Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Makón is búcsúznak a kamionoktól

Makó - Az M43-as autópálya átadása alkalmából – a múlt heti, hasonló szegedi rendezvény után – szerdán Makó főterén jelképesen elbúcsúznak az utolsó kamiontól, amely a városon eddig áthaladt tranzitforgalmat jelképezi.
A rendezvény 13 órakor kezdődik a Korona előtti téren. Az egész délután autókhoz kötődő játékos programokkal telik el, majd 17 órakor a Magán-zeneiskola Fúvószenekara ad térzenét, és fellép a Forgatós együttes. A Korona előtti parkolóban 6-kor Buzás Péter polgármester és a Makói Majorette Egyesület búcsúztatja el a járműveket. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal kendőt, zászlót, bármit, amivel búcsút lehet inteni, illetve kürtöt, dudát, olyan zajkeltő eszközt, amelynek köze lehet a közlekedéshez.

Olvasóink írták

39 hozzászólás
12
  • 39. McGregor 2011. április 21. 19:29
    „Igen, szinte több jármű kap mentességet a kamionstop alól, mint ahányra vonatkozik :(
    A kivételek (nem teljes körűen):
    5. § (1) A 2. §-ban meghatározott közlekedési korlátozás nem vonatkozik:

    1. a Magyar Honvédség, a rendőrség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a büntetés-végrehajtás, a tűz-, polgári és katasztrófavédelem, a vámhatóság szervezete, valamint a közlekedési hatóság által üzemben tartott vagy igénybe vett,

    2. a katasztrófa- és vízkárelhárítást, -megelőzést, valamint segítségnyújtást végző,

    3. a műszaki, baleseti és rakománymentést végző,

    4. a kommunális feladatot ellátó, ideértve a településtisztasági szolgáltatásokhoz, települési hulladékok kezeléséhez, köztisztasági tevékenységhez, valamint közüzemi hibaelhárításhoz használt,

    5. a kizárólag friss virágrakományt vagy élő növényekből álló rakományt szállító,

    6. a terménybetakarításhoz kapcsolódó áruszállításhoz, takarmányszállításhoz, mezőgazdasági munkagép vagy lassú jármű áttelepítéséhez használt,

    7. az élő állatot, friss tejet, tejterméket, friss és fagyasztott húst és hústerméket, friss pékárut, gyorsan romló élelmiszert, tojást, friss zöldséget (árut) szállító és az ilyen szállítási célból üresen közlekedő

    tehergépkocsira.

    (2) A 2. §-ban meghatározott közlekedési korlátozás - a 2. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott időszakban a 3. mellékletben meghatározott útvonalak kivételével - nem vonatkozik:

    1. az Európai Közösség és a Magyar Köztársaság közötti közúti árufuvarozás meghatározott feltételeinek kialakításáról és a kombinált fuvarozás elősegítéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről rendelkező törvényben meghatározott kombinált áruszállítást

    1a) az átrakó állomás (kombiterminál) és a le-, vagy felrakóhely között vagy

    1b) a határátkelőhelyhez legközelebb lévő átrakó állomás és határátkelőhely között végző,

    2. a humanitárius szervezet kezdeményezése alapján humanitárius jellegűként kezelt küldemények szállítását végző,

    3. a postai levelek, csomagok és újságok szállítását végző,

    4. a forgalmazásra és fogyasztásra szánt folyékony vagy gáznemű üzemanyagok, tüzelőanyagok és gyógyászati célú gázok szállítását végző, legalább 7-es (EURO 3-as) környezetvédelmi osztály besorolású,

    5. az út-, vasút- vagy közműépítéshez, közérdekű beruházásokhoz, továbbá ezek fenntartásához, javításához vagy tisztításához használt,

    6. az államhatár és a közlekedési hatóság által erre a célra kijelölt legközelebbi parkoló között közlekedő,

    7. az államhatártól a magyarországi telephelyig vagy az első lerakóhelyig - a 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti időszakban - közlekedő,

    8. a kulturális, gazdasági és sportrendezvényekhez berendezések és állatok szállításához használt, ideértve a rádió, televízió és a külső filmfelvételekkel összefüggő szállításokat is,

    9. a lakossági költöztetéshez használt,

    10. a vasút-, hajóállomási és repülőtéri el- és felfuvarozást (a feladó vagy fogadó cég telephelyétől legközelebb eső állomás viszonylatában) végző, a korlátozás ideje alatt érkező, illetőleg továbbításra kerülő árut szállító,

    11. a vontatmány nélkül közlekedő, 7,5 tonnát meg nem haladó saját tömegű nyerges vontató kialakítású, legalább 7-es (EURO 3-as) környezetvédelmi osztály besorolású, valamint

    12. a közút kezelője által a meghatározott össztömeget vagy tengelyterhelést vagy méretet meghaladó járművek közlekedésére kiadott hozzájárulás alapján közlekedő

    tehergépkocsira.”
  • 38. Egyolvasó 2011. április 21. 07:19
    „36. McGregor
    Teljes mértékben igazad van, de akkor ott tényleg születni kell a másik oldalra, mert az átjutás talán csak a hétvégi kamionstop alkalmával lehetséges, de mivel tudjuk, hogy Magyarországon a kamionstop csak a Magyar kamionokra vonatkozik így még a hétvége is kétséges.
    Ugyan is kis hazánkba a kamionstop idején közlekedhetnek:
    - VESZÉLYES ÁRÚT SZÁLLÍTÓ
    -ÉLŐ ÁLLAT SZÁLLÍTÓ
    -ROMLANDÓ ÉLELMISZERT SZÁLLÍTÓ
    -ÉS NEM UTOLSÓ SORBAN AZON KAMIONOK AMELYEK EURO 3-AS MOTORRAL VANNAK FORGALOMBAN.
    És ha még jól emlékszem azon tehergépjárművek is közlekedhetnek akik nem Magyarországi célállomásra szállítanak, de ezt minden hétvégén elmondják a rádióban.”
  • 37. makovaros 2011. április 20. 20:17
    „Nagyin jó volt ez a mai nap amit csináltak rendezvényt. Külön köszönet a Dök-nek és a Dancsinak hogy kamionnal mehetünk a városban.”
  • 36. McGregor 2011. április 20. 16:01
    „5. tótkomlósi 2011.04.19. 09:53
    "Hány baleset lesz ott a rengeteg kamion miatt?"

    Ha abban a kereszteződésben baleset történik, akkor nem a VÉDETT úton közlekedő rengeteg kamiont kell szidni, hanem azt aki nem adta meg nekik az elsőbbséget !”
  • 35. scott1 2011. április 20. 12:10
    „makováros!
    Egy 5 kilométeres elkerülő utat a mostani helyzetben megépíteni azért, hogy átlagban óránként 2 kisteherautó ne használja a 43-ast? Ez a jelentős forgalom? És mire elkészülne az elkerülő addigra meglesz a Temesvár-Arad autópálya (A2) is, amit után persze szinte egyetlen egy kisteherautó sem használna...”
  • 34. makovaros 2011. április 20. 10:40
    „Már épp ideje hogy átadják. Örülök hogy lesz rendezvény is végre (hamár nyiltnap itt makón nem volt csak szegeden.)
    " A Csanád-Kiszombori határátkelőn mehetnek át 7.5 tonnáig kamionok. Nem nagy a forgalom, de nem is jelentéktelen.
    "- van terv- már csak pénz kell, a 4415-ös út (Földeáki út)-a 43-as útig az ún Északi elkerülő utat. remélem hogy az is megépül.
    43-as felújítása. A Magyar Közút Zrt. 100-150 miliós felújítást, tervez az útra.

    Rákosi út! ez jogos, oda tényleg kellet volna egy mobilkörforgalom.-majd egy pár baleset után csinálnak sajnos ez Magyarországra jellemző”
  • 33. scott1 2011. április 20. 08:03
    „strangerrr!
    Rengeteg hír jelenik meg rólunk (bevásárló turizmus, gyógyászati turizmus, wellness turizmus, infrastruktúra fejlesztések, Románia helyett Magyarországot választ befektetők...) keress rá arra ami érdekel, gugli aztán hajrá :)
    mackósajt!
    Ki annyira elégedett? Bár most az elkészült (ha késve is) autópályának akár még örülhetünk is egy kicsit... csak annyit írtam, hogy vannak akik örülnek az új pályának és a nehéz helyzetünk ellenére is valakik számára még mi vagyunk a "bezzegek"...”
  • 32. 1makói 2011. április 20. 07:38
    „A 31-es hozzászólással - sajnos - egyet lehet érteni.
    A korrupcióban lehet, hogy már hajazzuk az erről olyannyira híres Romániát, de a bérek is valóban a béka segge alatt vannak, és hatalmas a munkanélküliség is.”
  • 31. mackósajt 2011. április 20. 07:02
    „Itt is korrupció van! Az autópálya is a korrupció miatt Magyarországon a legdrágább! Itt is szar a többi út, ami nem autópálya!Itt is nagy a munkanélküliség! Itt is szarok a fizetések!És itt is kizsákmányolnak a multik és az állam! Ja és innen is menekülnek a fiatalok külföldre! Azért ne legyünk ennyire elégedettek magunkkal!”
  • 30. mackósajt 2011. április 20. 06:59
    „Legalább a befektetők még gyorsabban elhúzhatnak Makó mellett!”
  • 29. strangerrr 2011. április 19. 21:12
    „28. scott írhatnál néhány román linket:)”
  • 28. scott1 2011. április 19. 19:08
    „Lacusch69!
    Ahogy végigolvastam egy rettenet lehet most náluk a helyzet, milliók vándoroltak el, folyamatos megszorítások, az infrastruktúrájuk romokban, munkanélküliség, velejéig korrupt közhivatalok (alfától-ómegáig), kilátástalanság... de azért az ottani újságírók is értenek a "figyelem felkeltésre" :) Ilyen címekkel álltak elő (szabad fordításban): Elkészültek a magyar autópályák, amik a semmibe végződnek a román határnál... A lecke feladva, a magyarok 2 év alatt megépítették mi 5 már éve tervezzük de még nincs döntés... Csongrád megyéről több cikket is találtam: -autópálya, -termálfürdő, -bevásárlóturizmus... csupa-csupa pozitív hangvétellel, mi vagyunk a román határhoz közeli "bezzegtérség" amit az idejáró románok szerint csak egyszerűen le kell másolni :) De a legjobbak a kommentek!”
  • 27. Lacusch69 2011. április 19. 18:24
    „Scott, nem tudod véletlenül, hogy milyen szert szedtek a románok? Elég kemény lehet... :)”
  • 26. imre321 2011. április 19. 17:40
    „Reméljük nem kell a sok manit körforgalomra költeni a lámpákat kilehet kapcsolni.Spórolunk a városnak a bulin ott leszünk de jó volna ha valami szinvonalasabb műsort is szerveznének mert már unalmas minden rendezvényen fúvós zenét hallgatni.”
  • 25. dmonlájn 2011. április 19. 16:38
    „13. xene@freemail.hu 2011.04.19. 11:15 minden egy és két számjegyű a Országos Közútkezelő KHT. fennhatósága alá tartozik!”
  • 24. scott1 2011. április 19. 16:33
    „Eperke!
    Örül neki mindenki, még a románok is, tegnap megnéztem a napilapjaik online oldalán több nagyobb lélegzetvételű cikket. Az újságírók és a kommentelők szemében is mi vagyunk a "bezzegország" :)
    Ahol nem korruptak a politikusok... ahol a pártok mindig összefognak, ha van közös cél... ahol már európai a civilizáció... ahol a miniszterelnökök politikai színektől függetlenül európai léptékű politikusok...
    Nagyon jót szórakoztam a hozzászólásokon :) Ja és szerintük Makó meg egy "bezzegváros"!”
  • 23. Egyolvasó 2011. április 19. 16:07
    „22. a körforgalom ott lesz ahol jelenleg a jelzőlámpák vannak, ebből biztos, hogy nem enged a városvezetés.”
  • 22. tótkomlósi 2011. április 19. 16:01
    „7. szentmiki 2011.04.19. 10:11

    Igen, ez érdekel engem is, mivel még a nagy forgalom nem ott megy, de elvileg holnaptól ott fog menni. Kamion sor jobbról, balról!
    Aki át akar jutni a kereszteződésen, annak oda kell állnia január elselyén, hogy szilveszterre átjusson!
    Ha ki nem üti egy kamion. Viszont a kerülőről LE is kell tudni hajtani komlós-pitvaros felé!
    Az se lesz egyszerű mutatvány!
    Azért agyonverném a tervezőjét!
    Egy kibaszott körforgalom nem fért a költségvetésbe?”
  • 21. Vanek 2011. április 19. 15:56
    „Érdekelne, hogy a valódi utolsó kamion, ami éppen az autópálya átadása, a forgalom ráesztése előtti pillanatban halad át a régi 43-as úton, kap-e valamilyen ajándékcsomagot a makóiaktól. Jópofa lenne, ha kapna egy zsák hagymát, vagy ingyen belépőt a makói hagymafürdőbe, esetleg egy kiló marosi iszapot. Fel is lehetne öltöztetni a kamiont szalagokkal, mint a lagziskocsikat. Érdemes volna interjút készíteni vele. Ugyanígy lehetne kezelni az első, autópályán Makó határába érkező kamionost is...”
  • 20. antikos 2011. április 19. 15:28
    „A 43-as felújítása röpke 10 év alatt kész lesz:)”
39 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Önkéntes kerítésfestők Csanádpalotán

Csanádpalota - Mesefigurákkal, kedves gyermekrajzokkal tették barátságosabbá a csanádpalotai Csibész… Tovább olvasom