Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Makón már alig van szabad pavilon

Már csak néhány szabad pavilon maradt a december 10-én, Makó főterén nyitó karácsonyi Aranykapu-vásárra. Eddig szinte csak makói és környékbeli kereskedők jelentkeztek, de a szervezők szeretnék, ha nem kirakodó-, inkább kézművesvásár lenne az idei.
Bár a vasárnapra eső szenteste miatt egy héttel a megszokottnál korábban kezdődik advent, ezért a karácsonyi vásárok szegedi pavilonjait már csaknem teljesen felépítették, Makón idén is csak a karácsony előtti harmadik héten, pontosabban december 10-én nyílik meg az ünnepi vásár – tudtuk meg a piacot vezető Rózsa Istvánnétól. Az Aranykapu területe idén nem változik, helyszíne most is a Széchenyi tér, a szökőkút környéke lesz.

– Elsősorban makói és a környező településeken élő, alkotó kézművesek és a karácsonyi portékákkal foglalkozó kereskedők jelentkezését várjuk, szeretnénk, ha nem kirakodó-, hanem egy jó hangulatú karácsonyi vásár lenne a makói Aranykapu – fogalmazott a vezetőnő. Azt mondta, már csaknem minden pavilon foglalt. A szegedi, és a környező településeken felállított vásárok miatt nem jellemző, hogy Makón és kistérségén kívül máshonnan is érkeznének a Maros-parti városba kereskedők. Ennek ellenére néhány százalékkal emelkedtek a bérleti díjak: a 7 és fél négyzetméteres pavilonért 25, az alig több mint két négyzetméteres házikóért, pedig 15 ezer forintot kell fizetni a tizenhárom napra.

– A vásárban lehetőség lesz a jótékonykodásra, hiszen az egyik pavilonban a népjóléti intézmény munkatársai vállalnak szolgálatot. Az általuk készített ajándékok, dísztárgyak ellenértékéből ugyanis ajándékokat fogunk vásárolni a rossz körülmények között élő családok gyermekeinek, de csomagok készülnek az egyedülálló időseknek is – mondta Rózsáné.

Tavaly a hasonló adományokból 250 csomagot állítottak össze a rászoruló családoknak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajban az ősszel elrakott fokhagyma

A hosszúra nyúlt nyárutó, a napsütés és a magas hőmérséklet kedvezett a kukoricának, de keresztbe… Tovább olvasom