Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Mi lesz a makói szülészet sorsa?

Makó - Az első minisztériumi tárgyalás után úgy tűnik, hogy a makói kórház nincs veszélyben – az intézmény szülészete viszont bizonytalan helyzetbe került. Baráth Lajos főigazgató abban bízik, nem kerül rá lakat, tovább működhet valamilyen intézményi együttműködésben.
A makói kórház szülészetén idén eddig 238-an látták meg a napvilágot. Az évnek mindjárt vége, így aligha remélhető, hogy a szülészeti szakmai kollégium által minimumnak tartott 500 szülésre sor kerül itt. E szám alapján merült fel a minisztérium által felkért szakemberekben az a gondolat, hogy az alacsony kihasználtság miatt nem érdemes tovább működtetni. Az intézmény főigazgatója, Baráth Lajos úgy véli azonban, hogy a bezárás elhamarkodott lépés volna. Azt mondja, a szülési kedv csökkenése alapvetően a gazdasági helyzetre vezethető vissza, ami remélhetőleg változni fog – ráadásul az osztályra nem csak a szülések levezetése miatt van szükség.

Szabó Lajos főorvos a szülészeten. A szerző felvétele
Szabó Lajos főorvos a szülészeten.
A szerző felvétele

A hetvenes években egyébként több mint 1000 szülést vezettek itt le évente, még tíz éve is több mint 500-at, a csökkenés az utóbbi években erősödött fel – talán tényleg csak átmenetileg. Az osztály kiválóan felszerelt, a kézi műszereket egy-másfél éve cserélték vadonatújakra, s várnak például új ultrahang-berendezést is. 5 főállású és 2 közreműködő szakorvos dolgozik itt, és 14-ből 11 a diplomás szülésznő, ápolónő – mondja büszkén Farkas Iván osztályvezető főorvos. A teljes kistérségben 26 ezer 713 nő ellátásáról gondoskodnak. Bár az lehet kérdés, hogy a szülésszám szakmailag elegendő-e, az is tény, hogy a 18 ágyas osztályon egy év alatt összesen 1150 páciens kapott fekvőbeteg-ellátást, ami 61 százalékos, országos mércével mérve sem rossz kihasználtságot jelent. Ehhez további 4201 jelentkező ambuláns ellátása társul. Ennyi felesleges kapacitás egyik környező intézményben sincs – mondja az osztályvezető. Fontos továbbá, hogy az osztály végzi például a környező falvakban a mozgó szakorvosi szolgálatot – terhesgondozást, onkológiai szűrést.

Milyen javaslata van a kórháznak a szülészet megmentésére? Baráth Lajos azt mondja, szerinte az volna a legjobb, ha egy másik, közeli kórházzal összefogva, közösen működtetnék tovább az osztályt. Ezt már a budapesti egyeztetésen is felvetette. Egyelőre nem tárgyalt egyetlen lehetséges partnerkórházzal sem az ügyben, de úgy gondolja, ez korai is volna. Szerinte először a minisztérium által felkért szakértőknek kellene kidolgozniuk azt a modellt, amelynek keretei között ez lehetséges, minden további lépés ezután következhet. A modell megalkotása már csak azért is hasznos volna, mert az országban más kórházak is vannak egy-egy osztály tekintetében hasonló helyzetben, mint a makói. Makón ráadásul a neurológia és a gyermekosztály sorsára is megoldást kell találni.

Olvasóink írták

  • 12. triatlonos 2011. november 29. 09:27
    „Kezd partalanná válni a vita, és a személyeskedő vélemények is megjelentek - helytelenül. Én azt gondolom, hogy Dédi8 már a koránál fogva sem fog szülni a makói szülészeten, de ha mégis "megesesik", azt optimális körülmények között szeretné. Viszont pozitiv hir, hogy más osztályok kapacitása növekszik.”
  • 11. csontosne54 2011. november 29. 04:07
    „Jól ösztönzi a mi országunk a gyerekszületést, ugye? Aztán meg csodálkozunk, hogy elfogyunk.”
  • 10. dédi8 2011. november 29. 01:03
    „Ha szerinted az rosszmájúság, hogy felszereltség is járjon egy osztályhoz, akkor nem vagy normális. Még jó, hogy pszichiátria marad Makón: téged nem kell Szegedre szállítani.”
  • 9. Egyolvasó 2011. november 28. 18:14
    „7. dédi8
    Látom a rossz májúságod még mindig megvan, kívánom neked ha beteg leszel, Szegedre szállítson a mentő és imádkozom azért, hogy be is érjenek veled a kórházba időben. Ha pedig nem akkor sajnos így jártál.”
  • 8. bbpici 2011. november 28. 06:31
    „Mert szerintetek Szeged olyan jól felszerelt?????....Itt aztán,sok a szülész-nőgyógyász!!!Nekem Szegeden kerek-perec megmondták,hogy mennyivel"tartozom"a beavatkozásért vagy ha nem tudok fizetni,mehetek ahova akarok!?!?!?Ja,ez aztán a tb:S...Makón azért ilyen nem fordult még elő velem....és szerintem,Szegeden is ugyan úgy fáj a szülés,mint Makón vagy akárhol...csak esetleg,ha Makón "hálás"vok valamiért,annak nincs konkrét ára!!!!!”
  • 7. dédi8 2011. november 27. 13:16
    „Az 1-1,5 éves műszerek helyett én csak rozsdás ütött-kopott-horpadt zománclavrot láttam, amiben az orvos mossa a kezét. 70-es évekből itt maradt szülőágyat, három éve kiégett villanykörtéket, 3 hete elromlott ultrahang készüléket, tiszta, de többször foltozott, rongyos ágyneműket stb. A személyzet igyekszik, felkészült, de amint baj van pánikba esik, mert nincs műszer. Aki teheti Szegedre megy szülni a klinikára.
    Vagy fel kell szerelni rendesen és amennyiben nem mennek el az emberek Szegedre szülni meg lesz a kívánt 500 szülés/év, vagy sajnos ki kell mondani, hogy be kell zárni. Sok-sok műszer hiányából fakadó műhiba lett már itt felderítve és félek elhallgatva is.”
  • 6. egyszerűvállalkozó 2011. november 26. 08:14
    „5.stewenson Azért ha jóbban megnézed a doki zsebében egy recepttömb látszik. A boríték rövideb.Rádasul Szabó doktor az egyik legtisztességesebb orvos az egész szülészeten.”
  • 5. stewenson 2011. november 25. 07:42
    „Kis magyar életkép: a szülész zsebében azért ott lapul a boríték :)”
  • 4. dara 2011. november 24. 17:23
    „Nos akkor most elgondolkozhatunk a legutóbbi képviselő választás eredményén és annak remek hozamán.Biztos jól választott Makó város? Ezt a lovat akartam én nekem, magunknak.Vagy nem volt igazmondó a kupec? 2014 után még ennyi esélyünk sem lesz!”
  • 3. Egyolvasó 2011. november 24. 15:49
    „Még jó, hogy a politikai képviselőink ennyire a szívükön viselik a vidék sorsát, és teljesen igazat adok nekik, ( Andrea néni is csak bólogató Jánosnak van ott) hogy inkább zárjanak be több vidéki kórházat, csakhogy Budapest országba feltudjanak húzni egy stadiont!

    Így ismeretlenül is köszönjük az általunk, a parlamentbe bekerült képviselőknek, hogy ennyire törődnek velünk.”
  • 2. KamuNeni 2011. november 24. 14:18
    „Hat szerintem Makon es kornyeken senki se szul soha. Minek is a szuleszet annak a par szaznak akinek eppen szulni kellene. Menjenek kukutyinba ha szulni akarnak, mivel ott a kovetkezo szulesz allomas. Vegul is ez europa. vagy MO nem tartozik europaba? Ha esetleg Mongolia lenne akkor azt mondanam hogy ok a gobi sivatagba egy szulesz allomast fent tartani nem tul gazdasagos. De szoros kornyezetben elo 50-60 ezer emberre azert mar ott is csinalnak egyet.
    Hiaba intelligencia meg logika kiment az ajton a komcsik megszunesevel!! Akkor meg volt empathia s meg sympathia is. Most egyik sincs csak hulyesegek tomkelege!!”
  • 1. papika56 2011. november 24. 10:39
    „A mai felelősen gondolkodó fiatalok nem szülnek ! makó egy elöregedő város. a fiatalok elmennek --oda ahol van munka , itt csak az idősek maradnak!
    Szülészet helyett pedig legyen elfekvő, v. pszihiátria --mert oda kerülünk lassan mindannyian !
    Mágorinénak --meg semmit se kellett tenni --hiszen bezárásról SZÓ SEM VOLT !!!!
    Pár évvel ezelőtt miért költöttek több milliárd ft EU-s pénzt a korházra--ha most meg bezáratnák ??? ez így nem logikus ! szerintem csak kacsa volt, álhír !!ezzel is a fityesz--makói pártkatonák csinálták a feszültséget !!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milliárdos adóbevételt várnak Makón

Bár sok még a bizonytalanság, a makói képviselő-testület ma mégis elkészíti jövő évre szóló költségvetési koncepcióját. Tovább olvasom