Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Martonosi György Maroslelén indul

A választási készülődés eddigi talán legmeglepőbb fordulata Makón az, hogy bejelentette indulását a volt parlamenti képviselő, Martonosi György – aki nem a városban, hanem Maroslelén szeretne polgármester lenni. Személyes kötődése nincs a faluhoz, ám úgy gondolja, programja enélkül is elég vonzó és hiteles lesz a leleiek számára.
A makói fideszes politikus a szórólapjával. Több községben is kérték, hogy induljon Fotó: Szabó Imre
Két cikluson keresztül honatya volt – 1998-tól 2002-ig mint a Fidesz listájáról mandátumot szerzett, 2002-től 2006-ig pedig egyéni mandátummal rendelkező makói képviselő – most pedig polgármester szeretne lenni Martonosi György. Ám nem lakóhelyén, Makón, hanem a várostól tizennégy kilométerre lévő Maroslelén. A Fidesz választókerületi elnöke egyébként Makón egyszer, 2002-ben már próbálkozott – akkor alulmaradt Buzás Péterrel szemben. Az egykori parlamenti képviselő döntése sokakat meglepett, hiszen úgy tudni, nincs személyes kötődése a Makó és Hódmezővásárhely között félúton lévő faluhoz. Martonosi György lapunknak elismerte: bár a faluban sok barátja, ismerőse van, személyesen valóban nem kötődik a faluhoz.

Hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte ez nem feltétlenül fog hátrányt jelenteni vetélytársaival szemben. Nem maroslelei lakos, ám tíz perc alatt a faluba tud utazni, ha kell, és ez nem nagyobb távolság, mint Makó egyik végéből a másikba autózni. A falut ráadásul jól ismerte eddig is, hiszen képviselőként gyakran megfordult ott. Amióta jelöltségéről véglegesen döntött – két hete – , azóta hetente kétszer, kedden és pénteken délután háromtól hatig fogadóórát tart a civil házban. Ajánlószelvényt is gyűjtött. A szükséges mennyiségű kopogtatócédulával egyébként már rendelkezik, de azokat még nem adta le.

Hogy miért nem Makón indul, és miért épp Maroslelén? Mint fogalmazott,
Szőnyi még gondolkodik

Maroslele jelenlegi polgármestere, Szőnyi Erzsébet még gondolkozik rajta, hogy októberben ismét induljon-e a polgármesteri tisztségért – mindenesetre sokan keresik meg, hívják fel, és biztatják. Martonosi György indulásával kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, annyit azonban elmondott: tisztességes gesztusnak tartja, hogy a volt honatya személyesen felkereste és tájékoztatta őt szándékáról. A falu élén huszonhat éve álló Szőnyi Erzsébet azt reméli, a kampányt Maroslelén nem a sárdobálás, a mocskolódás jellemzi majd.  
úgy látta, hogy Makón inkább egy olyan, a civil szférát is megmozgató jelöltre van szükség, mint Márton Imre, aki mögé a Fidesz a városban felsorakozott – a tavaszi alacsony részvétel azt jelzi, a pártok jelöltjei csak saját szavazótáborukat tudják megmozgatni.

Maroslelén ugyanakkor természetesen nem függetlenként, hanem a Fidesz színeiben indul. Ha másként tenne, nem lenne tisztességes – mondja. A parlamenti választás időszakában több faluból keresték meg a Fidesz-tagok, szimpatizánsok, hogy októberben legyen a polgármesterjelöltjük. Ha elnyeri a képviselői mandátumot, nemet mondott volna mindenkinek, mert az a feladat egész embert kíván. Ám a dolgok másként alakultak.

Többek között azért éppen a marosleleiek felkérését fogadta el, mert úgy tudta, a falu jelenlegi vezetője, Szőnyi Erzsébet már nem akarja újra jelöltetni magát – márpedig nem szeretett volna olyan polgármester ellen indulni, akivel eddig képviselőként együtt dolgozott.

Arról, hogy mit gondol, milyen esélyei lehetnek, egyelőre nem akart nyilatkozni – szerinte korai erről beszélni. Mindenesetre úgy gondolja, nem példa nélküli, hogy olyasvalaki kerül egy falu élére, akinek korábban nem volt hozzá erős személyes kötődése. Azt reméli, az az alternatíva, amit kínál, ettől függetlenül is vonzó lesz, a falvak érdekében végzett parlamenti munkája pedig teszi ezt annyira hitelessé, hogy méltó legyen a marosleleiek bizalmára. Tudomása szerint egyébként négy-öt ellenfele lesz a versengésben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Skizofrén betegtől rettegnek a lakók

Súlyos pszichés betegséggel küzdő fiatalember keseríti meg egy makói lakóközösség életét, legalábbis… Tovább olvasom