Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Még nem döntöttek a palotai bioerőműről

Csanádpalota - Hujber Ottó még nem határozott arról, hogy hol szeretné megvalósítani bioerőművét, amelynek ötletét Medgyesegyházán elutasították, Csanádpalotán viszont örömmel fogadnák. Döntés a jövő héten várható.
Egy hónappal ezelőtt Hujber Ottó vállalkozó, a tervezett és végül elutasított medgyesegyházi bioerőmű-projekt vezetője lapunknak azt nyilatkozta: néhány héten belül eldől, hogy a projekt helyszínének jelentkező Csanádpalotán építsék-e fel a létesítményt. Döntés azonban egyelőre nem született, Kovács Sándor, a község polgármestere elmondta: a tervek szerint a jövő héten tárgyalnak a koncepció véglegesítéséről.

– A napokban tárgyaltam Hujber Ottóval, aki jelenleg Indiában tartózkodik, végleges eredményt akkor még nem tudott mondani, de nagyon reménykedünk. A faluban is sokan szurkolnak annak, hogy a község határában épülhessen meg a több mint száz munkahellyel kecsegtető beruházás. Aggályoskodó, vagy a projektet ellenző véleménnyel eddig nem találkoztam. Mindemellett továbbra sem tettünk le a tervünkről: népszavazást fogunk kezdeményezni arról, hogy a község lakói valóban akarják-e az erőművet – fogalmazott Kovács Sándor. A polgármester közölte: a népszavazás előkészületeibe csak akkor foghatnak bele, ha a vállalkozó a falu mellett dönt, hiszen ez számos kötelezettséggel jár.

Megtudtuk: a népszavazás előkészítése három-négy hetet vesz igénybe, így leghamarabb május elején voksolhatnak a palotaiak. Az önkormányzat kezdeményezésére egyébként sokkal gyorsabb a folyamat hivatalos átfuttatása, mintha a szavazópolgárok kezdeményeznének népszavazást.

Olvasóink írták

  • 3. kinnfektes 2008. március 28. 21:20
    „Bizonyám!
    Az alapkő már ott van Makón az ipariparkban!
    Csak le kell tenni!
    Jó éjt.”
  • 2. Kért Elek 2008. március 28. 13:37
    „A népszavazás eredméne. : A palotai lakosok megszavazták az erőmű megépítését.”
  • 1. benfentes 2008. március 28. 13:37
    „Kedves Polgármester Úr!
    Nem egyeztettek a térségi polgármesteri fórumon? Nem érzékelte, hogy Buzás ön alá vág?
    A gumigyárban eldöntött tényként kezelik, hogy az erőmű Makóra, az ipari parkba települ. A gumigyár gőzt fog vásárolni az erőműtől. Az ipari park területét az önkormányzat kiterjesztette a gumigyár határáig. Erről már döntött a képviselő testület legalább 2 hónapja. Szóval minden arra utal, hogy a háttérben folyik az önök projektjénekfúrása.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötven éve Rózsika volt a szépségideál

Csanádpalota - Ő kapta a második legtöbb szavazatot a Falusi Vasárnap 1958–59-es országos… Tovább olvasom