Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Makót népszerűsíti a Makoládé

Makó - Makoládé a neve annak a marcipános bonbonnak, amely az épülőben lévő Hagymatikum Fürdő ihletésére született a Maros-parti városban. Ötletgazdája, Berényiné Joó Erzsébet makói művészek, mesteremberek közreműködésével alkotta meg.
Berényiné Joó Erzsébet nem cukrász: már nyugdíjas, a városban közönségszervezőként ismert, korábban adminisztratív munkakörben dolgozott – most viszont kitalált egy édességet, amely reményei szerint kedvelt makói szuvenír lesz. A Makoládé ötletét onnan kapta, hogy sokfelé járt turistaként itthon és külföldön, s mindenütt azt tapasztalta: emlékbe többnyire csak afféle porfogókat vihet haza vagy ajándékba az ismerőseinek az ember. Úgy gondolta, egy jellegzetes finomság kedvesebb ajándék lehet, hiszen az édességet mindenki szereti.

A Makoládé tulajdonképpen marcipános bonbon. Kívül csokival van leöntve és törökmogyoróval megszórva, a belsejében pedig fahéjas nedűben áztatott aszalt szilva lapul. Ami igazán különlegessé teszi, az a formája, amely a Hagymatikum kupoláit idézi. A díszes dobozban, amely ugyancsak kupolát formáz, 6 szem van belőle Az ötlet tavaly tavasszal, az épülő fürdőt látva jutott eszébe; a díszdoboz megtervezésére Oláh Nóra grafikusművészt, a kivitelezésre Fritscné Ács Andreát kérte fel, maga az édesség pedig Papp Róbert cukrász kézművesalkotása – valamennyien makóiak. Hogy a nevét miről kapta, szinte elmagyarázni sem kell: benne van Makó, sőt az új fürdő tervezője, Makovecz Imre is. A termék levédetése folyamatban van.

Berényiné Joó Erzsébet és büszkesége, a Makoládé. A szerző felvétele
Berényiné Joó Erzsébet és büszkesége, a Makoládé.
A szerző felvétele

A „Fürdőzzünk az ízekben!" szlogennel népszerűsített Makoládét a Hagymatikum biztosan árusítani fogja, de szó van arról, hogy esetleg a Tourinform-iroda és ajándékboltok is forgalmazzák majd. Ötletgazdája gondolkodik azon, hogy esetleg kisebb, 3 vagy 1 szemes kiszerelésben, illetve nagyobb, a fürdő fotójával is díszített kiszerelésben, esetleg más ízekben is forgalomba hozza később. Ami biztos: reprezentatív ajándékként máris népszerű, többek között a képviselő-testület tagjai kaptak belőle.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. galuska 2012. január 27. 10:41
    „31. a fürdő előtt nincs direkt parkoló, oldalt a régi rendőrség utcájában, egy kicsit gyalogolni kell”
  • 31. citrom01 2012. január 26. 12:45
    „Fiuk! Valaki nem segítene parkoló helyet találni a fürdő előtt? Nem gondoltam volna ,hogy mindig ennyien lesznek.”
  • 30. dédi8 2012. január 26. 12:27
    „Palincs csoki=palincsoki
    A palincs gyermekkorom kedves játéka. Felnőtt fejjel kellett megtapasztalnom, hogy sehol máshol az országban nem használják ezt a szót.
    Dikkölő, bigecs, kátyilló stb. hasonló szavak.
    A gerillamarketing nem azt jelenti, hogy néhány kiskosztümbe bújt, friss diplomás kommunikációszakon végzett munkatárs összedugja a fejét egy munkareggelin. Esetleg egy bréjsztormingszessönön. A fülem ketté áll ezektől az amerikai hülyeségektől. Attól nem lesz senki értelmesebb, ha egy-egy tímértekezleten előkerül a rózsaszín plüssállat.”
  • 29. 3évesférfi 2012. január 26. 11:44
    „25. vip007: Jó, hát ezen az alapon olyan neveket is adhattak volna, mint hogy Dikkölő Fürdő vagy hogy Bigecs Csoki, annak is visszhangja lett volna.”
  • 28. 3évesférfi 2012. január 26. 11:40
    „27. haggy-ma: Ja, hogy neked személyes problémád van vele? Az sajnos a lőtéri kutyát nem érdekli, semmi köze a csokoládéhoz.”
  • 27. haggy-ma 2012. január 26. 11:34
    „24.
    NEM ÁSKÁLÓDIK ...!!!
    Ezzel azért vitatkoznék .

    25.
    De,a legkomolyabban gondolom.”
  • 26. nezdcsak 2012. január 26. 10:04
    „8,11 LÁJK”
  • 25. vip007 2012. január 26. 08:50
    „Hagymatikum, Makoládé? Nos, ízlések és pofonok, kinek tetszik, kinek nem, ez szubjektív. DE eddig több száz hozzászólás volt ebben a témában, tehát nem lehet mellette elmenni szó nélkül. Márpedig ez a cél. Véleményem szerint már lehet, hogy többen tudják az országban, hogy hol van a Hagymatikum, mint pl az Erzsébet fürdő. Ebből a szempontból szenzációs a névadás, nem olvad bele a szürkeségbe.

    A csokival egy baj van: nem én találtam ki.

    22. haggy-ma 2012.01.26. 04:38
    Ezt te se gondolod komolyan!”
  • 24. EPERKE 2012. január 26. 07:19
    „MENNYI IRÍGY EMBER ÉL ERREFELÉ!!!!ÉN,MINT CSOKIIMÁDÓ,BIZTOSAN FOGOK VENNI ÉS ÉRTÉKESEBBNEK TALÁLOM MINDENFÉLE GICCSPARÁDÉ-PORFOGÓNÁL!!!"HAGGY-MA""NAK A VÉLEMÉNYÉVEL PEDIG NEM ÉRTEK EGYET,INKÁBB ANNAK ÖRÜLÖK,HOGY VÉGRE EGY NYUGDÍJAS,AKI NEM AZ SZTKBA JÁR ÉS NEM PANASZKODIK FOLYTON ÉS NEM ÁSKÁLÓDIK ...!!!INKÁBB ILYEN JÓPOFA DOLGOT TALÁLT KI!SZURKOLOK NEKI ÉS A TÖBBIEKNEK,AKIK HOZZÁADTAK VALAMIT!”
  • 23. makovaros 2012. január 26. 06:55
    „Szerintem jó ötlet, nekem tetszik is a név.”
  • 22. haggy-ma 2012. január 26. 04:38
    „A néninek, az Ő korában értelmesebb dolgokon kellene törni a fejét!”
  • 21. manstein 2012. január 26. 00:53
    „Makó városát feljelenteném a magyar nyelv ellen előre megfontolt szándékkal folytatólagosan és különös kegyetlenséggel elkövetett terrorcselekmény elkövetése miatt. Előbb a Hagymatikum, most meg ez...”
  • 20. Pierre_Quatre 2012. január 25. 23:15
    „A név még mindig egy fokkal jobb, mint a Hagymamás bohóckodás, és ezt legalább ingyen találta ki az illető & nem próbálta meg eladni komoly marketingtevékenységként... a csoki biztos finom, az ötlet egyébként jó, de azért ne higgyük azt h feltaláltuk a spanyolviaszt, kiköpött ugyanilyen csomagolásban árul például édességet a Latin Negyed Szegeden ezer éve, ők meg vélhetőleg nem a makói fürdőt akarták megjeleníteni...”
  • 19. Anyádlóháton2 2012. január 25. 22:14
    „Besenyő Pista bácsi jut erről eszembe.
    "Nooormális! Hát ez hülyeség kérem! Jajj kérem.....még hogy Makoládéééé! Ez akkora hülyeség kérem, mint az, hogy Hagymanó!"”
  • 18. dublin 2012. január 25. 22:07
    „a távolból is figyelem, mi történik szülővárosomban ... háát ... nálam már a Hagymatikum név is kicsapta a biztosítékot, és akkor még nem is sejtettem, mi vár rám az elnevezésekkel ... itt is érvényes lehetne az, hogy néha a kevesebb több ... nem kellene mindenre ráerőltetni a hagymát, Makoveczről nem is beszélve ...némi prakTIKUM is befolyásolhatná a névadást, még mielőtt nevetségessé válik az egész imázsteremtő kezdeményezés ...”
  • 17. Iceflower 2012. január 25. 22:02
    „A helyes beszédkultúra kialakítására törekszünk a jövő nemzedékét illetően. Ez a "makoládé" szó??? egyszerűen bugyuta , erőltetett , nevetséges és primitív. A csokoládé , az csokoládé.Talán egy jelzős szerkezetet megért volna...Így csúfolják meg és teszik tönkre csodálatos magyar nyelvünket! Szegény Kazinczy!!! Miyen szerencsés , hogy ezt már nem élte meg!”
  • 16. 3évesférfi 2012. január 25. 20:59
    „14. scott1: Szerintem meg pontosan ugyanolyan BÉNA név, mint a hagymás hülyeségek, tökéletesen ugyanaz a kategória.
    A csoki biztos finom, jól is néz ki, szép a csomagolás.”
  • 15. szatyi 2012. január 25. 20:51
    „Inkább a tradicionális hagymatermesztéssel kellene foglalkozni!”
  • 14. scott1 2012. január 25. 20:24
    „Szerintem meg igenis egy jó ötlet és kimondottan szép küllemre is, látszik, hogy magánkezdeményezés. A város ötletelő csapata ezt valószínűleg Hagymanna néven forgalmazná hagyma, víz és iszap ízben...”
  • 13. kgb696 2012. január 25. 20:20
    „Voltam a fürdőbe s csak egy szó van rá ami kifejezi! ez a szó a Pazar! jelzem voltam a szegediben az gyopárosiban a kiskunmajsaiban, a mórhalmiban és a gyulaiban.. ár/érték arányban messze a makói viszi a pálmát..
    lehet viccelni a sok hagymával de a makoládé is nagyon finom volt szerencsém megkóstolni...
    finom csoki mogyoróba mártva a közepén marcipán és aszat szilva vagy mogyoró.... szenzációs..:)”
32 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

25 milliót utalt a magyarcsanádi polgármester

Már a térségi szennyvíz-csatornázási társulás számláján volt a magyarcsanádi önkormányzat szennyvízberuházáshoz szükséges 25 milliós önereje, amikor a helyi testület jóváhagyta kedd délután a pénz átmozgatását. Tovább olvasom