Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Művésztelep a Marosnál

Makó - Az idei makói Natura Marosmenti Művésztelep mottója a vízjel és a Maros apoteózisa. Az alkotótáborra egy tragédia is rányomja bélyegét: nemrégiben elhunyt Mészáros Gábor, az alkotótábor egyik alapító tagja.
Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook-oldala, nem csak makóiaknak.

– Szeretem a tábor szellemiségét és azt a ma már barátinak mondható közösséget, amelynek tagjait összeköti a természet iránti érdeklődés – mondja a Natura Marosmenti Művésztelepről egyik alapító tagja, a monori Balogh Gyula Tornyai-plakett díjas festőművész. Ő immár hat éve jár vissza Makóra. Az idei, napokban megnyílt alkotótábor két témája egyébként a Maros apoteózisa, azaz megdicsőülése és a vízjel lesz. Ezeket a motívumokat Balogh Gyula tágabban értelmezi, és mosolyogva megjegyzi: a víz közel áll hozzá, mert akvarelleket is fest.

A rangos nyári alkotótábor a hazaiak mellett rendszeresen fogad határon túli magyar művészeket is. Most összesen 11 hivatásos alkotónak kínál lehetőséget a munkára 20 napon át. Az idei telepre egy tragédia árnyéka is vetül: a meghívottak közül hiányzó művészek egyike, Mészáros Gábor, azaz Mészy nemrégiben, 55 esztendősen váratlanul elhunyt. Karsai Ildikó, a telep vezetője azt mondja, művésztársuk, barátjuk ott van a gondolataikban, és biztos, hogy a zárókiállításon valamiképp megemlékeznek róla. Munkái egyébként most is láthatók Makón: Fodor Ildával közös, Maros-parti anziksz című kerámiatárlata a Hagymatikum Fürdő aulájában nyílt meg alig egy hónapja.

Művészek az idei alkotótáborban. Fotó: Szabó Imre
Művészek az idei alkotótáborban.
Fotó: Szabó Imre

A műhely, mint korábban megírtuk, a város patinás alkotótelepeinek hagyományát folytatja, amelyek közül talán Rudnay Gyuláé a legfontosabb.

Ő az 1920-as években látogatott el Makóra fiatal képzőművész tanítványaival, és jóvoltukból festmények, grafikák születtek az ihletet adó Maros-parti tájról, a városról. Hasonló a célja a Naturának is, amelynek vendégeit a Szent Gellért diákotthonban szállásolták el, és akik többnyire kint, a városban alkotnak, így találkozni is lehet velük. Tartanak több tárlatot, egyéb szakmai és kulturális rendezvényeket, sőt nyílt napot is. A zárókiállítást augusztus 20-án nyitják meg a József Attila Múzeumban.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bakó Peti 14 évesen világbajnok

A felnőtt versenyhorgászok mellett az utánpótlás is világszínvonalú, ezt bizonyítja a július 27-én és 28-án megrendezett franciaországi utánpótlás vb eredménye. Tovább olvasom