Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

Másfél kilométert tett meg kínok között a lány

Sokkoló részletességgel írták le megmentésének körülményeit azok, akiktől a megkötözött, megerőszakolt, benzinnel leöntött és felgyújtott 18 éves magyarcsanádi Pénzes Henrietta segítséget kért. Egy szemtanú azt állítja, csütörtök hajnalban egy autó fényeit is látta a közelben. A gyanúsított 15 éves makói K. András továbbra is hallgat.
Ludányi Mihály: A teherautó platójára segítettük föl az iszonyatos fájdalmaktól gyötört, megégett lányt. Fotó: Karnok Csaba
– Előbb többes számban beszélt. Láttam, iszonyú fájdalmai vannak. A szavakat nagyon-nagyon nehezen tudta kiejteni, de azért mégis érthetően azt mondta: segítsenek, elraboltak, megkötöztek, megerőszakoltak, lelocsoltak benzinnel és meggyújtottak. Amikor rákérdeztem, tudja-e, hogy kik voltak, akkor már egyes számot használt. Azt mondta, egy fiatal, vékony cigány fiú volt, nem ismerte, robogóval mentek oda, ahol megkötözte, megerőszakolta, leöntötte benzinnel és meggyújtotta. Arról, hogy miért tette ezt vele, nem beszéltünk – emlékezett vissza Erzsi a csütörtökön reggel történtekre.

A fiatal asszony, a férje Tibi, valamint Ludányi Mihály és még vagy öten, idősebb és fiatalabb nők és férfiak részletesen, egymást kiegészítve mondták el, hogy mi történt öt napja, reggel fél kilenc körül Makótól néhány kilométerre, a királyhegyesi úton, amikor megpillantottak egy mozogni alig tudó, a felismerhetetlenségig összeégett, segítségért könyörgő – mint kiderült – lányt.

Hagymát szedtek. Tibi és egyik társa az úthoz közel, a többiek beljebb.
– Váratlanul, egyik pillanatról a másikra bukkant fel széttett karokkal és lábakkal. Arca felismerhetetlen volt. Csak egy viszonylag ép bugyi volt rajta, karján ruhadarabok lógtak cafatokban, a húsa több helyen is kilátszott. Azt kiabálta, ha azt egyáltalán kiabálásnak lehet nevezni, hogy „Segítsenek! Segítsenek!". Első pillanatban nem is tudtam, hogy mi történt vele. Azt hittem, kutyák támadtak rá és marták meg – mondta beleborzongva Tibi, aki egyébként évtizedek óta ismeri az áldozat családját.

Ludányi Mihály, Gavallér Tibor és Gavallér Erzsébet. Tőlük kért segítséget a megégett Henrietta. Fotó: Karnok Csaba
Felesége, a már említett Erzsi ugyanott és ugyanakkor szülte meg kislányukat, mint ahol és amikor Henrietta született. A férfi azonnal odakiabált a többieknek, hogy gyorsan hívják a mentőket. Mindenki abbahagyta a munkát, megindultak kifelé. Ludányi Mihály előkapta a telefonját, mivel ő szemüveg nélkül nem nagyon látja a számokat, odaadta Erzsinek, a nő végül mégis saját mobilján hívott segítséget. A 104-et tárcsázta, a szegedi mentőállomás jelentkezett. Gyorsan elhadarta, hogy miért és kinek kér segítséget, elmondta, hol vannak, kérte, siessenek.

– Nem tudtuk ki, fiú-e, lány-e, nem tudtuk, hogy mi történt vele, de azt láttuk, hogy borzasztóan összeégett és iszonyú fájdalmai vannak. Folyamatosan azt ismételgette, segítsünk, segítsünk. Nem mertük megérinteni, mert nem akartunk még nagyobb fájdalmat okozni. Mondtuk neki, jön a segítség, elindulunk a város felé, próbáljon beülni a teherautó fülkéjébe, de nem tudott, túl szűk volt a hely. Végül a platóra kapaszkodott fel, a fenekére le tudott ülni, az volt az egyetlen ép testrésze – mondta Erzsi.

Autó is járt a helyszínen?

Veszelovszky Sándor azt állítja, hogy a bűncselekmény időpontja körüli időben, a hajnali órákban látott egy autót, ami annál a pontnál állt meg, ahol valószínűleg Henriettát megerőszakolták és meggyújtották.
– Egy autó lámpáit láttam, ott megállt, majd visszafordult. Ez kis idő múlva megismétlődött – mondta a férfi, aki a királyhegyesi úti tanyájából látta mindezt, de akkor ennek még nem tulajdonított jelentőséget.

A teherautó elindult Makó felé. A járművet Ludányi Mihály vezette, a pokoli kínokat átélő lány mellé Erzsi ült fel. A nő folyamatosan beszélt hozzá, tartotta benne a lelket, nem akarta, hogy a lány elveszítse az eszméletét. Megkérdezte a nevét, mit csinál, dolgozik-e vagy tanul, mi volt nála, hol lakik, kik a szülei. A lány minden kérdésre válaszolt. Közben a mentősök is érdeklődtek, azt kérdezték, hol járnak, milyen sérülései vannak a lánynak.

– A mentősök megengedték, hogy egy kis vizet adjak Henriettának. Pár cseppet ivott. A száját is alig tudta kinyitni a fájdalomtól, ajkai összeégtek, nyelve fekete volt – mondta Erzsi.
Henrietta csuklóját és lábát vastag műanyag zsinórral kötözte össze a támadója. A „bilincsek" beleégtek a húsába.
A mentők nagyon hamar megérkeztek, a lány, mielőtt elveszítette az eszméletét, még velük is tudott beszélni.

Mint azt már megírtuk, a lányt a makói ipari parknál a mentőautóból áttették a Szegedről érkező rohamkocsiba, azzal szállították előbb Szegedre, majd onnan mentőhelikopterrel Budapestre.

Muki beszélni fog?

– A család nem hisz Muki kizárólagos bűnösségében. Neki nincs motorja, robogója, ha ilyet használt, kaphatta valakitől, akár Norbitól is, neki, úgy tudjuk, van – mondta a bűncselekmény egyetlen gyanúsítottjának, az előzetes letartóztatásban lévő 15 éves K. Andrásnak a nagybátyja. Restás József megjegyezte: továbbra sem hiszik, hogy Muki ilyet tudott volna tenni, pláne nem egyedül. A férfi felesége hozzátette, abban biztosak, hogy a fiú egy idő után vallomást fog tenni, majd elmondja, hogy mi történt múlt héten csütörtök hajnalban.
Norbi (S. N.) Henrietta barátja, állítólag ő kérte meg Mukit, hogy vigye haza a lányt.

– Másnap lemértem, hogy onnan, ahol felgyújtották, hány métert tett meg pokoli kínok között Henrietta – mondta Ludányi Mihály. – Pontosan másfél kilométert. Ha nem talál ránk, mert ő talált ránk, nem mi őrá, akkor... De erről ne is beszéljünk.

Erzsi, Tibi és Ludányi Mihály mellett a többiek is azt mondták, látszott, a lány az életéért küzdött és iszonyúan szenvedett. Mindannyian úgy vélték, Henrietta támadója készülhetett a szörnyű tettre, olyan madzagot, amikkel megkötözte, valamint benzint, senki sem visz ok nélkül magával. Egyébként a lány elmondta, hogy volt szemüvegje, telefonja, arany ékszerei. Hogy értéktárgyaival mi lett, senki nem tudja.

Tegnap este Henrietta édesapja, Pénzes Sándor érdeklődésünkre elmondta: lányát megműtötték és további beavatkozások előtt áll.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A világjáró makói nyelvtanár fotói

Ha valaki a mostani kánikulában római kirándulásra vágyik, nem kell messzire utaznia: elég csak… Tovább olvasom