Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Munkába állt az új Volkswagen Crafter mentőautó Makón

Tágas, korszerűen felszerelt, igazi 21. századi mentőautóra cserélte le egyik régi kocsiját a makói mentőállomás – az ünnepélyes átadást péntek reggel tartották.
23 millió forintba került az a vadonatúj mentőautó, amelyet tegnap reggel adtak át a makói mentőállomáson. Az ünnepségen Zentay Attila, a Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet orvos igazgatója azt mondta, 13 évente kell cserélni a mentőautókat – a Maros-parti városban most egy ilyen váltásra került sor. Idén az országban összesen 83 mentőautót, illetve rohamkocsit vált fel új. Erre közel másfél milliárd forintot költenek, és az új kocsikból 9 kerül a régióba. A város polgármestere, Buzás Péter azt az elismerő oklevelet adta át a mentősöknek térségbeli kollégái nevében is, amellyel megköszönték az itt élő 48 ezer ember szakszerű ellátását, Varga Attila plébános pedig megáldotta a kocsit, az életeket mentőket és mindazokat, akiket szolgálnak. A makói állomáson 35-en dolgoznak, a 4 itteni mentőautó, illetve esetkocsi közül kettő nappal, kettő pedig 24 órás szolgálatban vethető be.

Munkába állt az új Volkswagen Crafter mentőautó Makón. Fotó: Szabó Imre (galéria)

Az új mentőkocsikkal kapcsolatban korábban felmerült, hogy nem lehet bennük lélegeztetni; ha erre van szükség, meg kell állni az autóval és bevárni egy rohamkocsit. Az átadáson kiderült, ez igaz – de ez nem a mentő hiányossága, ráadásul ez a régi típusú autóban is ugyanígy ment.

Az ok: menet közben, a rázkódó mentőautóban nem lehet hatásosan lélegeztetni, csak a lélegeztető készülékkel is felszerelt rohamkocsiban – a mentőautó egyszerűbb esetek ellátására való. A makói mentőállomás vezetője, Farkas László azt is elmondta, hogy az új kocsit 2-3 hete már használják Makón, eddig  több mint félszáz esethez vonultak vele. Lényegesen tágasabb, jobban felszerelt, biztonságosabb, mint az, amit felváltott. Igazi XXI. századi mentőautó, nagyon elégedettek vele.

Egyébként a makói állomáson szolgáló másik három kocsi sem új már, remélhetőleg ezeket is lecserélik pár éven belül.

Olvasóink írták

  • 11. szegedivagyok 2012. október 11. 09:45
    „9. correct 2012.10.10. 12:03

    nem tudatlan, tapasztalt.nem megsértődni kell, hanem látni,hogy a többségükre egy macskát sem lehet bízni.ezt Kuksi is tudja, csak nem jön rá,hogy hozott anyagból kell dolgoznia.”
  • 10. Cillit_bang 2012. október 10. 14:55
    „Keveset szeretnék vele találkozni! Jó munkát a személyzetnek!
    Az alul okoskodók pedig okoskodjanak! Nézzétek meg a hozzászólásaikat régi cikkeknél is! Ők mindent tudnak, mindenhez értenek, ők a "kommentelők"!
    A világban meg sehol nincsenek, mert senkik!”
  • 9. correct 2012. október 10. 12:03
    „8.-nak !

    De szerencse ,hogy az ilyen tudatlan és rosszindulatú miki-egereknek bővében mint amilyen Te vagy !

    Egyebekben a fronthajtás valóban szerencsésebb havas -úton és sárban mint a hátsókerék.
    De ez majd kiderül....”
  • 8. szegedivagyok 2012. október 09. 11:22
    „Király.Már csak megfelelő személyzet kellene.Annak sajnos híján van az OMSZ.”
  • 7. Francois 2012. október 09. 08:44
    „6. bertife 2012.10.08. 19:37
    Ha valamihez nem értesz, legalább ne kötözködj, nem hóban a legkisebb sáros utcában is elkapar ez a típus! Kimondottan országutakra tervezték!”
  • 6. bertife 2012. október 08. 19:37
    „Makesz91:
    A mentőkocsi elakadhat a hóban?
    Érdekes meglátás....”
  • 5. Kurailaci 2012. október 08. 16:50
    „Min?l kevesebb munk?t nektek!”
  • 4. Racoon 2012. október 08. 15:10
    „Francois, majd tesznek bele pár mázsa cementet és nem kapar el a havon!”
  • 3. Makesz91 2012. október 08. 14:37
    „Tisztelt Egyolvasó!

    Jobban kellene értelmezni a cikket.
    Ez NEM rohamkocsi, hanem mentőkocsi! Nem egy a kettő...

    Miért kell egyből a hibát keresni mindenben? Az ilyen dolgoknak örülnünk kéne.”
  • 2. Francois 2012. október 08. 14:27
    „Én örülök a mentőnek, csak az a baj hogy aki a közbeszerzést kiírta nem gondolt arra , ez hátsókerék meghajtású és a legkisebb hóban, lagyakban el fog akadni!”
  • 1. Egyolvasó 2012. október 08. 13:57
    „Hogy állhatott munkába, ha nem is lehet benne lélegeztetni, vagy az már nem is olyan fontos????”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tehetséges diákok: Vincze Fanninak a közösség erőt ad

Tehetséges diákok sorozatunkban most Vincze Fannit, a Szent István Egyházi Általános Iskola és… Tovább olvasom