói Videoműhely alkotójának már több hazai és nemzetközi díjjal elismert filmje 4 külföldi és 3 magyar alkotással versenyez majd.

A makói fiatal filmesek újabb nemzetközi ismertségét és elismerését jelzi egy dél-afrikai meghívás is, melynek keretében Magyarország képviseletében Ferge Roland 15 éves alkotó részt vehet a Gyermekek és a média elnevezésű világtalálkozón, amelyet Johannesburgban rendeznek meg, március 22. és 28. között. A Makói Videoműhely alkotója szerb, szlovén, görög, ciprusi kortársaival egy csapatban vesz részt a rendezvényen. Roland egy másik meghívást is kapott: Cigája című dokumentumfilmjét a fiatal német filmkészítők fesztiváljára egyedüli magyar alkotásként a szervezők meghívták Wiesbadenbe. Itt a Caligari filmszínházban április 25-én mutatják be a nagyközönségnek az alkotást – valamint a makói Zoom to Europe fesztivál anyagából készült válogatást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megmentik a bogárzói templomot

Szeretné megmenteni az idén százéves bogárzói templomot a Puruczky házaspár. A tanyaiak… Tovább olvasom