Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 21. kedd - Konstantin

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Makó hírek > Minden második vendég román a makói fürdőben

Minden második vendég román a makói fürdőben

Makó - A makói fürdőben már románul is köszöntik a vendégeket és közlik a legfontosabb információkat, mert minden második vendég román. A főként Arad és Temes megyei vendégeknek köszönhetően megduplázódott az eladott belépők száma.

Szabó Imre - 2007.07.23. 14:19
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
Különösen a hét végén jellemző: a makói fürdő előtti parkolóban egymást érik a román, főként Arad és Temes megyei rendszámú kocsik, odabent, például a büfénél sorban állva pedig gyakran ütik meg az ember fülét idegenül csengő szavak. Hét közben a vendégek fele, hét végén akár a hatvan százaléka is külföldi, ami négy-ötszáz határon túli látogatót jelent – mondta az eladott belépők alapján a fürdő igazgatója, Pőcze Lászlóné. Nem mindig volt ez így: tavaly napi tizenöt-húsz külföldi vendégük volt csupán, főként németek, hollandok, kanadaiak, ők azonban mind személyes szálakkal kötődnek Makóhoz, ezért látogattak a városba és jöttek el a fürdőbe. Ők továbbra is jönnek, ugyanakkor valósággal elárasztották a fürdőt a románok. Az érdeklődés növekedésére számított az igazgató, hiszen tudta, hogy vonzó lesz nyárra a tizenegy medencésre bővülő strand, ezt hirdette is szórólapokon például a bevásárlóturisták által tömegesen látogatott makói hipermarketben, és abban is biztos volt, hogy Románia uniós csatlakozása után többen jönnek át hozzánk a fürdőzés kedvéért. Ám azt még titkon sem remélte, hogy megduplázódik a forgalom.

Gina számolt és Makó mellett döntött

Gina Juncan más Csongrád megyei fürdőben, Szegeden vagy Mórahalmon még nem járt, de Gyopárosfürdőn vagy Orosházán már igen. A makói fürdő persze kisebb ezeknél, de olcsóbb is – mondta, majd gyors fejszámolást végzett: üzemanyagköltséggel, belépővel, étellel-itallal együtt 8-10 ezer forintot költenek el egész nap, ami szerinte egyáltalán nem sok. Gina egy négytagú baráti társaság tagjaként jött a kollégája javaslatára Makóra, de ahogy belépett a fürdőbe, máris sok ismerősével találkozott.

A romániai vendégek szemmel láthatóan jól érzik magukat Makón. Akikkel mi beszéltünk, valamennyien úgy jöttek, hogy már itt járt ismerősük, rokonuk ajánlotta nekik a helyet. Ezt mondta nekünk például a pécskai kamionsofőr, Tamasoan Tibor is, aki családjával és barátjával jött fürödni Makóra – már nem először. A férfi szerint a makói fürdő és a büfé kicsit drágább, mint a román fürdők, de a különbség elenyésző és érdemes vállalni a pluszkiadást. Az út egyébként oda-vissza mintegy száz kilométer. Az aradi fürdő területre például jóval nagyobb, mint a makói fürdőé, az utóbbi viszont sokkal tisztább, kulturáltabb és barátságosabb, ráadásul a víz sem olyan hideg. Mosolyogva beszélt makói élményeiről a pécskai tanácsházán irodai munkakörben dolgozó, 25 esztendős Gina Juncan is. Ő most volt először Makón, de nagyon dicsérte a fürdőt. Azt mondta, biztosan eljön máskor is – neki a legjobban az élménymedence tetszett.

Pőcze Lászlóné elmondta: a külföldi vendégeknek igyekeznek a kedvében járni, a hangosbemondó például már románul is köszönti a vendégeket és közli a legfontosabb információkat, és ugyancsak készültek román nyelvű tájékoztató táblák, feliratok. Egyet sajnál: hiába keresett, nem talált a kasszába románul jól beszélő pénztárost, pedig szükség lenne rá. Hozzátette: jövőre újabb fellendülésre számít, akkor ugyanis reményei szerint megújul a régi épület is, benne a gyógyrészleggel.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...