Délmagyar logó

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 19°C | 30°C Még több cikk.

Makóra telepítenék a bioerőművet

Makó, Csanádpalota - Technikai okok miatt biztosan nem épül bioerőmű Csanádpalotán. Hujber Ottó azonban továbbra is a térségben gondolkodik: ha Makón valósulna meg a beruházás, Palotára egy feldolgozótelepet vinne.
Elégtelen műszaki feltételek miatt nem valósulhat meg Csanádpalotán Hujber Ottó tervezett bioerőműve, de a vállalkozó továbbra is vonzónak tartja a térséget, így további lehetséges megoldásokon gondolkodik.
Ismeretes: a vállalkozó növényi tüzelőanyag elégetésével üzemelő erőművet tervezett eredetileg Medgyesegyházára, ám azt népszavazáson elutasították a helyiek az év elején. Ekkor Csanádpalota, majd Pitvaros önkormányzata is felajánlotta, hogy települjön az erőmű a térségükbe. A megvalósíthatósággal kapcsolatos vizsgálatok csak most zárultak le.

– Az erőmű működéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a közvetlen közelében 120 kilowattos transzformátorállomás működjön, ezzel sajnos Csanádpalota nem rendelkezik. Egy ilyen alállomás létesítése csaknem annyiba kerülne, mint maga az erőműprojekt, így más lehetőségek után kell néznünk. Kézenfekvőnek tűnik a megfelelő feltételeket biztosító Makó közelsége, ám a végleges döntést még számos tárgyalásnak és egy népszavazásnak is meg kell előznie – nyilatkozta lapunknak a vállalkozó. Hujber Ottó elmondta: továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az érintett település választásra jogosult lakóinak legalább kétharmada támogassa a beruházást, ez Makó esetén sem kerülhető meg. Amennyiben azonban Makón lehetővé válik a projekt, Csanádpalota sem marad hoppon.

– Értékeljük, hogy elsőként Palota polgármestere, Kovács Sándor jelezte: szívesen fogadnák a beruházást. Így ha Makón megépülhet a beruházás, a faluba egy 7 és fél milliárdos pelletüzemet és depótelepet telepítenének. Ez 50 munkahelyet teremtene.

Olvasóink írták

  • 6. trafo 2008. április 23. 07:53
    „Nem ez a baj. Hanem az, hogy hagyták a falut abban a hitban, hogy náluk lehet az erőmű. hagyták, hogy népszavazással kürtöljék tele és nem szólt, hogy állj, mert nektek ez objektíve nem fog menni. Palotának nem Buzás az országgyűlési képviselője?
    Nincs a kistérségnek polgármesteri fóruma?

    És ezt nem lehet telepíteni?
    Lehet, hogy te tudsz valamit? Buzis=Buzás ?”
  • 5. :) 2008. április 21. 16:32
    „- Az erőmű működéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a közvetlen közelében 120 kilowattos transzformátorállomás működjön, ezzel sajnos Csanádpalota nem rendelkezik.

    Ezt is Buzis nyúlta le? :)”
  • 4. triatlonos 2008. április 18. 14:34
    „Az, hogy lenyúlta egy kicsit erős! Talán megszerezte, kilobbizta, igazmondásával magáévá tette, ezek a kifejezések alkalmasak erre a helyzetre. Már csak a palotai polgármester véleményére lennék kiváncsi, hogy Ő ezt a helyzetet hogyan reagálja le.”
  • 3. bentfentes 2008. április 17. 21:22
    „Én figyelmeztettem anno a polgármestert, hogy ezt már Buzás lenyúlta. A nevemhez híven az infó bejött. Az üzem az ipari parkba települ és a gumigyárral határos lesz.”
  • 2. Kért Elek 2008. április 17. 13:31
    „Igen- igen ezt már valaki megjósolta a palotai hozzászolások között.

    Az épületek tervei a makóna irodában fog elkészűlni? Makón csak olyan beruházás lehet, amelyben a Makóvecz úr is érdekelt. Vagy nem?”
  • 1. lokálpatrióta 2008. április 17. 10:46
    „Lám, lám! Megint egy népszavazás. Helyes.
    A TB ügyében ugyis lesz egy, a bioerőmű kérdését is meg lehet kérdezni ezen és akkor a fürdő ügyét is ki lehet írni. Így ez nem okoz többletköltséget.
    Nem értek egyet azokkal , akik szerint az emberek megkérdezése "fölöslegös", mégha pénzbe is kerül. Ha ezt nem teszi meg a város vezetése a döntések előtt, akkor az emberek megteszik utánna helyettük.
    Ez a beruházás szerintem kedvező. Nem kell aggódni a termelők hiánya miatt, mert a nagylaki és a mezőhegyesi kendergyár számára is megoldható volt a kender termelése. Ezek kiesése amúgy is vákumot teremtett.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A civileknek is kevesebb jut Makón

Makó - Miközben a támogatási igény nem csökken, idén egymillió forinttal kurtította meg a makói önkormányzat azt a keretet, amellyel civilszervezetek, alkotócsoportok, művészek tevékenységét és külkapcsolatait igyekszik segíteni, két pályázat révén. Tovább olvasom