Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Martonosi György az árverseny finiséről

Rendre megnyerték az árversenyt a magyar élelmiszerekkel szemben a velünk együtt csatlakozott országok gazdáinak árui, mert az ő kormányaik belátták, hogy az unióban a támogatások versenye folyik – mondta a minap Martonosi György Makó térségi országgyűlési képviselő a parlamentben.
Nemcsak az időjárásnak, de a hanyag kormányzati munkának is köszönhető, hogy 2004 az agrárium szomorú éve volt – fogalmazott lapunknak Martonosi György a makói kistérség országgyűlési képviselője. A Fidesz-MPSZ politikusa a parlamentben is fölvetette azokat a problémákat, amelyeket a gazdák mondtak el neki. A képviselő szerint az állam megrövidítette a megígért támogatásokat. Először a hektáronként nyolcezer forintos támogatási előlegre 4 százalékos banki kezelési költséget róttak ki, ezt követte, hogy a fennmaradó 11 ezer forintos összeget kilencezresre csökkentették, harmadikként pedig a mezőgazdaság támogatására szánt 338 milliárdos keretből mindössze 270 milliárdot használtak fel, a többit elvették.

Kár, hogy nem sikerült kiépíteni a mezőgazdasági termékek forgalomba kerülését és a támogatások elosztását szabályzó intézményrendszert sem. Ez azt eredményezte, hogy az európai árversenyből hazánk termékeivel szemben győztesen kerültek ki a velünk együtt csatlakozott Lengyelország, Csehország és Szlovákia élelmiszeripari árui.

– A nálunk sikeresebb közép-európai országok belátták, hogy nem a termékek, hanem az agrártámogatások versenye folyik az EU-ban – véli a képviselő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tárlattal tért haza Hofecker Angéla

Első önálló kiállítását a művészi szárnybontogatás városá- nak, Makónak ajánlotta a jelenleg… Tovább olvasom