Délmagyar logó

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -3°C | 4°C Még több cikk.

Máshová költözött az extrémsport-pálya

Már nem háborog a szomszédság a makói extrémsport-pálya miatt: a gördeszkázásra, korcsolyázásra, kerékpározásra alkalmas létesítményt elköltöztették a Hollóssy Kornélia úti sportpályáról. Most az Aradi utcán, a város határában található – ez viszont a fiataloknak nem tetszik.
Az Aradi utcai pálya – használói szerint – nem a legideálisabb megoldás Fotó: Gyenes Kálmán
A három és fél éve átadott makói extrémsport-pályáról az utóbbi két esztendőben gyakran írtunk – többnyire azért, mert a környék lakói, különösen a közvetlen szomszédok tiltakoztak ellene. Az egykori kézilabdapályán álló, ötmillióból vásárolt pályaelemek környékén ugyanis állandó volt a zaj.

Bár a létesítmény egy évvel ezelőtt a közművelődési kht. kezelésébe került, és ennek köszönhetően a hangos zene, a szemetelés megszűnt, sőt állandó felnőtt felügyelő is került, az alapprobléma minden jó szándék ellenére megmaradt: a gördeszkázás, korcsolyázás, biciklizés önmagában is nagy zajjal jár. A panasz jogosságát szakemberek mérései is igazolták, ezért az önkormányzat megpróbált valamilyen megoldást keresni a problémára. A legtöbbet minden bizonnyal a körzet önkormányzati képviselője, Kiss Béláné igyekezett tenni az ügyben. Felmerült a hangszigetelés lehetősége – erről azonban kiderült, hogy bár igen költséges, a gondot csak csekély részben orvosolja. Szóba került a létesítmény elköltöztetése is. Ehhez végül helyszínt is sikerült találni, így a makói extrémsport-pálya immár az Aradi utca legvégén, a város határában, az egykori FÉG-gyár melletti kézilabdapályán található meg. A hivatalos átadás ugyan csak április 15-én lesz, a gyerekek azonban máris használják.

A kerekek csattogása itt már senkit sem zavar, az új helyzettel viszont a fiatalok elégedetlenek. Ottjártunkkor öten-hatan gördültek a pályán. Egyikük, a tizenöt éves Tóth Béla elmondta, hogy a pálya nagyon messze van a városközponttól, az aszfalt pedig gyengébb, repedezett. Köré gyűlve a többiek is sorolták panaszaikat: nincs öltöző, zuhanyozó, este világítás, ha pedig valamelyikük elesne, megsérülne, bizony nehezen juthatna itt, a város peremén segítséghez. A makói jegyző, Bánfi Margit megkeresésünkre mindezzel kapcsolatban elmondta: az Aradi utcai elhelyezés egyelőre hosszú távú megoldásnak tűnik, mert nem találtak jobb helyet a pályának – ám továbbra is szívesen fogadják az új ötleteket. A nyitásig mindenesetre igyekeznek minden lehetőt megtenni annak érdekében, hogy a sportolni vágyó gyerekek megfelelő körülmények között hódolhassanak szenvedélyüknek.

Igyekeznek például megoldani a felnőtt felügyelet biztosítását. Megjegyezte ugyanakkor: a belvárosba nem költöztethetik vissza a pályát, mert minden bizonnyal újrakezdődne a korábbi lakossági tiltakozás. A hasonló létesítményeket másutt is így helyezik el – érvelt a jegyző, hozzátéve: a pályáig kerékpárút vezet, és autóbusz is jár.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Békés vasárnap a legkisebb faluban

A megye legkisebb falujában, a négyszáznyolcvan lelkes Kövegyen csendes kampány után, békésen… Tovább olvasom