Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Megszűnt a makói Hagymakutató Állomás

Makó - Megszűnt a makói hagyma fajfenntartásával, a vetőmag előállításával foglalkozó Hagymakutató Állomás. Feladatait egy mezőkovácsházi cég veszi át, amely ígéri, jó gazdája lesz a makói fajtáknak.
Több mint ötven év után immár nem a makói Hagymakutató Állomás foglalkozik a makói hagyma fajtafenntartásával, a fémzárolt vetőmag előállításával és forgalmazásával, hanem egy hasonló profilú mezőkovácsházi cég. Az állomás egyébként – története során különböző nevekkel és különböző intézmények részeként – 1953 óta működött, alapítását pedig maga Erdei Ferenc kezdeményezte. A legutóbbi időkben a Gabonatermesztési és Kutató (GK) Kht. égisze alatt folytatta tevékenységét. Nyolc évvel ezelőtt megírtuk, hogy az állomás megmentése érdekében a város is áldozatot vállalt. Tavaly aztán – erről is beszámoltunk – kiürítették a kutató makói központját, megpróbáltak vevőt keresni rá, a vetőmag-előállítást pedig a GK kiszombori telephelyén folytatták. Kutatásra akkor már nem volt pénz.

Az állomást megszüntette a gabonakutató, tevékenységét pedig egy úgynevezett fajtahasználati szerződés keretében átadta a Békés megyei Hort Seed Kft.-nek. Ez a gyakorlatban többek között azt jelenti, hogy a forgalmazott vetőmagból befolyt bevétel 15 százalékát fajtahasználati díjként a fajtatulajdonos GK kapja. Az állomás vezetője, Barnóczki Attila nyugdíjba ment, ahogyan felesége is, nyugdíj mellett mindketten szaktanácsadóként és mezőgazdasági igazságügyi szakértőként dolgoznak tovább. Rajtuk kívül egy fizikai dolgozó állt alkalmazásban az állomáson – ő is nyugdíjba vonult, utcára tehát senki sem került. Barnóczki Attila lapunknak úgy nyilatkozott: szerinte megnyugtató módon rendeződött a makói hagyma sorsa, jó kezekbe került, miután a gabonakutató kénytelen volt felszámolni az állomást. A kutató Justh Gyula utcai épületegyüttesét egyébként jelenleg a térségben gázkitermelést folytató TXM Kft. bérli, raktárként használja.

A hagymakutató állomásból az épület maradt meg Makón. Most a gázkutatók bérlik. Fotó: Segesvári Csaba
A hagymakutató állomásból az épület maradt meg Makón. Most a gázkutatók bérlik.
Fotó: Segesvári Csaba

A mezőkovácsházi Hort Seed Kft. vezetője, Varga Sándor azt mondta: az állomással korábban is együttműködtek sok mindenben, az ott dolgozó szakembereket jól ismerik, és számítanak rájuk a továbbiakban is, de a nagy tapasztalatokkal rendelkező cég szándékai szerint jó gazdája lesz a hungarikumnak tekintett makói fajtáknak. Hangsúlyozta: ezek nevükben is makóiak maradnak, genetikai tartalmuk úgyszintén változatlan lesz. Mi több, szeretnének pénzt áldozni arra, amire az utóbbi években nem jutott, nevezetesen az állomáson kifejlesztett új fajták piaci marketingjére és a további kutatásokra. Fő feladatuknak természetesen a vetőmag-előállítást tekintik.

Maradnak a Dél-Alföldön

A jövőben a vetőmag-előállítást már nem Makó környékén végzik. Varga Sándor, a Hort Seed Kft. vezetője ugyanakkor hangsúlyozta: továbbra is a Dél-Alföldön maradnak, különböző településeken, termelőhelyeken végzik majd a vetőmag-előállítást. Ez a fajtafenntartás szempontjából is praktikus megoldás, mert fokozza a biztonságot. Varga azt ígéri, garantált minőségű, magas biológiai értékű, fémzárolt vetőmagból biztosan lesz elegendő most és a jövőben is.

Olvasóink írták

  • 3. fleto666 2008. november 29. 13:02
    „greencat azért nem mondanak le mert hülyék lennének,a semmiért te vagy én szintén felvennénk a pénzt,második kérdésedre szerinted ezeket mennyire foglalkoztatja az őstermelők sorsa,lóvé zsebbe kész többet a szocikat a kutya nem válassza meg addig meg még jól tele kell tömni a zsebüket,bár mi áron akár jogtalan adóbehajtásokkal is amit az egyik ismimmel el is játszottak,egyébként meg ha az önkormányzatban csinálnátok egy családfát meglepődnétek kinek a kije hol "dolgozna" elviekben!”
  • 2. greencat 2008. november 28. 23:15
    „Itt a makói képviselők, vajon miért nem mondanak le a "tiszteletdíjukról"?? És az őstermelőknek miért kell iparűzési adót fizetniük, mikor nem is vállalkozók??? Ha már a Polgármesterünk képviselő is a Parlamentben, vajon miért nem hozza szóba, hogy már négy éve nem emelkedett az őstermelőknek az adómentessége 600000Ft-ról, mondjuk 1000000Ft-ra?? Angyalom...”
  • 1. greencat 2008. november 28. 22:59
    „Imre! Nem a Just Gyula utcán van az épület!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Piros lámpát kap Makón a gyorshajtó

Makó - Jövőre elkezdik Makón is a szelektív hulladékgyűjtést, azt viszont még megvizsgáltatják, hogy… Tovább olvasom