Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Nagy siker volt a makói Minimax kölyökstrand

Makó - Óriási sikerrel zárult a Minimax kölyökstrand bő egy hónapos rendezvénysorozata a makói Hagymatikum Fürdőben – a programsorozat tegnap ért véget. Ám továbbra is tartanak szórakoztató rendezvényeket – vasárnap például grundfocibajnokságot és bikini-divatbemutatót rendeznek itt.
Megsaccolni is nehéz volna, hány ezren vettek részt a Minimax kölyökstrand rendezvényein a makói Hagymatikum Fürdőben bő egy hónap alatt. Ami biztos: hétről hétre figyelve a programokat azt láttuk, hogy a hetente változó játékok egyaránt népszerűek voltak. Az utolsó héten Beach Partyt rendeztek a gyerekeknek és a játékos kedvű felnőtteknek, de volt a négy földrészt megidéző játéksorozat, cirkuszi és olimpiai hét, találkozhattunk a természettudományokat népszerűsítő ügyességi és logikai játékokkal is. Úgy tapasztaltuk, a játékokat legalább annyi román vendég próbálta ki kíváncsian, mint amennyi hazai.

A vidám hangulatról profi animátorcsapat gondoskodott. Mint utólag megtudtuk, összesen kéttucatnyi ember váltotta egymást az élménymedence mellett. A biztos pont köztük a fő játékmester, a Nosza Joe-ként népszerűvé vált Berki József volt, aki még a szabadságát is itt töltötte.

A hétvégi hűvösebb időben is segítettek elfoglalni a gyerekeket a Hagymatikum animátorai. A szerző felvétele
A hétvégi hűvösebb időben is segítettek elfoglalni a gyerekeket a Hagymatikum animátorai.
A szerző felvétele

Tegnap, az utolsó napon azt mondta nekünk, kissé elakadt a hangja, amikor reggel először kellett a mikrofonba beszélnie, mert sajnálja itt hagyni a Hagymatikumot. Nemcsak a játékra vállalkozóknak és csapatának hálás a nagyszerű napokért, de a fürdő dolgozóinak is – mint fogalmazott, az országban sokfelé dolgozott különböző rendezvényeken, de a Maros-parti városban érezte magát a legjobban. Biztos, hogy vissza fog térni ide vendégként, és jó szívvel fogja ajánlani mindenkinek Makót és a Hagymatikumot.

A Minimax kölyökstrandnak tehát immár vége, de a nyári programoknak még nincs. Ezen a hétvégén például a sport, a szépség és az egészség kerül reflektorfénybe a Hagymatikumban. Vasárnap délelőtt 10-től délután 4-ig grundfocibajnokságot tartanak a sportpályán, a vízparton pedig bikini-divatbemutatót, illetve szépségtanácsadást rendeznek – mindkettő igényt tarthat a hölgyek és az urak érdeklődésére egyaránt.

Olvasóink írták

  • 4. citrom01 2012. augusztus 14. 20:17
    „OLyan sikeres, hogy közel 50-ven embert kirugtak a beton házból! Hol van itt a sok munkahely? Valószinü azért vettek fel több embert mert azoknak a képzéséből valaki jól profitált. És minnél több embert oktattak annál nagyobb volt a bevétel. Eltelt fél év és már nem is kell ennyi ember. Talán nem tudja a fürdő eltartani a személyzetet sem? Sokszor írták mennyi a bevétel , de a kiadási oldalt sohasem feszegette senki. De nincs is rá szugség ,hisz az igazság úgy sem fog kiderülni csak később.!”
  • 3. dareky 2012. augusztus 13. 22:11
    „Egy totálkép hihetőbbé tenné a sokadalmat.”
  • 2. pog 2012. augusztus 13. 09:57
    „Nagyon jó a cikk szerzőjének fantáziája cikk felépítésében...csak már sokan kételkedünk a valóság tartalmában...mert ha személyesen jelen voltam a fürdőben más volt a benyomásom..(.a cikkel szemben..)”
  • 1. Francois 2012. augusztus 13. 09:52
    „Olyan kíváncsi vagyok ezekért a megrendelt cikkekért mennyit fizetnek! :) Nagy siker volt, csak az érdeklődés elmaradt! :) Volt hogy a fekete kalapos órákig csak magának beszélt! :) :D”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújul a faluház

Az eszközbeszerzést is beleszámítva 60 millió forintból újul meg az ötvenéves faluház Apátfalván. A pénz háromnegyede pályázati támogatás. Tovább olvasom