Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Makói kistérség: 143 helyett 89 képviselő

Makói - A Makói kistérség településein 143-ról 89-re csökken az önkormányzati képviselők száma. Az, hogy hol mekkora a fogyatkozás, a lélekszámtól függ.

A vonatkozó jogszabály változása, illetve a népesség csökkenése miatt a Makói kistérség településein is jóval kevesebb önkormányzati képviselő kap majd mandátumot október 3-a után, mint a 4 évvel ezelőtti helyhatósági választásokat követően. Összeszámoltuk: míg a 15 falu és a 2 város (Csanádpalota egy esztendeje az) testületeiben a most véget érő ciklusban összességében 143 tag dolgozott, ősztől csak 89 fog.

A képviselők számát egyébként elviekben azonosan, lélekszámhoz kötve írta elő a régi, illetve írja elő az új jogszabály, de a határok megállapítása különböző. A korábbi rendelkezés szerint 100 főig 3, 600 főig 5, 1300 főig 7, 3000 főig 9, 5000 főig 11, 10 ezer főig pedig 13 tagú testületet választhattunk, ezzel szemben most 100 főig 2, 1000 főig 4, 5000 főig 6, 10 ezer főig pedig 8 ember dolgozhat a polgármester mellett a község-, illetve Csanádpalota esetében a városházán – tájékoztatta lapunkat a területi választási iroda vezetőjének jogi helyettese, Kelemen Ildikó.

Megírtuk: a megye legkisebb falujában, Kövegyen 4 tagú lesz a képviselő-testület, szemben az eddigi 5-tel. Érdekesség, hogy itt kell a legkevesebb ajánlószelvény a képviselő-jelöltséghez, mindössze négy darab, de hasonló a helyzet Csanádalbertin és Óföldeákon is.

Ambrózfalván pedig 5 kopogtatócédula kell, ahogyan Klárafalván és Nagyéren is. Ezekben a szerényebb lélekszámú falvakban eggyel csökken a képviselők száma. A népesebb településeken, Apátfalván, Csanádpalotán, Kiszomboron, Földeákon a korábbi 11 fős testületek helyére 6 tagból álló lép.

A legnagyobb létszámveszteség természetesen Makón lesz: itt eddig 23 képviselő volt, mostantól 11 lesz.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. Tony_Soprano 2010. augusztus 31. 12:56
    „kkp
    A Magyar Kétfarkú Kutya Párt választási programja. 2010

    Örök élet. Ingyen sör. Adócsökkentés!

    Több évnyi társadalmi vita és nyílt egyeztetés után, a civil szervezetek, az államapparátus magas rangú tisztviselői, nemzetközi hírű professzorok, és 6700 szakértő bevonásával elkészült a Kétfarkú Kutya Párt Legyen minden jobb! nevű választási programja. Programunkkal egy tökéletes állam és egy tökéletes világ alapkövét szeretnénk lerakni.

    A Kétfarkú Kutya Párt programjában kiemelten kezeli a gazdaságpolitikát.

    - Gazdasági programunk két fő pillére az általános és teljes adócsökkentés, valamint az ingyen sör. Pusztán e két intézkedés olyan hatalmas összegeket szabadít fel a gazdaságban, amiből az MKKP programja maradéktalanul megvalósítható. Amennyiben pedig plusz források bevonására volna szükség, azt az adócsökkentés részleges kiterjesztéséből, valamint az örök élet meghosszabbításából fedezzük.
    - Pártunk egyértelmű választ ad a devizahitelesek gondjaira, valamint a forintárfolyam-ingadozások okozta problémák kezelésére azzal, hogy 2005-ben bevezettük a közös európai fizetőeszközt, az eurót.
    - Bevezetjük a pénzosztást az eddigi pénzszórás helyett.
    - Közlekedéspolitikánk legfontosabb elemeként leállítjuk a négyes metró kivitelezését, viszont helyette megkezdjük a Sopron-Záhony metróvonal építését. Annektáljuk New York-ot és az ottani metróhálózatot átszállítjuk magyar városokba.
    - Rendbe hozzuk, és komoly fejlesztésekkel bolygóközi űrkikötővé építjük ki az elmúlt években méltatlanul elhanyagolt szegedi űrállomást.
    - A nemzetgazdaság harmadik pilléreként beindítjuk a tömeges puliexportot Jamaicába.
    - Gazdaságpolitikánk végső célja, hogy a közgazdászok elhagyják a bolygót.
    - A repülőforgalmat a föld alá vezetjük. A repülőgépek nyomában kialakuló alagútakban el lehetne helyezni a felesleges munkanélkülieket és a gepidákat, akik az elmúlt években különösen sok gondot okoztak.

    A Kétfarkú Kutya Párt programjában előkelő helyen szerepel a környezetvédelem.

    - Az MKKP majdnem bármilyen körülmények közt határozottan kiáll a növények és a vírusok jogaiért, valamint azok parlamenti és önkormányzati képviseletéért. Szükséges tartjuk, hogy ezek a létformák, mik a kétségtelenül a földi élet csendes többségét alkotják, maguk is alakíthassanak frakciót a magyar országgyűlésben, természetesen a vírusok kizárólag karanténban.
    - Befoltozzuk az ózonlyukat, megállítjuk a globális klímaváltozást, csökkentjük Azerbajdzsán káros anyag kibocsájtását.
    - Új fajokat hozunk létre a kihaltak helyett, hogy számuk stabilizáljuk.

    A Kétfarkú Kutya Párt programjában kiemelten kezeli az egészségügy kérdéskörét.

    - Örök életet garantálunk a teljes lakosságnak, és a határon túli magyaroknak, felvállalva akár a környező országok ellenkezését és az ebből fakadó esetleges konfliktusokat is. A halált értelemszerűen betiltjuk, aki meg merészel halni, azt örök életre ítéljük.
    - Megszüntetjük az egészségügy legnagyobb problémáját, a betegségeket.

    A Kétfarkú Kutya Párt programjának talán legfontosabb eleme a foglalkoztatás-politika újraértelmezése.

    - Szakértőink szerint a többi párt rossz oldalról közelíti meg a foglalkoztatás és a munkanélküliség kérdését, és ezért természetszerűleg félrekezelik a problémát. Mindannyian a munkanélküliséget kívánják csökkenteni, pedig sokkal jobb lenne, ha senkinek sem kellene dolgoznia, ám mégis kapnának fizetést. Ezért a Kétfarkú Kutya Párt meghirdeti a Ne kelljen dolgozni, de legyen pénz!? elvet, amit hatalomra kerülése esetén végsőkig követni fog, mert úgy véljük, hogy nem méltó az emberi fajhoz, hogy az embereknek dolgozniuk kell a fizetésükért.

    A Kétfarkú Kutya Párt programjának fontos elmei tájrendezés-politikai irányelveink.

    - Az MKKP jellegéből kifolyólag nem lehet annyira földhöz ragadt, hogy visszariadjon nagyobb tájegységek átformálásától.
    - Folyamszabályozási terveinkről itt olvashat részletesebben.
    - Hegyépítés Szegeden.
    - Csökkentjük a gravitációt, hogy könnyebb legyen járni és ne lógassa senki a fejét.
    - Balaton programunk első lépésében 2011-re duplájára növeljük a Balaton méretét, 2012-re beindítjuk a tökéletes nyaralás programot és szoláriumcsövek, valamint ballonokról belógatott merülőforralók segítségével optimális fényviszonyokat és hőmérsékletet teremtünk, 2014-re összeköttetést létesítünk a Balaton és az Adriai-tenger közt, illetőleg kellő mértékben sósítjuk a tavat, ahhoz hogy átminősíthessük tengerré.

    A Kétfarkú Kutya Párt programjában fontos szerepet szán a biztonságpolitikának.

    - Leszerelés, vírusirtók telepítése.
    - Bevezetjük a világbékét.

    A Kétfarkú Kutya Párt programjának egyik leglényegesebb eleme űrpolitikánk.

    - Az első intézkedéseink közt lesz, hogy kormányrendelettel meghosszabbítjuk a nap élettartamát, ezzel elhalasztva a világvégét.
    - Felvesszük a diplomáciai és a kereskedelmi kapcsolatot a galaxis más létformáival, civilizációival, amiket az előző kormányok feltűnően elhanyagoltak. Szabad-kereskedelmi egyezményt kötünk a Sirius-szal, hogy eladhassuk nekik a Földön eladhatatlan termékeinket. Továbbá kétfarkúsági szerződést, hogy biztosítsuk a Föld töretlen fejlődését és röppályáját.
    - Megnyitjuk az országimázs szempontból elengedhetetlen első marsi magyaros jellegű éttermet, hogy a majdan odaérkező amerikai űrhajósokra jó benyomást tegyünk.

    A Kétfarkú Kutya Párt programjában kiemelt jelentőségű a drogpolitika.

    - Hagyományos értelemben vett drogpolitikát nem kívánunk folytatni, hiszen a marihuána már úgyis évek óta legális az országban. Ellenben addíciós illetéket tervezünk kivetni a függőséget okozó alacsony színvonalú kulturális produktumokra, mint például a televíziós adásokra.

    A Kétfarkú Kutya Párt programjában nagy hangsúlyt fektet az időjárás-politikára.

    - A Kétfarkú Kutya Párt készen áll arra, hogy véghez vigye a régóta halogatott időjárás-reformot. Terveink szerint nyáron kellemes 20-25 fokot vezetnénk be enyhe szellővel és simogató napsütéssel. Telente pedig egységes hótakaró borítaná az országot, kivéve az utakat. A tavaszt Boris Vian, az őszt pedig Franz Kafka elképzelése szerint kívánjuk megvalósítani.
    - Időjárás-politikánk további fontos eleme Thojj numíbiai esőisten importálása a Homokhátságra, és Mraznuk eltévedt svéd viharisten kiűzése az országból.

    A Kétfarkú Kutya Párt programjának nélkülözhetetlen eleme az új, egységes időreform.

    - Kiutalunk az ország valamennyi polgárának évi plusz 99 napnyi időt.
    - Legalizáljuk, és ezzel mindenki számára elérhető tesszük az időhöz való szabad hozzáférést. Az állami felügyelet mellett termelt és értékesített idő ezzel mindenki számára megfizethetővé válik, s így közkincsé válhat, ami eddig csak a gazdagok kiváltsága volt.

    A Kétfarkú Kutya Párt programjában kiemelt helyet kap a sport.

    - A következő években megrendezzük Magyarországon a nyári és a téli olimpiát, a labdarúgó európa-, és világbajnokságot, a monte carlo-i Forma 1-es futamot és a Davos kupát.
    - Engedélyezzük a buktatást a futballpályákon.

    A Kétfarkú Kutya Párt programjában fajsúlyos rész a kultúrpolitika.

    -A méltóság és személyes szabadság korlátozására vonatkozó törvényt kiterjesztjük a sok kellemetlenséget okozó mémekre.(pld.: gerappa, bikicsunáj, grúz)
    - Állami torrent szervereket helyezünk üzembe.
    - A már említett addikciós illeték bevezetése mellett szombatonként adásszünetet rendelünk el a televíziókban. Őket semmiféle kár nem látszik terhelni, mivel megbízható kutatások kimutatták, hogy az elsötétítések ideje alatt érdemben nem változik a műsorok nézettsége.
    - Felállítjuk a Szabadság téren az Ismeretlen Nokiás Doboz emlékművét.
    - Valódi szólásszabadságot valósítunk meg a médiában, mostantól az újságokban az ír cikket, aki akar.

    A Kétfarkú Kutya Párt programjának kulcsmomentuma a tervezett államreform.

    - A lakosság által nyomon követhető hazugságvizsgáló-rendszer kiépítése a parlamentben és annak WC-jében.
    - Állatok szavazati jogának kivívása, valamint a törvényi feltételek megteremtése ahhoz, hogy állatok is indulhassanak a választáson.
    - Köztársasági elnöknek csak olyan személy jelölhető, aki legalább középfokú általános bohóc képesítéssel rendelkezik.
    - Önálló, felelős Ürügyminisztériumot állítunk fel Szegeden és Budapesten.
    - Törvénymódosításunk nyomán az Országgyűlésben kötelező lesz hazudni, ám a hazugságot be is kell majd tartani.”
  • 36. xray25 2010. augusztus 29. 09:14
    „Éppen ideje volt. Legalább kevesebbet kell eltartani:). Ha még a tiszteletdíjuk is lecsökkenne, biztos nem lenne népszerű munkahely az a képviselői szék:)! És teljesen mindegy, hogy melyik párt szimpatizánsa ill. képviselője melegíti a széket. Remekül elücsörögnek benne.”
  • 35. xxx666 2010. augusztus 28. 16:53
    „Na kimegyek én is erre a napra kíváncsi vagyok azt mondja e mint nálunk a patai napokon! Egyébként minek megy ki Buzás??!!! Ki kíváncsi rá? A gyerekek!:):):):)”
  • 34. Tony_Soprano 2010. augusztus 28. 10:24
    „Pálinkás jó reggelt! Ez a gerizdesi nap kicsit furcsa! Először tiszteletem szeretném kifejezni Dr Nagy Lajosnak, magam és a lakók nevében hogy nem indult az mszp színeiben! Lássuk elmúlt 8 év gerizdesen semmi nem történt ! Játszótér katasztrófa az ott lakó gyerekek tisztították hogy tudjanak játszani, a kötelező járdaprogram az oké! Közmunkást akkor láttunk ha hazafelé tartott a munkából! Mit ad Isten most választás előtt gerizdesnap !:):):):) A büdös életben nem történt itt semmi! Szép ez a rendezvény de ne politikai célokra használjuk már fel, tudjuk kötelező lesz Buzás Péter előadását végig hallgatni , bár ez sok embert nem érdekel, azért jó lenne ha többet lenne polgármester választás, hátha ezt a városrészt se felejtenék el, ne csak ilyenkor legyen fontos! Ja exi tényleg eltűnt, és nem Buzás lejáratása volt a célja, hanem a hatalomra emelése! Bár felfog tűnni más nick név alatt, ne felejtsétek ilyen könnyen nem adja fel!”
  • 33. kgb666 2010. augusztus 28. 09:49
    „exchange, tuti belső ember, az ő célja az volt hogy Buzást éltesse, más városban is találtak ki szocik hasonló személyt aki előadta milyen jó a szoci vezette városban lakni, ott is megbuktak , szégyen és gyalázat ez a választás, minden megtévesztő hazugság hogy hatalmon maradjanak, a Fidesz vagy Márton Imre mért nem csinál ilyen gusztustalanságot????!!!! Ebből is látszik a szocik nem tanultak és nem is fognak sose ugyan úgy HÜLYÉNEK NÉZNEK MINKET, most még jönnek a városnapok, vasárnap állítólag gerizdes, na ott megint megy majd a hazudozás! CSAK A HATALOM CSAK A HATALOM!!!!”
  • 32. dara 2010. augusztus 28. 07:29
    „Kérem tisztelettel,mi lesz itt ősszel?

    A Buzás után lesz itt még egyáltalán élet? Lelki szemeim előtt megjelenik az önként vállalt fizikai önmegsemmisítés és ennek különböző végrehajtási formái. Mi lesz itt, ha nem nyer imádott vezérünk!
    Jön az Apokalipszis vagy ami akartunk, akarunk.
    Még egyszer itt csak Vele lehet élni, avagy talán hál Isten nélküle!”
  • 31. Black&Red 2010. augusztus 27. 23:23
    „Feltűnő viszketegségében lehet az volt a célja ám, hogy Buzás Úr ellen forduljon még az is aki Ő rá akart szavazni! Lehet el is érte a célját? Még mielőtt valaki rám szólna: független vagyok!”
  • 30. Black&Red 2010. augusztus 27. 23:13
    „Van olyan érzésem, hogy még viszont látjuk itt, csak más nick névvel:)”
  • 29. Black&Red 2010. augusztus 27. 23:09
    „Már bocsánat, de ne exchange-n múljon már, hogy ki kire szavaz!!! Ne tessék Őt figyelembe venni! Nem bérence Ő senkinek, csak egyszerűen szereti itt játszani a fejét:) Csak szórakozik és minél jobban figyelünk rá, vagy kommentáljuk a beírásait, annál jobban "kötözködik":) Én pl. jókat szoktam mosolyogni rajta:)”
  • 28. 55éves 2010. augusztus 27. 21:03
    „Tisztelt fórumozók!
    Bevallom még soha nem írtam fórumra. Hetek óta olvasom és nem állhatom meg szó nélkül. Én annó Buzásra szavaztam , szégyen nem szégyen Október 3-án is ezt tettem volna! De ez az exchange teljesen megváltoztatta szemléletemet! Egyszerű proli munkás vagyok, hittem benne hogy Buzás maradjon polgármester, de nekem is az a véleményem mint barátaimnak ez az exchange egy kreált személy, én munkás szülők gyereke vagyok, szüleim 80 felettiek, és mindég tisztességesen dolgoztak, én olyan személyre nem adom a szavazatom akiben nem vagyok biztos, abban viszont biztos vagyok hogy exchange belső ember, én csak tisztességes emberre szavazok, de hogy ilyet kitalálni és hülyének nézni az embereket felháborító! Azért mert szegények vagyunk még hülyék nem, 18 éves fiam mondta de apa mit vártál hisz hazudtak folyamatosan, ennyit szerettem volna elmondani, ez nagyon bennem volt, köszönöm hogy végig olvastak, és ha nem a főrumhoz illően szóltam elnézést első hozzászólásom és az utolsó is! De gondolom exchange és társai még kitalálnak valami butaságot nekünk estére!”
  • 27. Tony_Soprano 2010. augusztus 27. 20:37
    „exchange
    Nem iratkoztál ma ki az iskolából, mivel a Galambban nem tudnak rólad! Költözz tűnj el, ne hazudozz ennyi! Most hívtam az egyik tanárt, senki nem iratkozott ma ki sehonnan!:):):):) Ez mszp-s hazudozás, szépen tűnj el és ennyi!”
  • 26. exchange 2010. augusztus 27. 19:51
    „Nekem tökmind1 mszp-be csalódtam nagyot. (a többin nem lepődök meg). Nem kell elhinni hogy iskolás vagyok nem érdekel. minden esetre tökmind1 hogy kilesz a polgármester úgyis költözünk ebből a városból még e hónapban. Te meg szavaz márton ra rohadtul nem érdekel. És a suliból ma kiíratkoztunk. De télleg csak azért írtam mert jó volt itt néhány főt idegelni. (Ha pl: mágorinét szidtátok volna akkor azt pártoltam volna. Ez a modorom ilyen vagyok. Amúgy mágorinénak is volt már pár jó gondolata: pl a vihar károkkal kapcsolatban (És ha Buzás embere lettem volna akkor most ezt a Mágoriné jó gondolatot nem írtam volna)))

    Amúgy fura: tavaszzal mágoriné volt a isten most meg Márton Imre, akkor hogy van ez, vagy mind1 most hogy ki csak Buzás ne?

    Na mind1 ég veletek, Ég veled Makó. (Ja és családi ok miatt költözünk (oda ahova megyünk ott vannak rokonaim)”
  • 25. mszp 2010. augusztus 27. 18:56
    „Párttársaim!!!
    Ezek után, természetes hogy Márton Imrére szavazzunk, kérlek benneteket ti is tegyetek így, köszönöm!”
  • 24. Tony_Soprano 2010. augusztus 27. 18:28
    „exchange állunk egy páran a feljelentésed elé, legalább megtudjuk ki vagy!:):):):)”
  • 23. exchange 2010. augusztus 27. 15:54
    „Megmondtam eltűnök, és ha Télleg Buzás embere lennék akkor októberig írogatnék de nem fogok többé. Tik csak vádaskodni tudtok (Bizonyísd be hogy nem suliba járok vádolni mást énis tudok, aki a korrupcióról ír az se ír forrást ők mágoriné vagy márton emberei???) de nem érdekel ez a egész banda. Ellenben fogok én még röhögni rajtatok. Sok vádaskodó Megérdemelnétek egy rágalmazás miatti felljelentést, de úgyis egy év lesz a per minimum (Sőt hogy itt néhány fórumozó többet lopot mint a elmúlt 30 évben a kormány). Ha nem hisszed el hogy diák vagyok akkor nem hisszed rohadtul nem érdekel. De télleg csak unatkozásból és boszantásból írtam. Én eltűnök cső hagyjatok békén.”
  • 22. mszp 2010. augusztus 27. 15:36
    „Köszönjük exchange!
    Most már biztos nem szavazunk Buzásra, pont ezeket a mondatokat vártuk, sőt fogadtunk mit írsz rá, ha eddig Buzásra is akartunk, ez a véleményünk megváltozott! Köszönje neked!”
  • 21. exchange 2010. augusztus 27. 15:02
    „Na jó bavallom a igazat csak azért írtam ide mert jó volt csinálni a balhét. És mert unatkoztam. Elnézést mindenkitől most már télleg elmék máshova. Igazából csak feltűnést akartam. Csak rosszul sült el. És nem vagyok Buzás embere, hanem csak egy egyszerű diák (aki a diszkó helyet a testületit nézi) akinek nem sok barátja van. Pedig én jó voltam elég sok emberhez de mégse jött össze. Igazából csak idegesíteni akartam mindenkit itt. (Legalábbis azt aki bizonyíték nélkül vádolja korrupcióval a városvezetést)”
  • 20. mszp 2010. augusztus 27. 14:46
    „UI:Tisztelt: exchange
    Ha bebizonyosodik hogy Buzás embere vagy, nemfogunk rászavazni, ezt mi régi mszp-sek ma eldöntöttük, felháborító amit művelsz, épeszű ember ilyet nem csinál! És ez nagy szavazótábor ezt ne felejtsd el!!!!!!!!!! Akkor Márton Imrére szavazunk! Nehogy a fagyi vissza nyaljon!”
  • 19. mszp 2010. augusztus 27. 14:39
    „Tisztelt: exchange
    Én kérlek légy oly kedves hagyd el a fórumot, amit te csinálsz az már lejáratás! Tényleg mindenki már az mszp-n röhög mért jó ez neked????!!!! Kezdem azt hinni nem szabad az mszp-seknek se Buzásra szavazni, ha ilyen olcsó trükköt vet be mint te!”
  • 18. Tony_Soprano 2010. augusztus 27. 14:32
    „exchange takarodj már innen a fórumról, útál mindenki, vedd már magad észre te szerencsétlen!”
37 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Büszke sajtjaira a makói tanyavilág utolsó juhásza

Az egykor népes makói tanyavilágban Dani János úgyszólván az utolsó juhász – rajta kívül csak a testvére terel nyájat a vidéken. Tovább olvasom