Makó-Tissza Volán 1-2 (0-1) Makó, Erdei Ferenc téri sporttelep, 250 néző. Játékvezető: Czékus Sándor, asszisztensei: Agócs János, Dobos Zsolt.
Makó: Czirbus – Rakonczai, Szakács, Czibere, Zámbori – Puskás, Magyar, Horváth K. (Retek, 45.), Schreiber – Kazi (Tóth A., 65.), Bubori (Bánóczki, 68.)
Tisza Volán: Dongó – Kormányos, Pénzváltó, Farkas, Buzási – Kéri, Annus (Vágó, 77.), Szilágyi, Beretka (Grünvald, 87.) – Faragó, Bozovics (Rácz, 65.)
Gólok: Tóth A. (83.) ill. Pénzváltó (36.), Szilágyi (65.)
Jók: Magyar ill. egész csapat
Az első félórában kevés helyzet adódott, két komolyabb lehetőséget lehetett feljegyezni: egy Kormányos lövést ütött kapu fölé Czirbus, később pedig Bubori gurított estében mellé az ötösről. A harminchatodik percben váratlanul megszerezte a vezetést a Tisza Volán: szöglet után egy hazai védőről Pénzváltóhoz pattant a labda, aki közelről bekotorta azt, 0-1. A szünetig többször is válaszolhatott volna a Makó, ám a partjelző les címén rendre megállította a hazai próbálkozásokat – a közönség ellenszenvét kiváltva ezzel.
A második játékrész úgy folytatódott, ahogy az első abbamaradt. Középpályán dúlt a harc, a csapatok nem jutottak el tényleges helyzetig, lövésig, egészen a hatvanötödik percig. Egy felívelés után Szilágyi tette maga elé a labdát, majd egy védővel a nyakán tíz méterről elgurította azt a kapuba, 0-2. A végeredményt a nyolcvanharmadik percben állította be a csereként beállt Tóth Attila: 17 méterről ellőtt labdája a rövid sarokba vágódott, később kiderült, hogy ez csak a szépítésre volt elég.
Bány Tamás: - Három idegenbeli meccs, 7 pont, öt találkozó itthon, 4 pont. Lehet, hogy mindig idegenben kellene játszanunk.
Buchholcz Gábor: - Az első félidőben szerencsés góllal vezettünk. Utána a makóiak nekünk estek, azonban kontráink egyikéből sikerült újabb gólt szerezünk és eldönteni a találko