Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Makói pedagógus ostorral és bronzkereszttel

A minisztériumot is megjárt makói pedagógusra és oktatási szakemberre, Keczer Tamásra pályafutása során nem záporoztak a díjak, kitüntetések. Talán azért, mert bár mindenütt helytállt, egyik posztján sem tölthetett el hosszabb időt. Most életművéért megkapta a köztársasági bronz érdemkeresztet. Nyugdíjas éveit különleges hobbija, az ostorkészítés színesíti.
Keczer Tamás egész életpályáját ismeri el a minisztertől átvett kitüntetés. Fotó: Szabó Imre
Az életművéért most kitüntetett Keczer Tamás – Makó díszpolgára – családi hagyományt követve lett pedagógus: édesapja és édesanyja is ezt a hivatást művelte. Budapesten született, tanulmányait is ott kezdte, ám amikor édesapja 1945-ben meghalt, Makóról elszármazott édesanyja hazaköltözött, így ő és bátyja itt fejezte be az általánost, és itt járt gimnáziumba. Az érettségi után a kis család szerény anyagi lehetőségei sem engedtek meg többet, mint hogy a pedagógiai főiskolát elvégezze.

A biológia–testnevelés szakon végzett fiatal tanár pályáját a makói Szent István téri iskolában szerette volna kezdeni, ám kitérőt kellett előbb tennie: apró tanyai, falusi iskolákba helyezték. Amikor végre Makóra kerülhetett, az oktató munkát előbb a szakfelügyelőség, majd a kollégiumvezetői poszt váltotta fel. Közben az egyetemre is bedolgozott, ledoktorált szociálpszichológiából, majd tanszékvezető lett – sokáig tanított, végül a megyei sporthivatal élére került.

Hobbija az ostorfonás

Keczer Tamás gyermekkorában, a bogárzói tanyavilágban látott először karikás ostort. Kezdetben gyűjtötte, ma pedig – miután a fortélyokba neves mesterek avatták be – már készíti a pompásnál pompásabb darabokat. Egy-egy ostoron hónapokig dolgozik. Legszebb munkáiból egy éve rendezett kiállítást a makói könyvtárban.

Később volt minisztériumi osztályvezető, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettese, a nyugdíjas kor előtti években pedig a közoktatási osztály munkáját irányította a makói városházán. A gazdag életpályát azonban nem szegélyezi kitüntetések sora – mint maga mondja, talán azért nem gondoltak rá csak kevésszer, mert mindenhová tűzoltómunkát végezni hívták, sehol sem tölthetett el hosszabb időt. A mostani bronz érdemkereszt előtt csupán egy árvízvédelmi emlékérmet kapott, illetve az Oktatásügy Kiváló Dolgozója címet.

A városszerte tisztelt pedagógiai szakembernek ma már nincsenek pontos adatai arról, hogy mi történik az oktatásban, véleménye azonban a sok-sok év tapasztalata alapján van róla. Hozzáteszi: attól tart, pontos információi másoknak sincsenek arról, mi zajlik az órákon – a mostani rendszerből ugyanis éppen a pedagógusok ellenőrzése hiányzik. Márpedig, vallja, e nélkül hiába a legszebb program, minden marad a régiben, nem fog javulni a tanítás minősége. Ennek pedig végső soron a gyerekek isszák meg a levét – mondja Keczer Tamás.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kurai András: Bocsánatot kérek, nagyon sajnálom!

Letartóztatása óta még nem beszélt a nyilvánosság előtt a 18 éves magyarcsanádi Pénzes Henrietta… Tovább olvasom