Délmagyar logó

2018. 09. 18. kedd - Diána 13°C | 27°C Még több cikk.

Munkakeresés faluhelyen

Megnyílt Ambrózfalván a megyei munkaügyi központ Foglalkoztatási Információs Pontja. Az állástalanság itt és a környező falvakban a legnyomasztóbb, a legtöbben bármilyen munkát elvállalnának, amire csak lehetőségük adódik. A másik két pont Ásotthalmon, illetve Nagymágocson létesült.
Kanton Istvánné bízik benne, hogy a világháló segítségével lel munkát. Fotó: DV
Az ambrózfalvi Kanton Istvánné rokkantnyugdíjasként is bármilyen munkát elvállalna, amit egészségi állapota csak enged. A falubeli munkanélküliekkel együtt ő is sokat vár a Teleházba telepített Foglalkoztatási Információs Ponttól.

– Mindenképpen szüksége lenne a családomnak arra, hogy valamilyen fix keresetet biztosító munkát végezhessek – mondta az asszony. – Mindent elvállalnék, amire csak lehetőségem nyílna: legszívesebben valamilyen könnyűipari cégnél dolgoznék varrónőként, és a távolság sem jelentene gondot, szívesen átjárnék Makóra is – fogalmazott az asszony.

Mészáros Tibor, a munkaügyi központ igazgatóhelyettese azt mondta, a speciális tanfolyamon felkészített teleházi kollégák segítségével a faluban a munkaügyi központ csaknem minden szolgáltatása elérhetővé válik. Az ügyfélnek nem kell beutaznia a városi kirendeltségre, nem kell órákon át sorban állnia egy-egy formanyomtatvány kitöltéséhez. A munkanélküliség által leginkább érintett települések teleházai közül így háromban, Ambrózfalván kívül Ásotthalmon és Nagymágocson nyílt információs pont.

Ambrózfalva polgármestere, Tuska György a számítógépes munkakereséssel kapcsolatban azt mondta, a község lakossága nem idegenkedik az informatikától. A környező településekkel együtt pályázatot nyújtottak be kábeles szélessávú internetelérés kiépítésére, és csak Ambrózfalván 55 család jelezte csatlakozási szándékát. Nemcsak az aktuális munkalehetőségek elérhetőségét biztosítja az új, internetes rendszer, hanem a lehetséges befektetők, munkaadók számra is naprakész információkkal szolgál.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pokoljárás egy csomó miatt

Egy makói asszony, akinek rosszindulatú daganat miatt kellett nemrégiben eltávolítani a mellét,… Tovább olvasom