Munkatársunktól - Délvilág napilap - 2010.10.13. 11:33
Mint megírtuk, a faluban már október 3-án, a választás napján jelezte valaki, hogy súlyos kampánycsendsértés történt: egy ismeretlen az egyik szavazókör épülete előtt cédulákat osztogatott cigány kisebbségi képviselőjelöltek nevével. A helyi választási bizottság meg is állapította a kampánycsendsértést, ám ettől függetlenül kihirdette a választás eredményét is. Ez utóbbit kifogásolva fordult egy helyi lakos a területi választási bizottsághoz azzal, hogy a kampánycsendsértés nagymértékben befolyásolta a végeredményt. A területi választási bizottság új választást írt ki.
Ugyanakkor valaki ezt a döntést is megtámadta a Csongrád Megyei Bíróságon, amely viszont rámutatott, hogy a törvény kampánycsendsértés esetén nem ad lehetőséget a választási bizottság eredményt megállapító döntése elleni fellebbezésre, tehát a területi választási bizottság a törvénnyel ellentétes határozatot hozott – tájékoztatta lapunkat Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese, szóvivője. Mivel a megyei bíróság döntése jogerős, új választás nem lesz, a végeredményt megállapító eredeti határozat az érvényes.